Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Szamos Rudolf: A táncosnő (Regényrészlet)
gott ezen. A nyár: július és augusztus az övé volt. Éva tudta, hogy most már örökre összefűzi őket a szerelemből fakadt új élet. Karcsi nem tudta ezt. Nem is tudhatta, mert a lány félt. Karcsi benne élt és ha ezt megmondta volna a fiúnak, az rábeszélte volna: szakítsák meg. Néha arra gondolt, „Nem kellett volna a színfalak mögé néznie”. Hiába csukta be a szállodai szoba ablakát, az élet mégis megmoccant benne. Kislány korában azt hallotta anyjától, hogy azok esnek bajba, akik ablakot nyitnak. Ö inkább szorosra csukta és mégis, mert akarta. Nagyon akarta Karcsit. Nem szólt róla, pedig szerelmük hatodik napján már tudta, de nem szólt, mert Karcsit akarta. Augusztus végén így szólt a diák-szálló igazgatója: „Ne haragudjon, holnapután el kell mennie. Vége a nyárnak és a hallgatók visszajönnek.” Éva nem lázadozott. El kell menni, hát menni kell. Még kétezer forintja maradt, mert Karcsi kétszer statiszta munkát szerzett neki a filmnél. Arcán kigömbölyödött az anyák boldogsága. Olcsó szállodába költözött. Naponta tizenöt forintot fizetett a szobáért és nem szólt. A portás se szólt és szeptember lett. Karcsi néhányszor vidéki útjára magával vitte. Ennyi elég volt, mert a boldogsághoz nem kell sok. Aztán napokig nem jött. Éva várta. Ezer apró kedvességet eszelt, mint fogadja, hogy a ma sose olyan legyen, mint volt a tegnap. „Igazi madárka vagyok. Kalitom a szürke tűzfalra néző szoba”. Október közepén egy hétig nem jött Karcsi és egy hét után így szólt a lány: — Tudom, sok dolgod van, de nem titkolhatom tovább. A fiú gyanakvón pillantott rá. — Mondhatom? örülsz úgy, mint örültem én az első perctől? A fiú idegesen felugrott és nyersen förmedt rá: — Csak nem azt akarod mondani, hogy ... — Miért, kedvesem? Miért vagy ilyen feldúlt? Hiszen te mondtad, az ilyen nagy szerelem, mint a miénk, nem múlhat el nyomtalanul. — Hányadik hónapban vagy? — A negyedik — és arcán madonna mosoly ült. — Elment az eszed? Mondd, hogy viccelsz. Mondd, hogy kevés a pénz, amit kapsz. — Nem tudsz megsérteni. Ez a dühös ember nem te vagy. Most idegen vagy. „0, én ökör” — roskadt az ágy szélére a fiú. „Miért nem tudtam már a negyedik nap túladni rajta. Azt mondja, negyedik hónap? Hol találok erre orvost”. — Nem hagyom — mondta a lány. — Az én kicsi fiamat nem hagyom. A fiú dühösen nézett Évára — és szó nélkül elrohant. „Szegény” gondolta Éva „mennyire megrázta a hír” — és felötlött benne a sajnálkozás. Kicsit szereti, de a szerelemért cserébe kérheti-e tőle: eredj, rúgd fel mindazt, ami eddig volt. Fogj kézen és induljunk tovább együtt az úton. Karcsinak családja van. Karcsi felelős másokért és nem fordíthat hátat a múltnak, mert Karcsi gyenge, csak a szavakban bátor. A szíve fájt és nem tudott sírni, mint nem tudott akkor sem, amikor elutasították a vizsgán. Számára nincs múlt, nincs hová visszamenni. Neki ezen az úton kell előre kapaszkodni, mindegy hová vezet ez az út, ő vissza nem térhet. Megmondták mások, visszamondták, akik Karcsival együtt akartak osztozni rajta: Karcsinak már terhes ez a sze10 ÉLETÜNK 145
