Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Háromfai Sándor: A pacsai véres vásár (Elbeszélés)

kendőt, már örült Kámán Jóska, mikor megint nagyon zúgott a nép. Megérkeztek az adómarhák.

— A végrehajtó az oka! — zúgta itt is, ott is valaki.

S a végrehajtó behúzta a nyakát a sárga felöltőjébe és sunyin kullogott a marhák és hajcsárok után.

Ekkor a csendőrök a tömeg közé nyomakodtak. A nyűtt és százszor foltos parasztgúnyák azonban összébb szorultak és hozzányomakodtak a jó kincstári posztóhoz, még a benne domborodó potrohokat is meg-megnyomván. A fényes tollak meg remegve cicáztak fönn a kobakos kalapok tetején.

— Oszolj! — ordította a vezénylő Kis-Horváth őrmester.

De a tömeg csak állt és még összébb húzódott.

A tollasok vad arccal forogtak, míg össze nem zárult körülöttük a kör.

— Nem lehet itt csinálni semmit! — vágta le ekkor a fegyverét az egyik csendőr.

— Hát lüjjenek! Pusztítsanak el már egyszer mindnyájunkat! — ordította valaki hátul a tömegben.

Az emberek lehellete már lángolt és a pillanatnyi csendben hallani is lehetett, ahogy a tollasokkal összefújtak. A szemekből szikrázott a harag és sercegve pattant a csendőrök szuronyán. Toporogtak a dróttal összefűzött bakancsok.

— Hát lüjjetek! Lüjjetek a zistenteket, ha tudtok! — zúgott a hang. — Még csak éppen ez hiányzik a gyönyörűségből!...

Ebben a pillanatban átnyúlt a tömeg feje fölött egy kar és hatalmas tenyerével már meg is markolta az egyik csendőrpuskát. Rántott rajta és felemelte a magasba. Ott emelte magához és még meg is forgatta a levegőben, mint egy régi császári rongyot.

Akkor a Kása Péter tízéves kisfia is előbbre nyomakodott a tömeg lába között és a nyöszörgő emberek feszült combjai közt előbbre fúrta magát. Egyszer csak elkapta a Kis-Horváth lábhoz szégyenült fegyverét és felemelte azt is a magasba. Már amennyire bírta. Ott elvette tőle valaki és a rongyos kalapok és sapkák fölött még hátrább nyomta. Hamarosan a harmadik puska is a magasba került s a csendőrök erre könyökkel, mellel, háttal, ahogy tudtak — hátrafurakodtak és az út felé erősödtek. Az úton biztos volt már a talpuk s a rét felé vágtattak el. Látta a lobogó felöltős végrehajtó is és meredt szemekkel ordított a hajcsárokra:

— Eresszétek szabadon a marhákat!

A hajcsárok elengedték a köteleket s a marhák mindjárt ismerős komák, jóemberek kezébe kerültek, akik hazavezetik, hiszen nem akarta a gazdájuk elpotyálni őket.

A tömeg akkor megmozdult és néhányan nagytalpasok a rét felé csattogtak el. Három puska volt egyebugyán náluk. Laspogtak a lábak a nehéz és drótszövetű bakancsokban, talpaltak erősen, hogy alig lehetett hallani az előlfutók noszogatását:

— Hozd már azt a furulyát te gyerek, mert már igen félnek a réten!...

Újra a kis Kása gyerek kaparintotta meg s lihegett a puskával. Ö adta

vissza először a nagy vitéznek:

— Máskor ne mi ellenünk akarják használni, hanem az ellenség ellen, ha

van nagyobb, mint maguk! *

50