Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Dávid József: Lelkiismeret (Elbeszélés)
hogy egy új istállót tud ragasztani a közösség. Ö meg. . . pfúj ... köp egyet a kocsiról. Amikor megérkeznek a tsz udvarára, és leszállnak a deszka tetejéről, már alig bír a lábára állni. A többiek haza is küldik, s nélküle rakják le az utolsó fuvart. A lámpákat gyújtogatják, amikor biceg hazafelé. A borbély előtt a tanítóval akad össze: — Mi történt, János? — Gerenda esett a lábomra. — Ejnye, ejnye, hát miért nem vigyáznak? De talán csak nem lett belőle komoly baj? — Persze, hogy nem — válaszol Petró, és menni akar, mert alig várta már. hogy otthon legyen. A tanító meg csak tartja. — Szépen gyarapodnak, János. Láttam az új fiaztatót, takaros lesz. Töménytelen forintba kerülhetett az a sok deszka is, amit most hordanak be az állomásról. Csak vigyázzanak ám, valami rongy ember nehogy hozzányúljon éjjel, őriztessék, mert valaki rákácsingózhat. Petró hebeg valamit, gyorsan kezet fog, mert a tanító szavai marcangolják a bensejét. A lába is fáj, s így köszönés nélkül biceg tovább, majd beesik otthon az ajtón. — Járt valaki máma itt? — Ángyom volt délelőtt, meg a Sipos Ágnes az előbb — néz rá riadtan az asszony. — Nem úgy gondoltam — szisszent fel a fájdalomtól, és leroskad egy székre. — Hivatalos közeg volt-e? — Hivatalos közeg? — ámul el az asszony, s piros arca halványodni kezd. — Minek lett volna? Nem volt itt senki. Petró megnyugszik egy kicsit, aztán a csizmát húzná a fájós lábáról, de nem megy. — Üristen! — kapkod az asszony. — Mit csináltál? — s próbálják ketten is, de nem sikerül. — Áthívom a Pistát — néz rá könnyes szemekkel az asszony, s már csapja is az ajtót, s egy perc múlva jön vissza az öccsével. — Mi van, sógorom? — áll meg a szoba közepén a hosszú legény. — Ráesett egy gerenda a lábamra — válaszol Petró —, s bedagadt a csizmába. Nocsak, próbáld meg, hátha le tudnád húzni. A legény nekiáll. Fogja a csizmát, meghúzza, de Petró felordít: — Vágjuk le azt a bőrt! A frász törje ki azt a csizmát — sírja el magát az asszony, s a két gyerek is pityeregni kezd, akik idáig némán szemlélték az apjukat. — Fogd meg a derekát, Erzsi — rendelkezik a legény. — Le kell ennek jönni. Vágja össze a fogát, sógor. Nagynehezen aztán lekerül a csizma, Petróné tapogatja a vörös lábfejet. — Orvos kellene. — Nem kell ide orvos — mondja a legény —, nekem is így volt a tavasszal, aztán az ólomecetes ruha rendbe hozta. — Az ajtóig lép. — Megyek, mert még nem itattam. Petró a tűzhely melletti dikóra fekszik, s felesége rakja lábára a borogatást. Körülfogják a gyerekek is, de most bosszantja a csacsogásuk, a nagyobbikat el is küldi tanulni, vacsora után meg sürgeti az asszonyt, hogy tegye le őket aludni. 20
