Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: Nagy László csodamalaca (Tanulmány-részlet)
Bizonyos korszakaikban mondandóikat az amúgy is népi forrásokból merítő, népért-népnek-népről író költők a mesében tudják adekvátan kifejezni. így lehet a mesének az életműbe illő funkciója (János vitéz). Persze a mese nagyon tág műfaji kategória: a filozófiai kérdésektől a kis napi morális tanulságokig, a vaskosságtól a légies bájig nagy a befogadóképessége. Ezért kell az ifjúságnak néha átírva lefordítani. Ebben a tekintetben is van, egy sajátos határeset, pl. Illyés Hetvenhét magyar népmeséje: klasszikus egyszerűségével, tömörségével (cselekménytömörítés, nyelv) minden évjáratnak alkalmas olvasmány, a magyar mesekincs patinás-modern továbbadása. Nagy László is ezt a változatot veszi alapul, jóllehet új motívumokkal fejeli meg a jól ismert gömböc- történetet (Illyés: A kis gömböc, Hetvenhét magyar népmese, Ifjúsági Könyvkiadó 1953). Illyés meséskönyvével egy évben jelent meg Nagy László verses változata is. Ez ugyan nem perdöntő bizonyíték a közvetlen Illyés-hatásra, a szándék, a gesztus mindenesetre rokon: a mese nyelvén is elmondani valamit (minden olvasó-korosztálynak) teljes érvénnyel. Nagy László (és Illyés, Juhász) ezzel újra megerősítették a verses mese polgárjogát a költészetben. A műfaj ugyan Petőfi—Arany óta sem hallgatott. Mórának és Móricznak van nem egy klasszikus értékű verses népmeséje (Móra: Az aranyszőrű bárány, A didergő király; Móricz: Kismalac meg a farkasok, A kis egér). Sőt még a vallásos-naci- onalista-gügyögő Pósának is van pár maradandó értékű verses népmeséje (Kacor király, Tülökvár, A kerek sajt, sőt A kis gömböc is! stb.) — éppen ez életműve legmaradandóbbnak bizonyult része. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy éppen Illyés, Juhász Ferenc és Nagy László költészetében tér vissza a verses népmese Petőfi és Arany hagyományához a teljes értékű felnőtt-vers, egyúttal ..határeset” funkciójában — még Móricz és Móra után is, mert azok kifejezetten gyermekverset írtak a mesetémákra. A ma felvirágzó versesmese-'költészetben ugyancsak különleges hely illeti meg Nagy László egyetlen verses népmeséjét, s csak Illyés és Juhász állítható melléje, akár a mesének az életműben betöltött szerepét, akár a megírás színvonalát, jellegét tekintjük. (Kormos István, Pákolitz István, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Fazekas Anna, Hajnal Anna stb. verses népmese-feldolgozásain vagy mesemotívumokat szabadon kezelő egyéni meséin nem érhető tetten a gyermekolvasón túlmutató szándék, egy felnőtt költészettel való természetes összefüggés, a gyermek számára már hozzáférhetetlen második jelentés többlete sincs jelen, nyelvi megoldásban alkalmazkodnak a gyermekirodalom életkori •sajátosságokat tisztelő egyszerűsítő eljárásához. Ez nem ront pl. Kormos hiteles mese-atmoszféráján, meséinek nyelvi báján, csak ténykérdés annak a megállapítása, hogy Kormos és társai nem akarnak mást, mint művészi mesekölteményt gyermekek számára. Ez tehát nem föltétlenül művészi színvonal, csak más-ság kérdése. Kormos meséi a maguk nemében művészi értékű gyermekversek. Ha azt mondom: de „csak” gyermekversek, ez nem föltétlenül értékítélet.) ,) Nagy László Csodamalaca tehát a Deres majális megfelelő helyén téma- választásával újrafogalmazza, megerősíti, amit a vers kötet-környezetében az Aszály és a Gyöngyszoknya kifejez: elemi csapások, társadalmi hibák átkaként „üres volt a padlás”, valamiféle telhetetlen gömböc mindent fölfalt. Ezek a visszáságok, bajok — ami a társadalmiakat illeti — azóta megszűntek. De az ilyen mese a mindenkori társadalom bajait is szimbolizálhatja, tehát soha nem válik érdektelenné. Hőse: a közösségért cselekvő ember. Ilyen értelemben 162
