Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - SZEMLE - Bódás János: Mai prédikátor (Könczöl Imre)

SZEMLE

BÓDÁS JÁNOS: MAI PRÉDIKÁTOR

Ha „papköltő”-ről hall az ember, akaratlanul is a kenetteljes szólamok fűzíapoétizmusára gondol. És joggal, mert a „papköltők” — ritka kivételtől eltekintve —< kívül esnek az irodalom határain. Az igazi lírával szemben a szavalásra szánt versek avas dilettantizmusát képviselik.

Bódás János a ritka kivételek közé tartozik. Felszabadulás előtti öt kötetéinél is jobban igazolja ezt a Magvető kiadásában most megjelent „Mai prédikátor” című kötete, amely csaknem négy évtized költői terméséből ad ízelítőt,

Bódás tipikus vidéki költő. A Fejér megyei Táo községben született 1905- ben. A Petőfi emlékét híven ápoló híres pápai kollégiumban és teológián diá- koskodott 12 évig. Utána 10 évig Szombathelyen, 1939 óta pedig Székesfehérváron református lelkész. Még diákkorában, Pápán kezdett verselni, és itt jelent meg 1926-ban első kötete is. Itt ismerkedett meg Erdélyi Józseffel, aki az izmusokkal szemben Petőfi örökségét, a népdalszerű könnyedséget, a világos, érzékletes képekkel való kifejezést hozza vissza a magyar költészetbe. Ezt az utat kezdi járni Bódás is. Forma, tartalom és belső hevület tekintetében egyaránt Erdélyi Józseféhez áll legközelebb költészete. Kiegyensúlyozottabb egyénisége azonban megóvta azoktól a buktatóktól, amelyekbe Erdélyi a nehéz években beletévedt. Sőt, Bódás éppen a sok iszonyatot hozó évek alatt vált ösztönös népfiből tudatos, a társadalmi élet nagy kérdéseiben határozottan állást foglaló közösségi költővé.

Költészetének fő jellemzője a néppel, a parasztsággal, és a természettel való összeforrottsága. A nép nyelvét, érzés- és gondolatvilágát teszi költészete alapjává. A gyermekkori sóvárgások megvalósulását jelentő „úri” életből visszavágyódik a paraszti egyszerűség természetes szabadságába, és lelke még ma is faluja határában, a bodzabokrok, katángok és útifüvek, a természet szegényei közt kalandozik és szárnyal, az emlékek mellé gyűjti az új élményt, fürkészi a vágyakat és álmokat, hogy költészetté varázsolja.

Egyik korai, még 1928-ban írt versében az igazi forradalmár hevülete izzik, de mégse lesz forradalmár, csak magános lázongó, aki látja és kimondja

Urak földje e föld, urak országa, gőg, tivornya és kékvér öntudat.

S a sivár korban, bár „Mint kelevény lobosodik megérve a mondanivaló”, vállán öt gyereke gondjával, kényszeredetten vállalja a „gyáva költő” magatartását, ,,s ravaszul annyit mondok, amennyi mondható.” De amennyi mondható papi megkötöttségei közt, azt kimondja.

Mikor a háború kitör, nem az öldöklésre buzdít, hanem a munkára.

235