Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Háromfai Sándor: A pacsai véres vásár (Elbeszélés)
nyakán is kiszökkent a vér s talán a kis kerek piros tükör is összetört a hirtelen eldűlésben. De vérzett erősen a másik sátor előtt Szűcs Pista is, akinek száján, orrán bugyogott a vér. Gáliig József botfai legény éppen a lányokkal évődött, mikor a combjához kellett kapni, mert kegyetlenül szökkent ott a vér s mellette dűlt el Kiss Gyula nemessándorházi legény is. Megbomlott a tömeg. Nincs segítség! Egyetlen nagy jajgatás lett az egész vásár és egy rettenet. Egyetlen megrándult száj és ijedtre meredt szem. Hogy a hatalom erre képes?... Menekülni, menekülni kell hát előle! S aki tudott, menekült is fejvesztetten a kerítések, ólak, istállók mögé. S ekkor az év egyetlen istenfejcsóválás volt az emberek feje fölött Pacsán. És nem volt másik hatalom, mely a szegény ember mellé álljon megtorló ököllel. A főtér kiürült. Az üres téren csak a sátorok szétdöntött romjai, hígra taposott sár és a halott és sebesült legények, s mellettük egy-két haláltól sem félő nagytalpas ember tartotta erős vállán a magyar firmámentumot. Ekkor ért oda az átiró- házból szegény Németh Viktor, aki csak most döbbent rá ennek a napnak irtózatára, mikor eszébe villant, hogy mennyire egyedül van: nyakába hagyta a főnöke, Török Gyula főjegyző is, Kende Pál főbíró is az egész nyomorúságot és parasztdörgést. Ök vadászni mentek a mai napra. S az eredmény, az úri vadászat eredménye már mintha látszódna is... hamar ponyvát kell rájuk takarni! — adta ki a parancsot. És a fiatal holttestek hamarosan ott nyújtózkodtak deszkapallóra húzva a ponyvák alatt... De a ponyvák alól is égő és élő fenyegetésként feszült a testük az ég felé, mert máshová akkor nem feszülhetett... Künn a mezőségben pedig megolvadt a dér a búzaszálakon, megolvadt a fagy az elfojtott meleg keserűségtől és parasztbánattól és a rozsszálakon vékonyka piros csíkot húzott ez a nap, mint apróka vérfonalat. 52
