Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Dávid József: Felfordulás Szarvasfán (Elbeszélés)
— Az már más. Egészen más — mondták többen és végül is megállapodtak abban, hogy holnap este szép csöndben, feltűnés nélkül mindenki bevezeti a háztáji tehenét egy napra a közös istállóba. Erre ittak. A kocsmáros új hordót csapolt és Kaskötő Kis Péter elmesélte, hogyan öltözött át pópának a Don-kanyarban, mielőtt orosz fogságba esett. Másnap a jószággondozók oltári rendet csináltak az istállókban, a fogatosok meg az istálló körül. Gereben Andor — egy kis mizerák ember, aki valamikor félig-meddig kitanulta Sárváron a címfestőséget — újrafestette a jászol feletti táblákat, sőt, egy széles transzparenst is kifeszített az új istálló bejárata fölé ezzel a szöveggel: „Szeretettel köszöntjük kedves vendégeinket”. A szöveg fölé egy szabályos magyartarka szarvasmarha-fejet is akart pingálni, de ezt az elnök nem engedte. Estére minden katonásan készen állt a háztáji tehenek kicserélésére, illetve a másnapi magas vendégek fogadtatására. Egy kellemetlen rémhír azonban megzavarta a dolgok menetét. Valaki bedobta, hogy a vezetőség tőrbe akarja csalni a tagságot. Kicserélik a teheneket s majd a szép háztáji jószágokat nem engedik visszavinni. Az elnök, amilyen csavaros eszű ember, még rendőrséget is állíttat az istállókhoz és akkor mi a fenét tud csinálni az ember? A tsz-elnök káromkodott, majd szép szóval próbálta eloszlatni az emberek bizalmatlanságát, de azok nem tágítottak. Végül is megint Kaskötő oldotta meg a közbejött problémát úgy, hogy mindegyik gazda hivatalos pöcséttel ellátott papírt kapott arról, hogy a háztáji tehenét csak bemutatásra hozza egy napra a közös istállóba, utána hazaviheti. A tagok azt is kikötötték, hogy ne este, hanem holnap reggel, illetve hajnalban hozzák a tehenet. Kaskötő Kis Péter ezen az éjszakán nem aludt. Éjfél után már kiment a közös istállókhoz és várta a gazdatársakat. Azok jöttek is maguk után vezetve a letakarított, fényesre kefélt szép állataikat. A felfordulás teljes volt. Mint egy nagy országos állatvásáron a jószágok bőgtek, egyik-másik nem akart az istennek sem bemenni a közös istállóba, sőt a Virágh Dániel friss-ellős tehene elszakította a láncait és megszökött a közös istállóból haza, a borjújához. El kellett hozni a kétnapos bocit is. Reggel 8 órára azonban rendeződtek a sorok, a nagy csere lebonyolódott. Az elnök — néhány jószággondozóval, és természetesen Kaskötővel — végigment a tehénistállóban, s megállapította, hogy gyönyörű az állomány. Ennél szebbet valóban nem találhatnának egész Dunántúlon. Elgondolta azt is, hogy ha három évvel ezelőtt, ezek a tehenek kerülnek be a közösbe, ma már a feje sem fájna, de aztán amikor a saját jószága farához ért, visszaszívta a gondolatot, mert a 16 literes Szegfűt még ma sem adná, de nem ám, hiszen ez a jószág valósággal aranyat ért. Az emberek szétszéledtek a dolguk után. bár a mezőre senki sem akart menni, mert szerette volna látni a minisztert, hallani a dicséretet, de meg 50 liter bort is hoztak a vendégek részére, amit csak nem isznak meg mind, de 57
