Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1964 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Weöres Sándor pécsi évei

nyitó-cikket kért Bábitstól. Igen szép írást kaptunk, ám ez volt az egyetlen kézirat, mely a lap számára készült, mert a gyakorlati részről egészen téveteg elgondolásaink voltak. Én még a nevét is elfelejtettem, most Weöres egyik levelében látom, hogy Öttorony lett volna a címe. Ugyanis 1936-ban egy pécsi irodalmi vállalkozó könyvsorozatot indított, s tőlem is kiadott egy kötetet. Weörest szerettem volna szintén beletámogatni, de a kiadó nem állt kötélnek, illetve lírának. Erre utal Weöres Csöngőről, a vakációban írt levele:

Köszönöm, hogy rám gondoltál avval a bizonyos pécsi kiadóval kapcsolatban, aki novemberben könyvet akar kiadni■ Mit gondolsz, nem lehetne rábeszélni ezt a bácsit folyóirat-kiadásra és az „öttorony” régi tervét fölújítani? .. . írni nemigen tudok mostanában, pegazusom szorulásban szenved; egy novella, néhány limonádé vers az egész, amit a nyár alatt írtam, meg aztán ez a két félőrült himnusz, amiket mellékelten küldök. Nagyon kíváncsi vagyok, mi a véleményed róluk. (1936. júl. 22.)

A két versnek közös címet adott: „Két hajnali himnusz”, az elsőé „Áhitat” (később „Hajnali áíhitat”-ra változtatta), a másiké „Harcias ének”, azt hiszem, kiadatlan maradt. A levél tehát ezúttal is jelzi a keletkezés pontos idejét.

A természetes vonzástörvény alapján ezekben az években is összeverődött az ifjabb pécsi írók társadalma. Weöres szorosabb baráti köréhez tartozott Bajosa (Holler) András műfordító, rajz- és énekművész, Vörös Márton levéltáros, földrajzi és regényíró, Schridde Éva tehetséges bölcsészköltőnő, az Erdélyből jött Grandpierre Emil s a szintén erdélyi, korán elhunyt Kovács István, aztán Kardos Tibor humanista; ezek egyetemi hallgatók voltak, s megalakították a Batsányi Társaságot. Magam az akkor még ismeretlen, kiváló tehetségű jogász-költőt, Csorba Győzőt vontam közéjük; gondolom, később érkezett Makay Gusztáv tanár, esztéta-kritikus. E körön kívül Sásdi Sándor, Dénes Gizella, Ijjas Antal, Kocsis László, Zsikó Gyula és mások telítették az irodalmi légkört. 1931 óta működött a Janus Pannonius Társaság, s angyali lelkületű titkára, Lovász Pál, maga is tisztaveretű költő, szaporán egyengette feléje a fiatalok útját. Az ő műve, hogy — többek közt

— Weöres harmadik kötetét már a Társaság adta ki („A Teremtés dicsérete”).

— A második a „Nyugat” égisze alatt jelent meg („A kő és az ember”, 1935), s Weöres távoltantó öniróniájára jellemző a Virág Benedektől vett idézet, melyet az ajánlás mellé a nekem szánt példányba írt:

Üjságul vedd tőlem im ezt: Terbócsai Husztit,

Verbőczit, Kitonicst, Cynosurát mind odahagyta.

„Csak Helikon, Helikon kedves helyem énnekem!” úgy mond. Nem mosdik, megereszti szakállát s körmeit: a borz Nem borzasb mint őneki a feje: tántorog, ásít,

Virraszt; a kakukot készül megkérdni (jövendő Mondóját) versköltőséget nyerhet-e s laurust?

Ilyent mit böfögött mint náthás, s elmene tőlem.

Weöres, szerencsére, nem mene el tőlem, sőt a következő években (1937— 38) nagy segítségemre volt és sokat fáradozott miattam. Ugyanis munkába fogtam az emberiség régi műveltségéről („Szíriát oszlopai” címmel jelent

116