Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Morvay Gyula: Ahol bölcsőn ringatták (Elbeszélés)
Negyvenen voltak, összefogóztak, harmonikáztak, csendben, halkan daloltak, és jöttek a mi lövészárkunk felé. Nem lőttünk. Megálltak, szalutáltak, nevettek, leugráltak hozzánk, megfogták csuklónkat, tenyerünkbe csapkodtak, nevettek. Hoztak kenyeret, egy kis húst, meg valamilyen italt, s harmonikáztak, nevetgéltek, beszélgettek, de hol értettük, hol nem, de a vége felé azért megértettüK, hogy nem akarnak velünk harcolni. „Minek?” — ezt hajtogatták. Visszamentek, de előbb mi is adtunk nekik dohányt, kenyeret. Másnap aztán roham lett volna. Ekkor kavarod ott össze valami Csekeiben. Tegnap még harmonikaszó, ma meg szuronyroham azok ellen, akik itt nevetgéltek velünk? Nem bírta elviselni, hogy megölje ezeket az embereket. Átszökött. Messzire került, Uszty-Kamenogorszk városába. Ott részt vett az októberi forradalomban. Éppen a lágerben ült az ágyon, mikor szegény emberek rohantak be, hogy megvan a reberució. Csak azt értettük, hogy reberució, amit nagysietve aztán megmagyaráztak nekünk. Csekei fegyvert fogott, harcolt a városban. Éppen egy táblát szaggatott le szuronyával, mikor hallja, hogy mögötte hatalmas nevetés zúg. S kiabálják, hogy „Laj!, Laj!” — Nem tudta, mi az? Később mondták meg neki, hogy a táblán a „Nyikolaj” szó volt, de mikor Csekei szaggatta, már csak a „Laj!” — „Ugass!” szótag maradt. — Onnan átkerült Kínába, ahol egy Li-Fu nevű embernél dolgozott. Három cseresznyemagot adott neki útravalóul. Egy évig volt Csekei Kínában. A Csing-Tau-i kikötőben vissza akarták őket fordítani a bolsevikok ellen. Az osztrák tiszt felsorakoztatta őket a hajón, és beszélt, hogy így a haza, úgy a haza, mármint az Osztrák—Magyar Monarchia. Elől állt az Osztrák szó. Elől állt akkoriban a Császár szó. Beszél a tiszt, gangoskodik az elcsigázott katonák előtt, akik hallgattak, de aztán az unszolásra elkezdték ordítani: „Zamenjünk! Hazamenjünk! Hazamenjünk! Hazamenjünk!” A tiszt hozzájuk vágta kardját, ők meg a tengerbe rúgták a bojtos kardot. — Csing- Tauból átvitték őket Japánba, onnan a tengereken át Fiúméba hozták az embereket. Csekei a hajó orrában ült, s nézte, mint szántja a hajó a tenger barázdáit. Mintha neki szántotta volna a sok földet, amiből neki kevés volt. Azt is el lehetne mondani, hogyan jött haza: éppen november volt, Csekei matrózingben jött, a göndör szőrök előkunkorodtak mellén. Éppen háromnapos forradalom volt a faluban. A második háborúba is behívták Csekeit. Mennie kellett, de most sem akart harcolni az oroszok ellen. Megismerte azt a falut, melyben az első háborúban járt. Megint átszökött. A szovjet parancsnok kihallgatta, kiképeztette őt — ejtőernyősnek. Csekei jelentkezett, hogy harcolni fog a németek ellen. Kiképezték, s egy szép napon repülővel a megyeri határban, az erdő mellett leugrott. Ismert minden fát, utacskát. A németeket kereste, meg is találta, de előbb — a benderistákba ütközött. Sok németet elküldött deszkát árulni, az biztos. Aztán áttelepült, most valahol arrafelé él, a hegyek között. Sokat bolyongott ez az ember, akárcsak Ulixes, mint ezt az ember hallotta; az is ide-oda hányódott, de Csekei Pali százszor annyit ért meg. Hamarjában nem tudnék másról beszélni, hacsak Vanya Albertról nem, a volt kertészünkről, aki csendes ember volt, de akkora sütőtököt termesztett, hogy mikor a prágai kiállításra felvitték, hirtelen nem találtak akkora lúd- kosarat, de még szecskáskosarat sem. Máskülönben dolgozunk, békességben élünk. Nem a mi falunkban vannak 20
