Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Bertalan Lajos: Falusi levegő (Elbeszélés)

— Azt a pocakos tüttyentősnadrágost? — nevet újra, s ép szabályos fogsora kivillan keskeny ajkai közül.

— Mi az a tüttyentős?

— Olyan, amit térden alul összecsatolnak és ekkora buggyanás van rajta — mutatja két tenyérrel. — Harisnyát, meg cipőt viselnek hozzá. Régi filmeken láttam, parókás urak jártak ilyen nadrágban.

— Régi tárgyú filmeken?

— Igen... De maga úgy jár, mint a többi ember... Csak azt nem tudom, miért kapál. Sajnálja a napszámot? A könyvelő kukoricaföldjét is Angyi néni kapálja, ezt is elfogadná akárki.

— Én magam csinálom, mint a többi emberek.

— Maguk úgyis mások.

— Urak, igaz?

Gondolkodik, mondja-e. Fejét kissé oldalra biccentve, félszemmel visszanézve figyel, nem lesz-e sértő, amit mond, aztán megkönnyebült sóhajjal válaszol:

— Egy kicsit... De nem úgy gondoltam...

— Tudom mire gondol, Marika. S azt is érzem, hogy a maguk szemszögéből nézve félig-meddig annak is látszunk, tehát „egy kicsit” igazuk is van. Csakhát másképpen van igazuk, mint ahogy gondolják. . . No, mindegy, mutassa melyik az a sor.

— Ez itt, amelyikben állok. Majd én elmegyek a másik végére... Ugye nem baj, ha azt mondtam?

— Nem hát. Szeretem, ha őszinte.

Ellibben. Fehér lábszára, keskeny bokája kivillog a szoknya alól, míg a zöld levelek össze nem csapnak mögötte.

Hülyeség. Most kapálhatok neki. A nagyüzemi gazdálkodás nagyobb dicsőségére a tagok háztáji földjén pocsékolom a drága szép napot, ahelyett, hogy a közös gondjaival vesződnék. Marika ... csak annyit tudok róla, hogy üde, csinos, fiatal, hosszú, szőke haja van, ügyes csevegő, szeret énekelni, jó dolgos, látszik a mozdulatain, s azt hiszem egy kicsit tetszik . .. Miért nem tetszhetne?... Döntő mértékben magukon, fiatal szakembereken áll vagy bukik a mezőgazdaság jövője ... döntő mértékben ... súlyponti kérdés ... vigyázzunk kérem, nehogy a ló másik oldalára... Igenis, professzor úr. vigyázunk a ló másik oldalára ... Csak ne lenne átkozott gyomos ez a föld. Mihez lehet itt kezdeni? Keresztül-kasul szántottuk, vetettük, kirángattuk, eltüzeltük a karókat, betemettük a barázdákat, de a föld még sokáig visszaüt a régi parcellára, a régi gazdára. Az a haragoszöld sáv trágyát kaphatott tavaly, tavalyelőtt, mellette sárgás, halványzöld vékonyszárú kukorica húzódik keresztben a táblán, mohar lehetett benne s talán tíz éve csak a „madarak ganézták”, ahogy itt mondják. A föld sem változik máról holnapra. Majd kisimul négy-öt év alatt... No, ez meg beleszaladt ebbe a tőbe. Reccsen, hajlik, lefekszik szépen, hosszú levélkardjait leteríti keresztbe a sorok közé. Pedig nem kellett volna.

Nem kellett volna ... Ria! Nem kellett volna.

— Nézd, Ria, megvan a kihelyezés. Huszonöt kilométer a várostól. Reggel megyek, este jövök. Ha akarod, kiköltözhetünk. Házat építhetünk kedvezményesen, saját házat, kert lesz mellette gyümölcsfákkal, virágokkal, zöldséggel. Nem kell piacról cipelned a krumplit, babot, retket, salátát... Ria! Miért nem szólsz! Ria!... Jó, ha nem akarsz, nem kell kiköltöznünk. Veszek egy Pannóniát, félórás út az egész .. . Ria ...

33