Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - Szamos Rudolf: A táncosnő (Regényrészlet)

a csókon túl is csók jár” lelkendezett a lány. Éva megriadt. Eddig csak, mint magot az elevátor, vonszolta magával ez a kocsi, de mi legyen most. Mit tegyen? A bajúszos belekarolt. „Karcsi örülne annak, ha kedvesebb lenne hozzám”.

— Nem igaz — mondta hangosan a lány.

A sovány odasúgta a színésznőnek: „Beszélj ezzel a hülye tyúkkal. Ne okoskodjon annyit. Az ember egy héten csak egy szabadnapot lophat magának. Mondd meg neki, ne játssza meg itt magát. Rád talán jobban hallgat.”

— A fiúk bemennek. Te nem jcssz velem? — szólt a lány Évához, és félre nem érthető mozdulattal intett a mosdó felé. Éva beleegyezően bólintott.

„Mi csak most találkoztunk” — kezdte a mosdóban a lány. „Ezek rendes fiúk. Sokat segíthetnek. Talán te szűz vagy?”

— Nem értem.

— Nézd, kicsikém. Téged az a pali megfogott ott, mit tudom én hol. Idehozott. Na, ha itt vagy, ez már nem vidék és nem színpad, ezek előtt ne játszd meg magad. . . Istenit kajálunk most, utána kimegyünk a Rómaira az egyik rendező villájába. Ne izgulj. A diszkréció teljes és csak tőled függ eggyel akarsz, vagy amilyen a gusztusod. Ne nézz úgy te liba ...”

— De én Karcsit szeretem.

„Hogy oda ne rohanjak. Hát aztán. Bumm! Attól még, ha úgy hozza az érdeked, lefekhetsz mással is. Mit gondolsz, a te Karcsid minek mutatott be ezeknek? Neked akart jót. A tehetséget szerencsére mi nők, imitt-amott kipótolhatjuk mással, amink van. Ne izgulj, többet ezek se kémek”.

— Nem. Ez nem igaz — rázta fejét riadtan a lány. — Karcsi nem olyan. Karcsi szeret engem és ha megtudná, hogy megcsaltam, akkor többet rám se tudna nézni.

— Így aztán kevésre jutsz. A te dolgod, csak ajánlom, hogy a mi játékunkat el ne rontsd.

A hegyi vendéglő bejárata előtt várakozó autóbusz berregett. Éva maga elé engedte a lányt. „Ezek rosszak. Ezek el akarnak szakítani Karcsitól, mert az irigység öli őket. Nem kell filmszerep. Ilyen áron semmi se kell”. A lány a csapóajtón belülre lépett. Az autóbusz röviden dudált. Éva hirtelen mozdulattal kiszaladt az oldalajtón és az induló buszra kapaszkodott.

— Ez meglógott — mondta a fiúknak a színésznő.

A bajuszos vállat vont: „Hisztis tyúk. Majd sorra kerül holnap”.

Éva sokáig tévslygett az ismeretlen városban. Késő délután ért haza. Éhes volt és vacogott. Fázott a harminc fokos nyárban. Rémülten gondolt arra,, mi történhetett volna, ha akkor el nem szalad onnét, Karcsinak nem mondja el. Minek aggassza feleslegesen, csak arra kéri, ezeket többé ne hozza ide. Az ablak mellé széket húzott, és könnyesen figyelte a parányi téren totyogó galambokat. Karcsi ötkor jött és este tízig maradt. A lány nem mert arról szólni, hogy mennyire éhes, a fiú meg nem kérdezte. Semmit se kérdezett. Egy szót se kérdezett arról, mit intézett a bajuszossal és a sovánnyal. Azt sem, vajon jól érezte-e magát. Tíz órakor felöltözött. „Most el kell mennem” — mondta és a lány hallgatott. Éva ettől kezdve hallgatott. Konokul kapaszkodott a szerelembe, akkor is, mikio-r a felvételi bizottság elutasította. „Menjen az opera-baletthez, ott esetleg sikerül”. Más kétségbeesett volna. Éva mosoly144