Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - Káldi János versei - Éjszakai füstölés
ÉJSZAKAI FÜSTÖLÉS Májustájt a kertekre ront néha a zord-vad fagyveszély, s pár helyen — jaj — hull a szirom, akár, ha pernyét hord a szél nagy tűzvész után, — s úgy inog a zúzos ág és levélke, mint akinek mennie kell a halálba, semmiségbe. A palánkra dőlt orgona reggel fölnéz s kérdi: mi volt? S a hófehér égmagasban ó, nem szól, csak ragyog a hold. Az ágak torz rácsai is fájón vacognak odafönt, s ólmos szomorúsággal ül a ribizlin, somon a csönd. A rádió mondja s írja az újságlap is napra-nap: tüzet, tüzet mindenfelé a virágleples fák alatt! Égjen a száraz gally, szalma, szálljon a langy-meleg füst föl, védje a termést a fagytól, a kegyetlen dér-ezüsttöl. S éjjel és hajnaltájban is fellobognak a tüzecskék, emberek lengnek a füstben, hogy ami menthető, mentsék. Szálldos az áldott melegség a sűrű ágvilág alá, s meg-megrezdül egy-két ágvég, mintha a hálaszót mondaná. Fagyveszélybe kerül néha más is: az emberek álma! Jó lenne, ha köröttünk is valami füst-féle szállna: ne törhessen ránk rút szándék, gáncs, koholt vád, vagy más fagy, óvná féltett virágainkat, akár valami varázslat.
