Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Bartók értékelésének problémájához

sem a XX. század zenéjében általában így tisztázni nem tudjuk. Bartókot akkor szeretjük, tiszteljük és becsüljük meg igazán, ha munkásságát és életművét a maga egészében és valóságában állítjuk jogosult és méltó helyére. Bár egy halhatatlan alkotó életművét leghitelesebben az idő próbálja ki, és társadalmi elfogadottságát is ez bizonyítja a legkézzelfoghatóbban, mégis kritikai mérlegre a mindenkori művészeti és esztétikai szemlélet teszi, és korhoz kötött értékelését is ez végzi el.

Bartók értékelését nem volna stílszerű sem külföldtől, sem a nem zenei szakembereinktől várni. De egy reális értékelésnél nem elégedhetünk meg az ünnepi alkalmakra szánt idealizált megemlékezésekkel, mert ilyenek révén sem Bartók életét, sem működésének jelentőségét és súlyát, szerepét sem a magyar kultúrában, sem a XX. századi zenében nem láthatjuk világosan. Nem szerencsés dolog az, hogy a Bartók-kutatás és értékelés oly lassan halad előre, másrészt pedig, hogy folyton arról esik szó, hogy művészete eljuthat-e azokhoz, akiktől eredt: a dolgozó néphez. Sorrendben az első feladat a fontosabb, mert hiszen előfeltétele a másodiknak. De a jelenlegi Bartók-irodalmat olvasva alig tisztul, inkább mind kaotikusabbá válik a kép. Ezen csak nagyon alapvető, tudományos igényű kutatás segíthet. Nemzetközi zenei szaktekintély mondja:

„Jól ismerve Bartók életének ezt a részét, határozottan ki merem jelenteni, hogy személyiségének semmiféle feltárástól nem kell tartania, akármilyen természetű legyen is az, és hogy ebből Bartók csak megnagyobbodva, a tisztaságtól és emberiességtől oly mértékben ragyogva fog kikerülni, ahogy az csak néhány kiválasztott egyéniségnek lehet a sajátja. Ha életében vannak is árnyékos zónák, mint ahogy minden emberi életben vannak, éppen az e körülményekkel kapcsolatos személyek követelhetik magánéletük tiszteletben tartását.”19

Ami pedig a néptömegekkel kapcsolatosan az „eljutás” problémáját illeti, ehhez a következő megjegyzésünk volna: a parasztdalokat Bartók a parasztoktól gyűjtötte és nem fordítva. Tehát a parasztok, ahogy Bartók idejéig megőrizték és énekelték e dalokat Bartók nélkül, azóta is őrzik és éneklik. Ez természetesen azzal a megszorítással értendő, hogy ez a folyamat is alá van vetve a társadalom mozgástörvényeinek, változásnak, fejlődésnek. Ezt figyelembe véve nyilván alakult és alakul, ha úgy tetszik, modernizálódik a parasztság ének-zene repertoárja.

Bartók műzenéje miként juthatna el a néphez, milyen mértékben, stb. — ez valóban társadalom-pedagógiai probléma, de zenei szakembereinkre várna az a feladat, hogy tüzetesebben körvonalaznák, kifejtenék ennek reális terveit, módszereit.

Az ma tény — nálunk —, hogy a bartóki műzene különösebb népszerűségnek nem örvend dolgozó tömegeink között. Ezt a tapasztalati tényt vajon szabad a zenei műveletlenség számlájára írni, és lehet azzal megmagyarázni? Megítélésünk szerint reálisan nem! Csak elfogult szakmai szemlélettel. A kiút tehát valószínűleg másutt keresendő.

Bartók megértésének és elfogadásának a problémáját nem mi és nem most találtuk ki. Bartók látta ezt saját maga a legvilágosabban és tudatosan munkálkodott azon, hogy nagyobb művei felé utat nyisson. A nagyobb műveihez való hozzájutás érdekében a zenei nevelés alapjait is lerakta azokban a munkáiban, feldolgozásaiban (Mikrokozmosz, Gyermekeknek, Kezdők zongora- muzsikája, Negyvennégy dúo két hegedűre, Két-háromszólamú kórusok füzetei, Népdal- és gyermekdal-feldolgozások stb.), melyek amazok megértését vannak hivatva elősegíteni és biztosítani. Ez egy új zenei generáció nevelésének nagy120