Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

vai betelt, önköréből kiszabadulni nem tudó individuum, Ilma pedig az önmaga értékét a másokhoz való viszonylatában lemérő, átfogóbb érvényű kol- lektívum.

A túlhangsúlyozott énű, egyéniségű Tünde magát tartja egyedül fontosnak, az összes, többi nőt csak árnyékának ismeri fel és el. Tünde személyében az egyénhez a közösség csak árnyékként viszonyul, Ilmával ezzel szemben az önmagát másoknál nem kisebb és nem nagyobb, tárgyilagosuk közösség mutatkozik be.

Innét van magatartásuk nagy különbsége, nem pedig azért, mert egyikük „eszményt”, a másikuk valót képvisel. Az igazság az, hogy mindegyikük valót hord. Csak Tünde valósága a csak magáról történt megbizonyosodás, Ilmáé pedig a mások valóságának a külső, felszínesen észrevett látása az önhangsúlyos „én” részéről.

Tünde az alanyi, Ilma a tárgyi világát mutatja az egyazon női sorsnak. Tündében az valósul meg, amit mindenki maga felől hisz, vél és lát, Ilmában pedig az, amit másokról látunk.

Vörösmarty nagyon jól tudja, mint egyébként minden ember, hogy a földünkön nem futkároznak eszmék és eszmények még női alakban sem, hanem csakis erősen egyívású lények, húsból, vérből, vágyakból s törekvésekből s miegyebekből összeszőve.

Két okból is fontos ezt látnunk és tudnunk.

Az egyikből azért, hogy ne utaljuk át a mű valóságát a mesébe vagy romantikába.

Másod okul pedig azért szükséges tudnunk az előbbieket, mert nemcsak Tündével és Ilmával állunk így a drámában, hanem Csongor és Balga esetében is. Ök éppen úgy valóságok mind a ketten és éppen úgy valóságos ellenképei egymásnak, mint női párjaik. Csak ők természetesen a férfi sors tükrében és érvényében. Ott sem eszmény az egyik, valóság a másik, hanem mindketten valóságok. Csak szubjektív és objektív oldalról közelítve. Szubjektiven, ahogy önmagunkat látjuk: Tünde és Csongor módján, s objektíve, ahogy másokat: Balgának és Ilmának. így történik aztán, hogy ami nekem Tünde, a légies, a megálmodott nő, az a másik embernek medvetalpú tömérdekség, s ami Tündének ijesztő harcsa-száj, az Ilmának életértelem.

Erről az oldalukról van a szereplőknek értelmük, nem pedig az eszme és valóság felől.

De nemcsak Tünde—Ilma és Csongor—Balga egyszerre meglévő együtt- érvényessége van meg a műben, az említett kettős nézőpontból tekintve, hanem minden „szereplőé”.

A pénz a Kalmárban, a hatalom a Fejedelemben, a tudás a Tudósban, nünt az élet legtömegesebb vándoraiban első találkozójukon Csongorral szub- jektíve, alanyi oldalukról mutatják be magukat, neki az életútján eligazodást keresőnek, az utolsó találkozón vedig objektíve, tárgyilagosultan, bizonyságául annak, hogy egyazon élet-folyamán, sőt annak bármelyik és minden pillanatában tekinthetünk önmagunk és világunk felé innen és onnan is. De az ember rendesen és többnyire amíg valami törekvés felé halad, addig innenről látja és nézi azt, ha pedig mögötte van már és túlról pillant vissza, akkor már túl- nani látásmódja és értékelése érvényesül.

171