Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Bertalan Lajos: Falusi levegő (Elbeszélés)

— Szereti a színdarabokat?

— Szeretem. Ott többen vagyunk, jól érzi magát az ember. Énekelni is szeretek. Benn vagyok az Éneklő Családban.

— Gondoltam. Jó hangja van.

— Csakugyan?

— Most is énekelhetne valamit.

Elneveti magát.

— Hogyisne. Még kinevetnének.

— Nézzen körül. Ketten vagyunk. Én pedig nem nevetném ki.

— Inkább kapáljunk, mert nem fogy — mondja tűnődve, majd hozzáteszi — könnyű magának.

— Miért?

— Csak időtöltésből kapál. Agronómusnak nem kell dolgozni.

— Ezt is szívesen csinálom.

— Nem hiszem, senki sem szeret kapálni. Biztosan nem gazos a kukoricája.

— Jöjjön, nézze meg.

Tétován körülnéz, utána odamegy. Szép arca van és hosszú szempillái. Kineveti magát:

— Ugye mondtam, hogy nem gazos. Csak ritkítani kell.

— De gazos. Arra beljebb. Nézze meg.

— Ott igen magas a kukorica. Inkább segítsen nekem. Gyorsan végzünk azzal a fél sorral.

— Nem akarom, hogy gyorsan befejezze.-— Azért még eltart egy kis ideig.

— Meg aztán ott is olyan magas a kukorica.

— Nem baj.

Mosoly bujkál az ajka körül, fejkendőjét megigazítja.

— Nem fél tőlem ... ott a sűrűben? ...

— Mitől félnék — neveti el magát.

Akkor jó. Nagy léptekkel keresztülkastat a szomszéd háztáji földjén. Kapa- nyele végig billentyűzi a vastag kukoricatöveket, azzal számolja a sorokat, lépéseket. Húsz lépés ... Éppen húsz.

— Itt vagyok.

A lány tej fehér arcbőre hirtelen kipirul. Egy sorközben állnak, szemben egymással.

— Most én elmegyek a túlsó végére és szembe kapálunk, jó? A dombon találkozunk...

Hangja halkabb, kissé izgatott.

— Ne fusson el, ha már idecsalt... Marika.

— Jé, a nevemet is tudja?

Nem tudta, csak találomra mondta. A másik miatt. Őt ugyan Riának hívta, de mindegy. Ria városi név, Ria városi lány ... lány? ... asszony! Már asszony. Azért csak igent bólint, közben le nem veszi szemét a lányról.

— Én is tudom a magáét. Most már mindenki tudja. Gyorsan megismerik az új embereket.

— A jöttmenteket?

— Miért jöttment?

— Így hívnak bennünket a hátunk mögött. A könyvelőt is, engem is.

— Nem mindenki.

— Az elődömet is úgy hívták.

32