Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány

az eddigi létét majdnem teljesen lefoglaló töltekezés már nem elégíti ki. Eszmélete tovább tágul, látkörének távlatai nőnek. Figyelmet kap a pompázó és díszes madárvilág és más állatok sokasága, miken a gyermek bámul és habozása kél eszének. Magát velük hasonlítja, és bizonytalansága közben a csillagot küldi kérdeni a világ s benne az embernek sorsa felől.

„Nyitva legyen neked a természet kincse, az a hír.

A föld titkaihoz, de nem a nagy tengerekéhez férni kis elméddel mértékletes-óva szabad lesz; és legyen öltözeted felhőkből s tiszta sugárból.” (12)

„Már mene a gyermek, s halovány ködöt ölte magára És megszínesedék a köd, s lön könnyű ruhává.

Teste setét zöldben, két lábát fedte piros bőr,

S tiszta fehérséggel díszlett kalpagja. Palástja Kék vala s a kiderült égnek játszotta le színét...”

„A szigeten magasan kiderült szép boltja s az erdők Végein a mennyből földnek peremére lelépett.

Ott termett ő s a kegyeletből lön öve színes,

S szép vala és ragyogó s daliás mint Bendegucz és Bál.

Így fölkészülvén, a nagy tengerhez aláment S tükre lön a tenger. Látá fölbukni alunnan Hajnalodó képét, a szörnyek tó.bori láták S úszni feledtökben bámulva megálltak előtte,

Ö sziláján s büszkén kissé a szirtfokán állván Megmosolyogta magát és elfuta a nagy özöntöl.

Így élt s éjei csendesek és víg napjai voltak.” (12)

Az idézett sorok kibomló értelme ez: A maga-tudatlan gyermek lassan eszmélkedővé válik, tudatosodik előtte és körülötte a világ és felismeri benne az emberi lét lehetőségeit és határait. A való világ képeinek káprázatos zuha- taga robajlik e sőrékből elő. Ennél szakszerűbben, tömörebben és pszichológi- kusabban, de ugyanakkor költőibben is, nemigen lehetne megfogalmazni emberi nyelven a testi és szellemi élet-épülés csodás tényét.

Hogy a gyermekélet költői rajzáról van a Délszigetben szó, s hogy ez nem kitalálás, hogy ez nem belemagyarázás, s hogy ez volt a költő Vörösmartynak mondanivalója, ismételten saját maga bizonyítja, mintha csak érezte volna, hogy homályban maradt írói szándéka, a második ének 1—9. soraiban, ahol ugyanis regurgitálja az első énekben elmondottakat és ezt írja:

„Vége nyugalmadnak! kelj, kelj föl az álom öléből Szunnyadozó gyermek! Hadadúr és Szűdeli, kelj föl, Láss ragyogó napot és indulj sorsodnak elébe. Hangzik az ég és e szavakat harsogja magából.

Akik imént a gyermeki kort láttátok enyelgő Kéje lefolytában, halljátok az ifjú napoknak Tetteit is: kik előbb név nélkül játsztanak, itt már Rettentő Hadadúr és bájos Szűdeli lesznek.” (12)

105