Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Ferenczy Károly: Önvád (Elbeszélés)
FERENCZY KÁROLY ÖNVÁD Kárli hanyatt feküdt. Az éjjeli lámpa fénye sápadtan folyt szét a közeli bútorokon. Arcának felét megvilágította, s a torz vonalakat rávetítette a falra. A némaságig zsugorodott csendben csak Jutka monoton lélegzését hallotta. Kint is csend volt. Nemrég egy taxi állt meg a túloldalon. Aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is hajtott. Újra csend. Már Jutka lélegzését sem hallotta. — Csend..., hogy a fene egye meg ezt a nyomorult csendet — tört ki magából Kárli. Legszívesebben a földhöz vágott volna valamit, hogy ne zavarja ez az idegesítően süket némaság. Az éjjeli szekrény lámpáját lekapcsolta és kisietett az előszobába. Septé- ben magára kapta ruháját s csak a lépcsőházban jutott eszébe, hogy nem zárta be az ajtót. Nem ment vissza. — Mint egy tolvaj, úgy szöktem meg otthonról. Csak fel ne ébredjen Jutka ... Talán még a szomszédokat is felzavarja, ha észreveszi.. i * Már félórája gyalogolt. Az utcák némák és kihaltak voltak. A Dunáról langyos szél fújt. Belekapott széttárt, kopottas ballonjába s egyre türelmetlenebbül rángatta. Cigarettát kotort elő zsebéből és rágyújtott. A szél szemközt fújt, s ráadásul az eső is szemerkélni kezdett. Az apró cseppek kis erekbe egyesültek s arcának mély redőin az álla felé kúsztak. Szinte jólesően tűrte. Csak most érezte, hogy lázas. Tegnap reggel óta egy falatot sem evett. Gyomra remegett az idegességtől. — Jutka ... — sóhajtott fel hangosan. Egy régi találkozásukra gondolt. Egész délután rótták a város utcáit. Felkapaszkodtak a várba, végigsétálták a sziget minden sétányát. Az állatkertben órákig bámészkodtak s a vurstli körhintáján mind a ketten elszédültek. Este a cirkuszba ültek be, ahol sokat nevettek és csodálatos dolgokat láttak. — A medve... igen, a medve ... — elmosolyodott. — Milyen erősnek éreztem akkor magam... Szénkihordó voltam. S ha alkalmi munka adódott, a pénzért képes voltam három ember helyett is emelni... A szelídítő száz pengőt ígért annak, aki megbirkózik a medvével. Több mint két hónapi bérem... No. meg Jutka is... Már a bejáratnál álltam. Jutka görcsösen belémkapaszkodott és sírva állta el az utamat. Nem szólt, csak nagy, kék, könnyes szemével rámnézett, melyből a gyengédség és az aggodalom sugárzott. Erősebb volt, mint én. Aztán összeházasodtunk, és nem telt el nap, hogy ezek a kék szemek ne intettek volna óvatosságra. Es most szinte betegesen aggódik értem... Kárli szájában a cigarettacsulka tövig égett. Kiköpte. Szája kiszáradt, s 62
