Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Horváth László: Gázló (Elbeszélés)
HORVATH LÁSZLÓ A GÁZLÓ Már huszonnégy órája folyt a harc Nagykanizsa felszabadításáért. Hitler és Himmler parancsnokai már a támadás első napján kiürítették a város keleti felét. Ezzel szemben a nyugati oldalon, Kiskanizsán befészkelték magukat minden olyan ponton, ahol sikeres védekezésre számíthattak. — A Principális nyugati oldalán, a Felsőmezőn ásott lövészárkokba vezényelték a németek a hátvédnek szánt magyar csapattesteket — jelentették felderítőink. Hátuk mögé erős géppuskás SS-egységeket állítottak, míg még hátrább, egészen a zsigárdi erdőkig, könnyű és közepes tüzérség, valamint aknavető-egységek fészkelték be magukat — közölte a köré gyűlt századparancsnokokkal Kulisov gárdakapitány, zászlóaljparancsnok. — Feladatunk: északról megtámadni ezeket az egységeket, kivetni őket állásaikból, ezzel zűrzavart kelteni Kiskanizsa védelmében és így visszavonulásra kényszeríteni az ellenséget. — Tőlünk nyugatra, itt — mutatott Kulisov a lazsnaki kertészet üvegházának padlójára kiterített térképre — itt, alig öt-hatszáz méternyire van a Principális nevű csatorna, melyen gázlót kell keresnünk. A feladattal megbízom ... — Kulisov felemelte tekintetét és végignézett a jelenlevőkön. Egytől egyig megbízható, harcedzett, szovjet tiszt. Vizsgálódó tekintete alatt kihúzták magukat, készen arra, hogy végrehajtsák a feladatot. A tél viharaiban és a koratavaszi napsütésben sötétbarnára cserzett arcok között a második század parancsnoka, Sztárcsenkó gárdaalhadnagy ibolyakék, mindig mosolygós szeme kérőn tekintett Kulisovra. A zászlóaljparancsnok döntött. — A feladattal megbízom Sztárcsenkó gárdaalhadnagyot. Ügy hajtsa végre, hogy még a sötétség leple alatt átkelhessünk a gázlón. Mindenesetre vigyen magával pár ügyes harcost; ha netán baj adódna, valamelyikük hírt hozhasson... Maga eddig mindig nagyszerűen oldotta meg feladatait. — A Hazát szolgálom, parancsnok elvtárs! — tisztelgett Sztárcsenkó. — Kérek engedélyt a feladat végrehajtására. — Megadom. — Kulisov szívét a meleg öntötte el, és most sem mulasztotta el intő szavait: — Vigyázzon magára Szása. Szeretném, ha együtt vonulnánk be Berlinbe. — Búcsúzásul kemény kézszorítással engedte útjára. A lányosán karcsú termetű, kékszemű, alig pelyhező állú, szőke parancsnok hálás tekintettel búcsúzott és egy hátra-arc után kiindult az üvegházból. Pár lépés után azonban megállt és mélyet szippantott a sötétben kavargó illatokból. — Itt valahol ibolyák vannak — villant agyában és körüljáratta zseblámpájának halványan átszűrődő fénykévéjét az állványokon szoroskodó cserepek sokaságán. — Kedves kis ibolyák ... — szippantott az édeskés illatból és a szag 66
