Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 3. szám - Bánhidi Tibor: Séták a Smaragd-parton (Útijegyzet)

Bólintok, hogy megértettem a történetet, s amikor a legény kissé feszesebbre húzza a derekát, megkérdem:

— Na és hogyan jelzik azt az utat, melyen nemrég a Bundeswehr egységei ismét bemasíroztak Franciaországba?

Utitársam rámszegezi a tekintetét, azután anélkül, hogy egyetlen szóval is válaszolna, elfordul az ablak felé.

Egy vödör és más semmi

Cancale-ban, a dagálytól simára mosott parton a mezítlábas férfit figyelem, aki favödörrel a karján, kutató szemekkel hajol a palaszínű homok fölé, rozsdás késével olykor megpiszkálja a talajt, s utána apró kagylót dob az edénybe.

Percek alatt megtudok róla mindent: hogy rongyos halászlsgény. hogy eladásra gyűjti az étkezésre alkalmas kis kagylót, a coqué-t, s hogy ez a kereset alig elég nyomorúságos napjainak tengetéséhez.

Megkockáztatom a kérdést:

— Honnan ez a hatodik érzék, mellyel megtalálja a kagylókat a homokréteg: alatt?

— Nem kell ide a hatodik érzék, elég az első is: az éles szem — hangzik a válasz. — Két, egymáshoz közel eső apró lyukat kell keresni, s a kettő között 8—10 oentiméter mélyen található a coqué... Próbálja csak ki.

Felemelek egy éles kagylódarabot, keresek két apró lyukat a sima homokon, és ásni kezdek a kagylóval. Sehol semmi. Új kísérletbe kezdek, ez is reménytelen.

— Fatális balszerencse — érez együtt velem a halászlegény, s közben egymás után dobja vödrébe a finoman erezett kagylókat.

— Nem tanítana meg a coqué keresésére? — kérdem tőle.

— Egyetlen új frankért, Monsieur — mondja közömbös hangon, és abban a pillanatban tudom, hogy a coqué-halászat számomra örök titok marad.

Recept — némi utóhatással

Cancale-ról minden idegenvezető elmondja, hogy a második világháborúban lakótelepét a német repülők összebombázták, de a látogatók — persze főleg a nyugati látogatók — közül sokan meg sem hallgatják az ismertető szavakat. A csillogó öböl partjára épített éttermek egyikébe, a Hotel la Marie, a Cafe de l’Escale, vagy a Cafe du Progrés márvány asztala mellé telepednek le és természetesen osztrigát rendelnek.

A gyorslábú pincér hamarosan tálalja a csemegét. A szokásosnál nagyobb és laposabb tányér hat köralakú mélyedésében ott pompázik egy-egy kagyló, a középső, hetedik üregben egy fél citrom kínálja savanyú levét. A vendég az osztriga elfogyasztásához egyetlen villát használ segédeszközül. Ezzel felnyitja a kagyló fedelét, fellazítja az alsó kagylóhéjról a kocsonyaszerű osztrigát, másik kezével közben citromlét csavargat rá, s az így előkészített falatot a kagylóhéjból kihörpinti.

Mintha egy korty provanoe-i bort küldene le a torkán.

Az osztrigát milliók fogyasztják a köztársaságban, s ha meggondoljuk,

28