Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: A szerelem trilógiája. Vörösmarty-tanulmány
Vörösmarty itt újból ugyanolyan világosan beszél, mint az első ének bevezető soraiban arról, hogy mit ír. Éppen ezért titka marad filológiánknak, hogy a tanulmányozók figyelmét hogyan kerülhették el ezek az egész művet megindító és megvilágító sorok és itt a második ének elején is megismételt, nyomatékos felhívás, figyelmeztetés. Vörösmarty szinte maga mondja, hogy fiziológiai és pszichológiai tanulmányt írt Délszigetében a gyermekség fejlődési folyamatáról, ennek főbb szakaszairól, belső alakuló, örvénylő világáról. Olyan tanulmányt és olyan költői módon, amely méltó önmagához és az emberhez. Magáról a Gyermekről és a Szigetről talán ennyi elég is. Az a körülmény, hogy a gyermek halovány ködöt ölt magára, mint az előbb olvastuk, mely megszínesedik és könnyű ruhává lesz, ne zavarjon bennünket. Az sem, hogy teste sötét zöldben és két lábát piros bőr fedi. és tiszta fehérséggel díszlik kalpagja, és hogy kék palástja a kiderült égnek játssza le színét. Mind ennek megvan az általános emberi és nemzeti értelme is. Csupán néhány szót veszte-' gessünk rá. Ez sem nem játékos fricska, sem nem nemzeti színű dagály Vörösmarty részéről, hanem a természet élete, szűkítve a magyari felé. Aki a Kalevalát szokta olvasgatni, tudja, s nem lepődik meg azon, hogy a hősök ott is olyan ruhában járnak, amit a levegő, felhő, a természettündér nevelt, Nap- és Hold-tündér szőtt, font, kötött. Igen. Dolgainkat a természet működő erői garantálják. A természet élete, működése valóban színes ruhává csodásítja a ködöt is mindennapi valóságunk számára. Hogy hogyan, a tudomány jobban tudja, de a művész szebben mondja nekünk. Hogy miért éppen nemzeti színűvé? Részben talán magyarázhatja nemzeti öntudatosulásunk múlt századeleji szakasza. De lehet, hogy mélyebb és amazt is értelmesítő oka van annak, hogy miért ezekbe a színekbe öltözik az ifjú, és éppen miért ezek lettek a színek bő világából népünké is. A zöld köztudomás szerint is a lobogó életösztön színe. A túláradó tavaszi zöld tenyészet, a tömény életlángolás, életizzadás és életlobogás csodás tényét löki elénk. A zöld az élet domináns színe. Vad, vak és sötét lobogását változatok árnyalják. A zöld a színkép közép színe. (Hogy a természettudomány tulaj- donít-e ennek jelentőséget, nem tudhatni.) A többi színek ezt védve jelennek meg kétoldalt központjuk ellen súlyozóiként, mondhatni védőiként. A piros a középzöldnek egyik határhelyzete felé eltolódott, s egyben légiesült formája. A piros úgy viszonylik a zöldhöz, mint a piros vérű ember- és állatvilág viszonyul a zöldvérű növényvilághoz. A pirosulás az életnek talán magasabb, de mindenesetre más megvalósulási formája, mint a zöld. Talán éppen a mozgási képesség és lehetőség szimbóluma a piros. A lábon való viselése mintha ezt igazolná VörösmartyrAl. Miért ölti magára ifjúsodó gyermekünk az előbbi kettő mellé harmadikként a fehéret is és éppen kalpagján? A fehér az osztatlan, a fel nem bontott, az egyesítő szín. Magában hordja a többi színeket. Fehér az elemeire nem bomolt fény. A fény pedig mióta a világ, külső realitásával a szellem belső realitását is jelképezi. Egyébként erre utal az a körülmény is, hogy a főn jelentkezik a gyermeknél, mintegy célzással arra, hogy a fejé a világlátás kötelessége és az élet egységbe fogása. A fény és szellem belső kapcsolatának és rokonságának tudata minden nép felfogásában megtalálható. Ifjúsuló gyermekünk, és egyben minden gyermek testén: az élethordás 106
