Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
A biztosítandó élet miatt kell a férfinek is, nőnek is kilépnie a saját világából, s kell magát otthagynia és elmerülnie a másik őselemben. „Ez a szerelem. Ez a megfeledkezés önmagunkról és bele olvadásunk a másikba. Az önmagunkról való lemondás feltétele csak a másik nemben van meg. Minden tettünkben, gondolatunkban és életünk minden mozzanatában meg tudjuk magunkat tartani. A szerelemben nem. Itt teljesen fel kell magunkat adnunk.” (4) Csongornak egyelőre egyéb vágya sincs, csak az, hogy minél előbb feladhassa magát teljesen Tündéjének. De Tündével sincs különben. Egyloi-m? követelés űzi mindkettőjüket egymás felé. Csongor tevőlegesen, Tünde elfogadón, de lány-épsége féltésével vonakodva, mint minden tiszta s természeti lény. A nászra érett leánynak és ifjúnak első találkája a szerelem tapogatód- zása még csupán, távol, nagyon távol a beteljesüléstől. Az időnek niég érnie kell. Ezt a tényt jelképezi az, hogy Mirigy késleltetően közbelép, a szunnyadó Tünde arany sárhajából egy fürtöt lopó osonnál levág. A szerelemnek ez a szakasza még nem önmagunk teljes feladása s a másik megkötése, hanem inkább egymás űzése még. Csongor: Nem kötöz le hű szerelmem? Tünde: Ah, szerelmed űz tovább. Vérzenek egymásért, és mégis futnak egymástól ugyanakkor. Csongor, mint mindig, — szellemi ifjúhoz illően — okát keresi e szerinte suta helyzetnek. Tünde megmagyarázza az okot, azt, hogy a szerelemnek vámszedői s megrablói is vannak. S a nő elárult titkaival mások játékszere lehetne, kell tehát a biztosíték, a zálog a felől, hogy az önfeladás nem a röpke pillanat gyönyörének szól, hanem egy élet új élet-termő elhatározásának. Elhatározása komolyságának a megbizonyításáért a férfinek küzdenie kell, mert csak így vállalhatja a nő azt, hogy saját ismert világát odahagyja, és átlépjen a férfi merőben más, az övétől elütő s teljességgel idegen és ismeretlen világába. Hogy mennyire más és különböző a két nemnek a világa, azt Vörösmarty nagyon tudja, már a Délszigetnél is oly szépen beszélt róla — láttuk is — hisz oly' távol esnek egymástól, hogy: „A madárnak tolla van, S nem repülhet annyira; A folyamnak árja van, S nem foly árja oly tova.” A férfi és nő világa egymástól oly két messze világ, hogy sem sebes madár, sem zúgó fergeteg és sodró víz el nem érhet oda, egyiktől a másikig. Nem érhet el azért, mert a két világot nem távolságok választják széjjel, hanem a hímség és nősténység őselemi minőségei. S ahhoz, hogy ezek az ellentett minőségek közös-világgá legyenek, lényegében különös dolgoknak kell történnie, mint ahogy valóban történnek is a drámában és mindannyiunk életében egyaránt. Nem is lehet másképp. Még mielőtt ez a két más-minőségű világ találkozhat, előbb meg kell járnia Csongornak az élet nagy útvesztőjét, amelyet Ilma szavai így jelölnek szándékolt kétességgel: 11 ÉLETÜNK 161
