Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Háromfai Sándor: A pacsai véres vásár (Elbeszélés)
<i harcos élet!? Hol van már Landi Ferenc, Vadász Kálmán, Szalai?!... Csak a nevük bújkál még nagy titokban a nép között, de az is csak olyan halkan, hogy a szellő se hallja meg! Forrtak, fortyogtak a keservek a Gál Gyula korbácsoló hangja után. Zúgott még jobban is, mikor híre ért, hogy jönnek már a szent- mihályi adómarhák, hajtják a Briglevics Béla, Unszonszt Lajos, Sternthal Bemát szép ökreit csapatban. Hajtják — erőszakkal... De jönnek Pötrétéről, Pölöskéről is... Lesz itt annyi árverés, hogy dagadhatnak a vasmegyei kupe- cek, puff adhatnak a bécsiek!... — No, ha az Unszonsztnak, meg a Briglevicsnek a lábára léptek, nekünk meg a nyakunkra fognak lépni — mondta az öreg Henczi József, aki tudta már az urak járását, s látta már a régi időkben is, mikor a szegény ember fej 2 alól húzták ki a párnát a végrehajtók, árvevők ... Zúgott a nép és zúgásán, morajlásán egyszerre csak egy mindennél szomorúbb hang tört bele a tömegbe. A harminc pengőre taksált tehén szánalmas bőgése, mert nyilván fejbekólintotta a gazdája, vagy kétszer a fejszével... — Ne bántsa! Ne bántsa! — visongtak az asszonynépek és a férfiak a legtisztább emberi hangjukon szóltak feléje: — Élő állatot vétők csak úgy potyáért agyonverni, hiszen az nem oka semminek! Erre egy éles, égő hang is felhasadt a zúgó katlanból, amely aztán megpörkölte az emberek szívét. A Henczi József hangja: — Ne a tehén fejit verd be, hanem a zurakét! Ekkor jelentek meg a kakastollasok a tömegben. Riasztóan lépkedtek mind a hárman. Fekete lakkszijuk fényesen ragyogott az álluk alatt. Szuronyaik meg-megcsillantak a bujócskázó napban s az acélkék toll hullámzott, ver- gölődött ide-oda a kalapjuk tetején. — Semmi csoportosulás! Oszoljanak el! Egy-kettő! — kiabálta az alacsonytermetű Kis-Horváth őrmester. Könnyen kiabálhatta, mert könnyű volt ezt mondani, de nehéz a lábakat megmozdítani kétezer embernek, mikor azok olyan egytömegben vannak s ott gyökereznek a pacsai, pötrétei, szentmihályi földekben, temetőkben, az ezer évben olyan erősen, feszülőn, végtelenül és lecövekelten! — Haj Landi Ferenc, Vadász Kálmán, Szalai! Hol vagytok most?... S mit is kéne tenni? ... A moraj és zúgás eljutott a zsibvásárba is, a község főterére. Ott is nyüzs- gött, hullámzott, vert a nép haragja. Drága volt minden vacak portéka, de milyen drága! Lányok, legények csoportoztak a sátorok előtt. Nevetgélt is amelyiknek kedve volt, mert olyan a fiatalság, még a bajokban is ... Vidáman lépdelt Kiss Jóska, meg Kámán Jóska is, örültek magukban s az arcukon pirosra feszült a bőr. Öröm is az: az első nyakkendőt vásárolni. Hadd lássa majd vasárnap délelőtt az a pirosarcú lány, hogy Kámán Jóska is legény már! Kiss Jóska meg egy kis piroshátú kerek tiikröcskében fogja pödörgetni, hegyesíteni a bajusz- káját, ahogyan az illik ahhoz, aki már nősülni akar! Öreg, özvegy anyjának hamar lesz legalább segítsége. Már éppen nézegették is ketten — jóbarátok — a kiválasztott szép nyaki ÉLETÜNK 49
