Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

tüneményként tűnik és tünékenységével búsítja az ezerhangú síp eddigi boldog fúvóját. A zenélő világ megismerésének új, egyelőre hangtalan hangú igénye lép elő. Keresni a lányt, bolyongani a lányok suhantán.

.. .’’bája hatalmától megcsendült lelke harangja.

Arra tekintett és látá a lányka lebegtét.

Ajkai közt a hang bámultan elálla, rekedve Megnémult a síp, maga mint ki az álom után néz,

Néze merőn s feledett mindent, ébredni csak akkor Kezdve, midőn a lány eltűnt a déli ligetben.

Mily igen édes volt első látása, mi hévvel Vágya, kiterjesztvén kezeit, szót váltani tőle,

Testvér kellemein tova is bámulni! de ez ment És a gyermek előtt az egész természet üres lön.

Üjra sípot fútt és a lányka is újra előtűnt,

Nem maga, föltűnt mint a sípnak szörnyetegeivel.

S rettege a gyermek lánykáját féltve dühöktől.

És az ezer hangú síp megnémula, fúvóját Elhagyták az előbbi gyönyör s jó kedve csalárdul.

Nem vadakat keresett többé; de kiváncsi haraggal Bolyga mezőn, avaron s a lánynak leste suhantát.

Többször is így szigetét bujdosva bejárta, óhajtván A kedves tüneményt; de nem azt, hanem életemésztő Bús sírnak fenekén, rossz ebédnél lelte Halálfit.” (12)

Amint látjuk tehát, az ifjú nem a vágyva keresettet, hanem az „életemésztő sírnak fenekén” a Halálfit leli meg. Mit keres a Halálfi ebben az összefüggésben? Mit jelentsen ez a valóban bizarr kép újból itt? A legmélyebb összefüggések felismerése adja Vörösmartynak ezt a tömör képet. S az értelme ez: aki a nővel, az élet propagátorával óhajt találkozni, annak tudnia kell, miért az egész, annak előbb meg kell tapasztalnia a halál tényét, és orvoslásul megtalálni az ellene való tusakodás lehetőségét a szülésben, a nőben.

A Halálfi a halódás világfolyamatát szorítja költői jelképbe, amelynek minden élő áldozata lesz ugyan, de hogy az lehessen, előbb élővé kell lennie ehhez. A halál csak úgy arathat, ha van mit. Így az élet győz még halálában is. De igazában az élet születésében, mint ellenpólusban gyűri le a halált leginkább és épülő gyermekségeben, mert ekkor még fölfelé ível pályája, s mintegy a haláltól távolodik.

Ezt fejezi ki a műben az a körülmény, hogy a gyermek legyőzi és megkötözi a halálfit és magával cipeli diadalmas életörömben, ébredő szerelmének csöndes epedésével. A fiú-gyermek a gyermek-lánykát is segíti a Halálfi közelségéből megmenekedni, azaz lebírják a gyermekségre leselkedő száz sunyi bajt, életben maradnak, fölserdülnek, hogy majdan mindketten önmagukkal és nemzettjeikkel annál bővebb tápot adjanak a könyörtelen halál rontásának.

És hát melyik az erősebb, az élet vagy a halál? Az erősebb-e, amelyik a gyengébb? Vagy mégis a gyengébb az erősebb? Paradoxális talány, de életünké.

Más vonatkozása is van e jelképnek. Az a körülmény, hogy a fiú segítsége menti meg az élet számára a leányt, egy fontos tudatosulási folyamatra utal fejlődésükben. Arra, hogy a nő nőisége feleselő ellentétként a férfi férfiúságá108