Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 3. szám - Weöres Sándor versei: Az akasztott isten, A makacs élet
WEÖRES SÁNDOR VERSEI AZ AKASZTOTT ISTEN E riadt vázakat te gőzölögted-e a szélső fán? Betolt combjukkal mellkasukban kiszállnak jóságod üstjéből megkopottan a királyi palást hab-visszájába, le: nyugodt valódinak rezgő ál-tengere! Önként magadra vett kínod forog magasban az ágon, levegő-sírban, te halhatatlan testlengető gyönyör kék semmi címere. A tükrös szemgödör színek foltos homálya rettegi az éjfél csillagos igazát: a huszonötödik óra fúl kondülásba, s az inga holttest az elsőbe fordul át. Ottfeledt függésed reccsenti szét a fát: gyermeki doktor a szén és só vérbajára. a makacs Elet A robbanó jelen irtja ki e nyulacskát, akik vagyunk; vagy az üres vázú jövő, mely vérünkkel hasát izzóra szívni jő: egyik se koszorú, csak ingyen közmulatság. De ládd a tűzgödör parazsán libegő láng-pávatollban a lány mézesbáb-alakját, fonott arany haját, fagyos tetőtlen puszták villámló templomát: az élő Otthon ő. Híg falán áthatol bíróság, hadsereg, papírtól hullnak el barmok és emberek, de le nem sújtanak a villám-otthonokra. Végül az üresség lankáján megtapadva e szűz kotlós sötét hamu ölén piheg s vár egy szem eleven felsíró búza-magra.
