Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

jobban erősödött meg benne önmaga fölényének a tudata, férfiúi büszkesége és esakazértisos dölyfe, és ennek következtében szemérmes visszahúzódását jobban félretolta.

Az, hogy nem értették meg műve intencióját, annál mélyebben fájhatott neki, minél jobban átértette, hogy tulajdonképpen társadalmilag nincs is igazi miértje szenvedése forrásának.

Magában a Tündérvölgyhen is megtalálhatjuk ennek a bizonyságát. Itt Vörösmarty nemes emberi gesztussal, talán példázódás kedvéért is, egymásra találtatja végtelen rejtelmek és bonyodalmak után szerelmi hőseit, Csabát és Jevét. Hiszen lelke mélyén meg volt győződve ennek lehetőségéről és ennek tudatában szenvedése így még gyötrőbb volt. Illúziókban nem ringatózott, de a művészet hitelében bizony annyira, hogy általa talán kiutat talál születésével determinált társadalmi helyzetéből. Elég valószerűen látta a lehetőségeket, melyek tiltólag útját állják, művében a maga sajátos jelképi nyelvén fel is tárja ezeket, sőt elhárításuk módozatait is mind megleli.

E közbevetés után tekintsünk végig a művön, próbáljuk felfedni rejtelmeit és értelmezését természetszerintinek adhassuk meg.

Ott hagytuk el történetünket, hogy Csaba elől megálmodott kedvesét, a bajnok Dalmának szépséges leányát, a nyájas mosolyú Jevét, „a büszke Döngöre, Karadó nagy fia” zárja, rejti el.

Csaba megölhetné az útját álló Döngörét, de a leány szerelme felől nincs még semmi bizonysága önmaga igazolásául. így csak önmagában tépelődik és önmagával viaskodik vágyó és vérző szerelmében, hogy mitévő is legyen.

Férfi sorsát megalázó lángképzelet játszik vele, s mikor eszére hallgat, tiltakozni kénytelen gúnyoros helyzete ellen. Menekülni kíván önmagából és önmaga elől, lelkének zúgó rengetegébe. Szeretné menekülni saját sorsát. De nincs menekvése. A „nyelves Kalatár” itt is rárohan, mint a

„vad hírnek ordítozó szája, durva Döngörének durva katonája”.

Az önmagával vívódó költőt Kalatár, a társadalmi közvélemény, közfelfogás szeretné útjáról lebírni, mint Döngörének durva katonája. A meggyöke- redzett társadalmi tudat, az az ideológia, melyet a közösség vakon követ, mint a Karok és Rendek ivadékának védő katonája jelentkezik és működik Kala- tárban, ez esetben.

Csaba tudja, hogy a közvélemény nem segíti célja felé, sőt gátolja csak. Lelkének beszélő csendjébe némán is belerikoltoz ez a Kalatár, csüggeszti, hogy úgyis hiábavaló minden, Döngöréé a győzelem, és nyugodjék bele a társadalmi osztályhelyzet megváltozhatatlanságába és sorsával béküljön ki.

De Csaba elűzi magától a belényugvást sugalló társadalmi közfelfogás kísérteiét, sőt annál elszántabban tör ádázán vágyott célja felé.

Messze kicsillámló fegyvereivel (költői tehetségével) rohan, mint a vízszakadás, nagy szívében halált és életet, mint lehetőséget vivőn.

„Életet magának és a szép Jevének,

Haragot és halált vitéz Döngörének;

120