Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Bertalan Lajos: Falusi levegő (Elbeszélés)

Ria nem szól. Riának gyakran más dolga akadt. „Riának programja van, Zolikám” — közölte udvarias mosollyal a mama. „Tízre jön haza, Zolikám, öcsiékkel ment...”

— Kezét csókolom. Lesz szíves átadni az üzenetet. Holnap este jövök.

Ria házonkívüli tünemény lett. Egyszer a kettőshídon át sietett hozzá. A Kisfaludy-szobor felől krémszínű Skoda kanyarodott a hídra. Véletlenül nézett oda. Ria! ... Nem lehet. .. „Riának programja van, Zolikám, éppen most ment el... nagyon sajnálom ..Nagyon sajnálom ...

Repülőgép húz odafönn valahol. Nem látni. Süvítő-sercegő hangja láthatatlan jeleket karcol az égre. Egyeneseket, parabolákat, hullámvonalakat a mértani szerkesztés szabályai szerint. Tompa dörrenés. Hangrobbanás. Most lépte át- a hang terjedési sebességét. Békegalamb.

— Már itt is van!

Két-három kapavágás. Már csak egy.

— Befejeztük, Marika?

A lány a szemével válaszolja az igent.

Levelek, kukoricalándzsák rácsain át fasorok látszanak, messzebbről zsinde- lyes, palás háztetők, s a dűlőúton pöfögő vontató nyomán szürke porfelhő. „Hozzák az üzemanyagot. Műszerolaj is kell, nem tudom, hoz-e?”

— Jól megdolgoztatott — fordul a lányhoz.

— Nem nagy dolog ez — mosolyog vissza s félkézzel bontani kezdi fejkendőjét. Hosszú haja vállára omlik. — Az én tenyerem, látja, ez dolgos tenyér — nyújtja a kezét — látja ezeket a kemény bütyköket? A közösben szereztem.

Megfogja a kinyújtott kezet, de nem a bütyköket nézi, hanem a lány arcát, szemét. Sokáig nézi.

— Hány éves?

— Tizenkilenc. És maga?

— Huszonhét.

— Akkor már lehet nősülni.

■— Lehet.

— Vannak csinos lányok a városban . . Magának is van ... gondolom.

Nem válaszol. Még mindig tartja a kezét. Eleresztem, vagy a másikat ismegfogom. Igen. Azt kell.. .

— Engedje a kezemet, eldűlik a kapám.

— Azt mondta, nem fél tőlem.

A szemöldökét figyeli, amely most ismét felhúzódva cikkázik a ferdevágású szempár fölött. Csodálkozó, riadt madár.

— Köszönöm a segítségét — próbál könnyedén mosolyogni, és saját hangjától megbátorodva hozzáteszi: — majd ha megnövök, megszolgálom, jó?

— Nem azért segítettem — mondja kelletlenül, mert érzi, hogy a válasz olyan kedélyes „nesze semmi, fogd meg jól”, de miért várt volna mást.

— Akkor úgyis jó — sóhajt megkönnyebbülten a lány, s fogvatartott kezét szabadítaná.

Lazít a szorításon s érzi, hogy a keményfogású hosszú ujjak lassan kicsúsznak markából... Röpülj madár!.. . Mi is volt ez? ... Igen, a balladáskötet Ria könyvespolcán . .. Röpülj páva, röpülj . . . Ajándékkönyv volt. Ria nem szeretett olvasni, de remekül táncolt, korcsolyázott.. .

— Viszontlátásra, Marika! Aztán a fiújának el ne mondja, hogy ketten voltunk itt a kukoricában, mert este nem merek végigmenni a falun.

34