Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - Koncz István: Répa, retek (Elbeszélés)
kedtek, és apu ki volt borulva, azt kiabálta, hogy éppen elég kettőt is eltartania, de anyu sírt és könyörgött, és azt mondta, hogy úgy szeretnék azért, édes, még egy fiút, igazán, hátha ez fiú lenne. Jaj, ez a t egy kicsit girhesre sikerült, és nem ér le egészen a talpa a Vonalig, lebeg, mintha legalábbis ő volna a Gagarin. Egy kicsit meg kellene vastagítani a talpát, de akkor meg szétfut a tinta, bizonyosan szétfut, és mindjárt szemet szúr, így meg talán nem veszi észre a jóisten. Vagy a gólya, ámbár az nincs is. öérette sohasem jött el apu az oviba, még amikor szerepelt és szitakötő volt, akkor is más dolga akadt, csak anyu érkezett cda a végére, de ő sem látott semmit, csak úgy mondta, hogy minden nagyon szép volt. Amikor még Ágnes járt oviba — mondja — akkor még el-eljárt érte hazahozni apu is. Ágnes most már negyedikes és nagyon jó tanuló, nem úgy, mint ő. És ő nagyon szereti Ágnest, de Ágnes nem nagyon szereti őt. Ágnesnek nagyon szép, hosszú, szőke haja van, és nem is szeplős az arca a szeme körül, mint az övé. Szóval Ágnes igazán jó és szép és minden: Ágnes a nővére, nagyon okos és mindent tud. Nagyon hosszú házifeladat ez a Répa, retek, beletelik az egész délután, amíg leírja. Össze lehetne csapni hamar, de akkor nem lenne szép, és akkor az öcsi nem öcsi lenne, hanem csak hugi. Pedig jó lenne már játszani, hátul az udvarban, a nagy lapulevelek és mindenféle gaz között, a mohos bástya hűs árnyékában. Oly jó ott, nem úgy, mint itt a téglás konyhában, ahol fojtó a levegő és mosogatószagú, és minden erőt össze kell szedni, hogy a retek is kinézzen azért valahogyan. Nem is tudja, Ágnes miért nem szereti őt, ő igazán soha meg nem bántotta. Jaj, az Ágnes nagyon okos, és már nagyon érti a világ dolgait, ő csak ámul néha. A múltkor is, azt mondja fölényesen: — Látod, ha te fiú lettél volna, akkor elegen lennénk ketten is. És falta öntudatosan a vajaskenyeret a hinta alatt. Ö nagyon buta képet vághatott, mert Ágnes csúfondárosan elnevette magát, majd kifordult szájából a falat: — Mit bámulsz, te kis hülye? Hát nem érted? Apuéknek épp elég lenne két gyerek is, dehát egyikőnknek fiúnak kellett volna lenni. Ö nem értette, miért. Ágnes megrántotta a vállát: — Mert minket majd feleségül vesznek, és akkor már más lesz a neve az apu unokájának ... Vagy valami ilyesmi. Meg aztán... Na, persze, tégedet nem fognak úgysem feleségül venni. Erzsi nagyon szégyellte magát. És akkor addig sírt, amíg el nem aludt, de azt sem vette észre senki. Csak másnap jutott eszébe, hegy hát utóvégre Ágnes is születhetett volna fiúnak, miért őt okolja. A mogyoró is nehéz szó. Az első o-nak majdnem lehúzta a szárát, mintha az máris g Jett volna. Észnél kell lenni. Most hát majd megjön az a fiú. Igen, fiú lesz, csak szépen kell írni a Répa, retek, mogyoró-t. Hó! Igaz is: hát miért nem írta szépen a leckét Ágnes, amikor őt, Erzsit hozta a gólya (vagy a jóisten vagy valami)?! Miért?! Persze, akkor elkönnyel- műsködték a dolgot! Akkor még nem fontolták meg, hogy ez milyen nagy felelősség! Őérte nem dolgozott meg Ágnes. Pedig milyen jó is lett volna fiúnak születni. A fiúk erősek és nadrágban járhatnak, nem kell szalagot viselniük és vigyázniuk a ruhájukra és meghúzhatják a lányok copfját.. Jaj, de utálatos minden fiú. De azért nagyon jó lenne fiúnak lenni. — Nagymami kérem, az, hogy korán reggel, az vers? — Mi? — Hogy vers-e? Mert a mogyoró után csak vessző van és a korán mégis nagybetűvel kezdődik. Akkor csak vers lehet.
