Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Káldi János: Országjárás, 1963

betöltse az üdüiőváros szerepét. Mert a meglevő kis szállók meUé.jnodern, nagy szállodát kell építeni, a város közművesítését végre megnyugtatóan be kell fejezni, de még néhány modem üzlet is elkelne és ugyancsak fontos lenne a hegyekbe vezető utak rendbehozatala, bővítése is, hogy csak a legszükségesebbekről szóljak.

De hát miért is szólok? Miért és kinek írom e levelet?

Azoknak, akik az említett társaságban szívesen meghallgattak volna, akiknek nem ötórás országocska ez a haza, akiknek öt óra hossza is kevés ahhoz, hogy a legkisebb város szépségeivel beteljenek.

Azokhoz írtam, akik a költő Radnótival együtt vallják:

nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország ...............................................

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom.

Dávid József

ORSZÁGJÁRÁS

1963

Életem első igazán szabad nyara volt az idei. Harminc napig járhattam- kelhettem az országban. Tanulója lehettem a legnagyszerűbb tanítómesternek, a Köznapok Világának. Éltem is a lehetőséggel. Csupa fül—szem—szív—lélek voltam. Áhítatosan figyeltem, amerre jártam. Hallgattam az embereket, tájakat, az utakat, a városok csikorgását, a hegyoldalak félelmetesen-csöndes köveit, az árokpartok nagyon-elszomorodott, száraz-fejű füveit; mind, mind mondtak nekem valamit. Órák hosszat előgyelegtem hallgatózva az aszódi piacon; hosszú estéket beszélgettünk át somogyi parasztemberekkel; meg vallattam a Pestről minden hajnalban Vácra utazó kőművest; gondolatot cseréltünk párttitkárokkal, népművelési munkásokkal, könyvtárosokkal, üdülői gondnokokkal, külföldi nyaralókkal. Sokat gazdagodtam. Hosszú tanulmány-sorozatban sem lehetne elmondani, amit kaptam.

Jegyzetfüzetemben szavak, számok, fél-mondatok s csak számomra megnyilatkozó jelek őrzik az utat, amit megtettem. Egy sor élményből rövid, villanásszerű vers-jegyzet született, s ezeket is füzetem hordozza. Néhányat közülük már — erőm szerint — művészivé csiszoltam, s ezeket alább közlöm. Megjegyzem, hogy nem mindig a legdöntőbb élményeket dolgozza először művecskévé az ember. Idő, lehetőség, hit, elszánás, tehetség és még egy füzérnyi más dolog határozza meg, hogy mi is kerül végezetül papírra. S van olyan élmény is, amit évekig kell hordozni legbelül, amíg verssé tömörödik-érik.

229