Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
szerelmi zajlás idején, s így Tünde is erre a törékeny, de szívósan hatásos jelre bízza sodródó sorsát, kiutat kereső élete zűrös bozótjában. Ekkor jelenik meg Csongor, készülőben az élet útvesztőjébe, amit az előtte kitáruló hármas út vidéke jelez, hogy ezen keresse s találja meg életének célját. Tépelődik a célra vivő, biztos út felől, de mind egyformán biztosnak, vagy ha úgy tetszik, bizonytalannak tűnnek fel előtte. Ugyanúgy, mint mi előttünk, vagy mindenki előtt. Kívánság, reménység int felé, vonzza, ösztönzi rálépnie, s végül is habozva, de mégis elhatározón lép fel a hármas útra, melyen zajlik a világ, és rajta elsőül a pénz után loholó s azzal hencegő Kalmár alakja lökődik elébe, azzal, hogy az élet-útvesztőben célt mutasson Csongornak a pénzben, vagyonban, gazdagságban, jelképesen is, meg valóságosan is, mert az emberiség igen tekintélyes része valóban ebben véli megtalálni élete egyik-másik, vagy egyetlen célját. Csongor a más célra elhatározott személyiség biztos nyugalmával tudakol a Kalmárnál saját dolga után, de amennyire természetesnek ítéli saját célja hajszolását, annyira nevetségesnek mondja a maga célja helyességéről megbizonyosodott pénzember azt. És viszont fordítva. így nincs mit tovább vesződniük egymással, egymást bolondnak tartva válnak el. De az élet nem várat magára. Űjabb, más ember-típust megjelenítőt sodor hozzá, a Fejedelmet, a hatalom mániákusát. Ez szintén önmagában látja az élet egyetlen célját megtestesülni, s a más-érdeklődésű Csongort agyalágyult- nak minősíti, hiába vág vissza Csongor élesen, tudatában emberi rangjának, hogy i „Nem por, ha ember, olyan mint te vagy, Vagy inkább ember és por mint te vagy.” E visszavágás mit sem használ. Értetlenebbül válnak el egymás felől, mint ahogy találkoztak, mert élt életét s benne látott és kitűzöttnek vélt célját, törekvését mindegyikük fontosabbnak tudja a másikénál gőgösen és meg- vetőn. Kincs és hatalom tehát, ha igen sok ember életcélja is, Csongoron nem segíthet mégsem, mert élete más-útú. Jöjjön hát végül a tudomány. Jön is elmélkedve a Tudós, „távlataiba elmerült szemekkel”, s a semmit sem tudás biztos tudatával, az önség áldo- zatjaként. Hogyan mutathatna hát ő Tündérhont Csongornak, aki önmagával sem tudja, hova legyen, s mit kezdjen. Tud ugyan a szép tündér-világról, a művészeteket ítéli ennek, de önámításnak, öncsalásnak és csalatásnak bélyegzi az egészet, mint egyébként minden más emberi törekvést is, még a sajátját is benne, és ébreszteni, költeni akarja Csongort: Költők szép világa, szép tündérvilág, Mi kár, hogy álom, gyermeknek való! Ébredj föl! vagy ha még álmodni jobb, Menj, álmodd vissza, amit álmodál, Mert a valóság csalt remény.” ... 11» 163
