Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

A folyamatnak része volt az írói munka is. Az írók tevékenykedésükkel, virtuális tetteikkel munkálták az önmagán túlnőtt, elöregedett feudális osztályuralom felszámolását s egyben az új történelmi osztály öntudatosítását is.

Ez az írói munka intenzitásában nagyon elütő volt, hiszen csöppnyi s romantikussággal elmarasztalt jobbágy-főúri ifjak szerelmi apró történetétől kezdve a legátfogóbb s az egész rendszert bemutató s leleplező ábrázolásig találunk sűrű példákat e tény igazolásául.

Ilyen példa Vörcsmartynak a vizsgálatra felvetett Tündérvölgye is, amely — mint említettük — saját életélményéből fakadt és tudatosult bár, de ebben az egyéni életrészletben kibontakozott előtte az átfogó érvény és az absztrakció monumentális kontúrjaiba vázlatozta élményét önmagához és alkotásmódjához szervesen illően és hűen.

Csaba, a szerelemnek égő fia, a 25 éves Vörösmarty mélyen érezte, hogy milyen páratlan igazságtalanság történik vele szerelmét illetőleg, akkor, amikor az uralmi osztály fantomja állja útját és észokokkal meg nem magyarázhatóan, miért? Szellemben, kultúrában, emberségben mind meghaladta az akkori uralkodó osztály legjobbjait is Vörösmarty, de a saját nemesi osztályfegyelme annyira gúzsba kötötte, nyűgébe tartotta, hogy meg sem igen kísérelte kitörni belőle. Lehetetlennek látszott előtte a feladat, hogy az arisztokrácia világába testileg beépítse magát. Nemesi osztályfegyelmének nyűge zárkózott életűvé tették, s ennek terhét cipelte magával egészen elméje háborodásáig. Rejtett életet élt. S közben szemérmes takargatással és finom jelképi célozgatással igyekezett kiírni műveiben belső, rejtett fájdalmát. Ez a fájdalom a kívülről néző előtt majdnem hogy érthetetlen, de aki belülről volt kénytelen hordani, annak életfájdalom volt. Azé az életé, amely ugyan nem sokat ér, de mégis legnagyobb mindenünk.

Ez az osztály-jellegből adódó életpanasz lökte Vörösmartyt a Tündérvölgy megírása felé, egyrészt, hogy saját lelki terhén könnyítsen vele, másrészt, hogy a kibontakozó, egyetemes érvényű szerelem megmutatásának közbülső láncszemét is megalkossa vele, teljesen tudatos művészi szándékkal az életállapotok főbb szakaszaiban s ezeknek aszpektusaiban, a gyermekségben, az ifjúságban, s a felnőttségben.

Vörösmarty amikor a Csaba utazását megírta, szándékosan írta tehát rá a félreveztő „ó-magyar rege” fedőcímét. Annyira áttetszőnek ítélte e mű jelképeit megírásakor, hogy szükségesnek érezte elterelni, alcímmel elleplezni az elmondottakat és bennük: önmagát.

Hamarosan rájött, hogy nem ismerték fel művének célzatát. Valóban nem ismertek föl e műből sokat sem kortársai, sem az utánuk élők. Elfogadták a művet, mert Vörösmarty írta és mert ennyi a nagy költőnek kijárt. De nem csodálkozhatunk túlságosan, hogy Vörösmarty kortársai értetlenül álltak a Tündérvölgy gyei szemben, mikor az utánuk jövő egészen kimagasló irodalmárok, kritikusok és tanulmányozók is megtorpantak az értelmezésen. Vörösmarty talán azzal akarta nyíltabbá, megközelíthetőbbé tenni munkáját, hogy a félrevezető címkét, ami csak óvatoskodó ürügy volt, törölte a második kiadásán már.

Lehet, hogy az értetlenségen kívül más oka is volt erre. Ahogy ifjúi élete tágult, világ- és történelemlátása átfogóbb lett, írói tekintélye nőtt, lemérhette önmaga emberi és művészi értékeit a főúri világhoz képest, és mind119