Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
„Sík mezőben hármas út, Jobbra, balra szerte fut, A középső célra jut.. Ezzel a kétes bizonyságé eligazító tanáccsal válnak szét az első röpke, de egymást már felfedező találkozás után Csongor és Tünde útaik. Mindegyik visszatér egyelőre a maga túlontúl ismert, hiányérzettel tömény, de egyben üresnek talált világába, erőt nyerni, percenetnyi időre csak, búcsúzni apától és anyától, hogy most már teljes nekiszánással indulhassanak az elhatározó nagy útra végzetüknek űző hatalma alatt. Már az élet útvesztőjében vagyunk. Ördögfiak hancúroznak rajta, űzik lényegükhöz, magukhoz illő játékaikat, teszik, miket tenniök kell. Bonyolítják a dolgokat, a magukét és mindannyiunkét. Még az aggá-tevő, aggasztó Mirigyét is, mert leányát, akit rókabőrbe öltöztetett, most az ördögfiak haj- kurásszák. Pedig Mirigynek rókává tett lányával nagy tervei vannak, vele akarja Csongort behálózni, s így Tündétől elszakítani. A nőnek a rókává válása, a rókalány, a nőiségnek egy újabb aszpektusa. Olyan aszpektusa, amit nem feltétlenül szükséges a mesékben keresnünk, mert saját életünkben is igen valóságosan és sűrűn találkozhatunk vele. De hogy egy leányzó rókává legyen, ahhoz valóban az élet útvesztőjében kell már járnia, mint ahogy ott is járunk már mindannyian embernyi emberek, így csöppet sem csodálkozunk azon, hogy feltűnik előttünk ismét Tünde és Ilma ilyen és olyan alakja a hármas út vidékén, mert ők is tudják, illetve tudatosan mégcsak Ilma tudja, hogy aki Csongoréval óhajt találkozni, annak az élet útvesztőjébe be kell lépnie. Itt kettőjük beszélgetéséből megtudjuk Tündéről, hogy szenvedése múlhatatlan és halhatatlan, mert maga is az. Hogyan? A mesében? Nem. A valóságban ismét, mint immár mindig. Úgy, mint örök, friss ifjúság, mint a világban meglevő és mindig jelenlevő leányállapot. Itt bolyonganak tehát Tünde és Ilma az útvesztőben, s azon tanakodnak, tűnődnek és töprengenek, hogy milyen jellel irányítsák Csongor bujdoklását hiányos világuk felé. Ilma legjobb emlékeztetőnek, ki már ismeri az életet, a halálfőt ajánlja, mint az elzúgó élet tömör figyelmeztetőjét. Tünde ezt nem találja jónak, attól fél és jogosan, hogy ettől Csongor visszarémül. Valóban a halálfő sovány vigaszt nyújt az életet-kereső számára, különösen akkor, ha fiatal és szerelmes. így a filozofikus halálfő helyett a sokkal praktikusabb kis lábnyomok jelében állapodnak meg, mert tudják, hogy ezek inkább lehetnek „Csongor úrfi- nak szemében” vezérlő csillagok, mint az elriasztó halálfő. A szép női lábak ringása sokkal erősebb és közvetlenebb garancia az élet felé a ravatal elgondolkoztató hőkölésénél. A női világ tökéletes vallomása ez önmaga felől. A nő nem tartalmával akar hódítani és tartalomnak hódolni, hanem formájával és a formának. A szép vonalú, libbenő női lábak bájának varázsa a legbiztosabb szer 162
