Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Molnár József: Novella egy régi közös ismerősünkről
vele együtt a szegénység hatalmát. Előkerített egy husángot, és azon túl csak a műútra figyelt. Tizenegy óra után tűnt fel a templom felől jövet — meglehetősen tömött iszákkal — a haza felé tartó Készéi. Filátz csatasorba állította Bekét, némán bevárta, amíg Készéi az útelágazó elé ért, és csak akkor kezdte ordítani: — Gyere Beke, vegyük vérét ennek a bitangnak ... Kiforgatom a beledet, te szemtelen harácsoló ... megállj csak ... Az út mellett játszó gyerekek örömmel fogadták az ígérkező és számukra ritkábban végignézhető felnőtt-csetepatét és megindultak utánuk. Az utolsó házakból is kidugták fejüket kíváncsi öregasszonyok megtudni okát a nagy harsonázásnak. Filátz a földúton tisztes távolságra maga elé engedte Készéit, mert nem volt biztos Beke szövetségesi minőségében. Szembesülés helyett inkább üldözőre fogta a dolgot és amikor látta, hogy Beke követi, maga is megbátorodott és még hangosabb üvöltözéssel fenyegette Készéit agyonveréssel. Az utánuk csodülő gyerekek egy-kettőre beérték őket. — Készéi már a földútra lépve szaporázni kezdte lépteit, nehogy gyalázatot tegyen rajta ez a megkergült városi ember. Vagy tíz lépés után úgy látta jobbnak, ha még sebesebben hagyja el a falut és ezért futásba erőltette lábait. Persze, csak olyan cammogó futás volt ez, de így is megtett vagy tíz lépést. Aztán megállt, mindkét kezével melléhez kapott és lerogyott; először csak térdre, aztán féloldalasán rádűlt iszákjára és róla gurult le arccal a földútra. A májusi nap változatlan bőséggel szórta tovább a világba ünnepi fényességű sugarait és az út porába legurgatott elnyűtt test s a földút porába olvadó szürke arc sehogy se illett ebbe a tékozló ragyogásba. Az iszákból két bukta gurult ki; a kalácstészta fehérsége gyászt nem vállalóan villogott a világba, de az iszák — mintha tartaná gazdájával az életre-halálra kötött szövetséget — most vállalta hogy kivérzik gazdája helyett. A meggybefőtt eltört és leve vörös tócsába összeállva szivárgott ki az út porába. Nem jutnak ebédidőre a meglepetésnek szánt finom falatok a Miklós- majorba és a májusi jótékonyságra felbuzdult Szabóné konyhafelszerelése visz- szavonhatatlanul szegényebb lesz egy befőttes üveggel. Ezt ábrázolta a májusi világnak a földúton keresztbe elfeküdt Készéi. A halál ilyen közvetlen közelről még az érzéketlen embert is megrendíti kicsit. Filátz is megzavarodott néhány pillanatra. Számon kérhetik-e tőle ezt a halált? — ez volt az első védekező gondolata. Szorongva vetette fel fejét a hangtalanná némult, őket körülfogó gyerekseregre. — Láttátok ugye, hogy nem értem hozzá? Láthattátok, hogy magától esett össze? ... hogy nem csináltam semmit... * * * Kicsinek is ilyen volt: mindig vétlermek és ártatlannak bizonyította magát. 42
