Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: Nagy László csodamalaca (Tanulmány-részlet)
A gyakori vérmotívumban a törvénysértések kísértenek. A héja széttépi a sármányt : Marad a szárny és marad a fehér csipke-mell, megroppant picike vár. Sírhat az özvegy: vissza sosem jön, szélben porlad e törvényes földön — Már nyomorultabb egy hanggal a nyár. (A héja és a sármány, 1954.) Magánya legyűréséhez a „néma hivatal” nem ad erőt, s a valóságos eredmények helyett valami örök emberséghez apellál, hogy hű maradhasson az „anyaképhez”: „szülőm és elhagyott földem egy anyakép lett”. (Anyakép 1953.) ’A Gyöngyszoknya című híres versében (1953) szobrot állít az ember titáni hatalmának, amely mindig elég lesz ahhoz, hogy legyőzze saját bajait, s megvédje magát a természet dühétől. A vihar, a gyöngyszoknyás úri céda szétdúlja az emberi vetést. Az apokaliptikus jégverés után azonban: Áll az ember a tájban, vassá mered a lába, fönséges fejét bánat, bitangság fölé vágja. Hasonló pusztulás-vers az Aszály is: „Szívét az ember dacosabban hordja aszályos földön”, „aki az égő füvek szenvedését érezni tudja, az lesz a hatalmas” (Aszály 1952). A két pusztulás-vers közt foglal helyet a végleges sorrendű kötetben a Csodamalac című mese (1953). A Nagy László-i tudatosságban semmi véletlennek nem lehet helye. A felsöpört padlások éveiből sajátos híradás ez a verses népmese-feldolgozás. Semmi esetre sem csak gyermekeknek szánt mese, ellenkezőleg, elsősorban a felnőtteknek szól, csak a mese szimbolikájával és forma- nyelvén. Ez pedig nem idegen Nagy Lászlótól: egész kötete egyetlen népköltészeten átszűrt látomás a mában folytatódó népi történelemről. A szemléletet és a költői nyelvet szinte készen kapja: népdalok, balladák, mesék módjára keletkezik ez a ritka költői flóra a ma talajából. Az egyéni költői nyelvet és látást kiharcoló újjáalakítás, művészi stilizálás legmagasabb igényével. Még a népköltészettől messze ellendült kompozícióiban is őrzi a népköltészeti látást és képalkotást (Havon delelő szivárvány, A vasárnap gyönyöre, Bolgár-tánc, Romantika nyolc versben). A Csodamalac teljes értékű felnőtt-vers, ezt bizonyítja az is, hogy a költő megjelentette a Deres majálisban. A verses népmese-feldolgozás pedig kétségtelenül közismert gyermekircdalmi műfaj is. Az is-en van a hangsúly. Mert ki állítaná, hogy Arany Rózsa és Ibolyája vagy Juhász Ferenc meséi (A csillagszemű juhász, A Nap és a Hold elrablása, A szegény lány, aki aranyvirágot lépik.) vagy Illyés három népmese-feldolgozása (Mese az állatok nyelvén tudó juhászról, Mese a csodafurulyás juhászról, Mese a diákká változott szamárról) elsősorban vagy csak ifjúsági művek? Ott állnak ezek a verses mesék a felnőtt költészet és a gyermekvers határán, mint az ifjúsági irodalom nagy határesetművei a Robinsontól az Egri csillagokig vagy a János vitéztől József Attila Altatójáig. És minden olvasó korosztály kiolvassa belőle a magáét, s egyik sem olvashat mást, csak mi saját lényege. Nagy László Csodamalaca Arany klasszikus verses népmeséivel rokon, s a maiakéval (Illyés, Juhász) egyrangú és szándékú. 11 ÉLETÜNK 161
