Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Dávid József: Lelkiismeret (Elbeszélés)

Küszködik a kettős fájdalmával. Időnkint a lábáról meg is feledkezik, csak a deszka jár az eszében. Epeszti, marcangolja lelkét az eset. Nézegeti a falon függő feszületet, kerülve az asszony fürkésző tekintetét. Majd a vizeslócán álló két nagy veder mintáit bámulja s hessegeti a gondolatot, de nem megy. Megloptam a közöst, hasit az agyába újra és újra a gondolat. Vergődik, mintha nem volna elég levegő a szobában. Sűrű, fekete haja állandóan a szemébe hull, amit idegesen simít hátra vastag ujjaival és egyik cigarettát a másik után szívja.

— Miért epeszted magad, János? — ül mellé az asszony. — Mert látom, hogy egyéb bajod is van, mint a lábad fájása. Miért nem mondod? Mi titkod van előttem? Mondjad hát. Közösen talán csak jóra vinnénk.

Petró nézi az asszonyt. Szép, magas, karcsú, mint nyolc évvel ezelőtt, amikor elvette. De most mintha egy kissé meghajolna a háta. A fejét se tartja olyan egyenesen. Megrezzen. Hátha megtudják, hogy Petró János lopott. Szép, barna szemeit lesütve kell majd hordania az emberek előtt az ura miatt. A gyerekeit kicsúfolják, meg lesznek bélyegezve: az apjuk a közösből lopott. Miért is tette? — hanyatlik hátra. — Mért nem gondolta meg jobban? Az isten verje meg azt a pinceajtót. Rakta volna be tavaszig kukoricaszárral. De hiszen úgyis úgy lesz. Feltüzelem — gondolja —, még az éjjel. Úgyse tudnék ránézni soha.

— Lázas vagy te, ember — rakja a felesége tenyerét a homlokára. Kintről csoszogás hallatszik. Valaki veri a lábbelijét a küszöb előtti kövön. Petró összerezzen. Felesége a tűzhely mellé áll. Kopogtatás után egy kis, köpcös ember, Dudás Ferenc, a tsz elnöke lép be. Petró felnyög. Úgy érzi, hogy menten megfullad. Meredten néz a belépőre. Dudás piros arca mosolyra húzódik, melegen kezet ráz, majd az asszonnyal tréfál, aki hellyel kínálja. Petró három Dudást is lát egyszerre. Forog vele az egész ház, s mire megszólalna, az elnök már hozzá is lép.

— Na, hová esett az a gerenda? Ejnye, ejnye, hogy nem tudtok egy kicsit vigyázni. A mindenségit nékije — tapogatja a dagadt lábfejet.

Petró megkönnyebbülten sóhajt. — Hát csak ezért gyütt? — ömlik keresztül testén a pillanatnyi nyugalom.

— Hát, jól meg van dagadva — ül le az elnök — de talán csak nem lesz valami komoly baj?

— Nem tudom én, Feri bácsi — sírja el magát az asszony.

— Nem kell azért kétségbeesni, befogatok, aztán kihozzuk az orvost.

— Nem kell ide orvos — ül fel Petró, s még mosolyog is. — Elmúlik ez a borogatástól is — s legyint. — Holnapután már dolgozhatok.

— No, azt azért nem hinném — lógatja a fejét az elnök —, aj, János, János, hogy nem tudtok vigyázni. Hiszen te már nem vagy gyerek, tudod, hogy mennyi a munkánk. Aztán szeretném, ha karácsony előtt bevinnénk a teheneket az új istállóba. Megvan most már a faanyag egy cseppig.

— Ügyetlen voltam — vágja el ijedten a beszélgetést Petró. — Remélem, hogy nem lesz ebből komolyabb baj.

— A jegyzőkönyvet azért megcsináltattam a balesetről — mondja az elnök, s nyújtja a kezét:

— Hát, javulást, János. Sietek, mert sok még a dolgom. Aztán üzenj át, ha valami lenne, Erzsi — mosolyog biztatóan az asszonyra, aki kikíséri a kapuig.

Az asszony szipog. Bántja nagyon az eset, nem is annyira az ember lába, mint inkább a másik, amiről nem beszél, csak titkolódzik. De miért? Mi történhetett, hogy így epeszti magát? Mert látja, hogy a lábfájása a kisebbik baja. Hol volt a múlt éjjel? Kínozzák őt is a gondolatok. Aztán felkel, betakarja

21