Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - Szamos Rudolf: A táncosnő (Regényrészlet)

relem, és ő ezért nem szólt idáig, mert így is szereti, így is kívánja és ha már más nem lesz, lesz egy új ember, aki ebből a szerelemből születik. Néki már semmije és senkije nincs. Karcsi csak úgy van, mintha nem is lenne, de lesz valaki, aki teljesen az övé, aki belőle szakadt a világra. A rendező csak egy éjszakát kért. Karcsi barátai csak egy éjszakát kértek, de nem értették, a szerelem több, nagyobb annál. Nemet mondott, pedig Karcsi hallgatott. Elmondták azt is, kit csókolt máshol és mégsem kérte, váljon el miatta. Ilyet nem akart, ilyet nem kért, csak egy marokra való meleget, parányi simogatást kért. Szörnyű volt az első gondolat, mert szerette a színpad enyves kulissza szagát. Szerette a fényt, a mozdulatait követő reflektor vakító sugarát és, amikor a főiskolán azt mondták nem, ő már tudta, hogy a rivalda lámpa függönye nem takarja el többé előle a sötét nézőteret és azt is tudta, hogy Karcsi hazudott. Mégis szerette, így hazugan is szerette, mert látta, hogy Karcsi gyenge és sajnálta, mert a gyengék mindenkitől és mindentől félnek, még az érzéseket is úgy kóstolják, hogy közben meglopnak másokat. Marad még ezer forintja és reggel elmegy a munkaközvetítőbe. „Szegény” ötlött újra az eszébe, „Pedig tőlem nem kell félnie”. A törvény sem kérdezi már a gyermek apjának nevét és ha kérdezné, akkor sem mondaná meg, mert Karcsinak az rossz lenne. Mit mondanának rá a szerkesztőségben, mit szólna a felesége és a két fia? Nem. Holnap elmegy innét. Reggel először a munkaközvetítőbe megy és utána valamelyik külvárosban albérleti szobát keres magának. Senkinek sem szól. Senki se látja rajta, hogy már nem lány. Karcsiért megteszi ezt is és egyszer majd eljön hozzá a fiú. Szemében bánat ül és ő mindent megbocsát. Így jó lesz. Így várja az idők végtelenjéig, mert egyszer biztosan eljön hozzá Karcsi. Most még talán túl korai volt, de ha hozzá nem is. eljön majd a kisfiához és ő hallgat róla, hogy benne őt is szereti.

Igen, ez így lesz. Karcsinak is jó lesz, mert megmarad a szerelem és nem kell tíz év során épített várból egy téglát se elbontani.

„A doktor a barátom” tért vissza félóra múlva Karcsi és ennyivel mutatta be a kissé kopaszodó szemüveges férfit. „Meg fog vizsgálni, mert tudnom kell”. A lány mosolygott a hitetlen beszéden. „Fordulj el” kérte a fiút, mint az első este Szolnokon. Az orvos számára orvos volt és nem férfi. Arcán a felismert bizonyosság sajátos mosolyával vetkőzött. A vizsgálat néhány percig tartott. „Igazat beszél” mondta az orvos. „Ezt vállalni nem lehet”.

— Akkor mit tegyek? — kérdezte hangosan a fiú.

Az orvos vállat vont. Cinikus volt, de a lány láttán gúnyos kedve elhamvadt és csak egyet tanácsolhatott volna: „A természet rendje szerint tedd, amit ilyenkor a férfinek tenni kell.” Erről mégsem szólt, csak gondolta mindezt és szánta a lányt. Nincs ennél erősebb törvény. A mindent magába záró érzés előtt fejet kell hajtani.

— Menjél haza — mondta Éva — és légy nyugodt.

„Könnyű azt mondani. Hová futhat önmaga elől az ember. Hányszor cikkezett a család és a gyermek védelméről. Hányszor tört pálcát mások felett, ítélkezett és a társadalom lelkiismeretéhez fellebbezett... és most itt van egy lány, akit asszonnyá tett.”

Egy lány, akiről azt hitte olyan, mint a többi és akiért zaklatja a felelősség, mert néhány barátja tovább tudna lépni és letagadná még a percet is, de ő még tagadni sem tud. A férfi nem monogám, hajtogatta sokszor és jött

146