Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Palkó István: Bartók értékelésének problémájához
Az ugyanis könnyen észrevehető, hogy Bartók nemzeti jellemvonásainak semmi köze a sovinizmushoz vagy a tompa hazafisághoz. A problémának ilyen természetű felvetését gyakorlatilag mindig elhanyagolták, nagyban megnehezítve ezzel Bartók személyiségének, gondolatainak és azok kiformálódásának pontos megértését.”1*’ Az elmondottak alapján világos, hogy Bartók megértése, zenéjének elfogadása nem csupán pedagógiai tapintat kérdése, hanem a Bartók-kutatás és értékelés megoldatlan problémája. Újra Dille-t idézzük: „Ha arról beszélünk, hogy a Bartókkal kapcsolatos kutatások milyen problémákat vetnek fel, akkor főleg arra kívánunk rámutatni, hogy milyen eredményeket várunk ezektől a kutatásoktól, hangsúlyozva e kutatások szükségképpen velejáró nehézségeit és a jelenleg folyamatban lévő munkálatok hiányosságait. Nem mintha bíráskodni akarnánk azok felett, akik példamutató buzgalommal és sok jóakarattal fogtak a munkához, de meg kell állapítani, hogy rossz nyomokon haladtunk vagy azért, mert az alapul vett elképzelések nem voltak helyesek, vagy azért, mert a rendelkezésre álló információk elégtelenek voltak. Személy szerint azon a véleményen vagyok, hogy még az egész munka előttünk van, vagy azt legalább részben újra el kell végezni. E gondolatok kezdetnek nem hangzanak biztatóan, de egyrészt annak a ténynek az elismerését jelentik, hogy eddigi tévedéseinket ki kell igazítanunk, másrészt lehetővé teszik számunkra a kutatások igazi céljainak és módszereinek tisztázását.”17 Tehát Bartók átfogó értékelésétől még messze vagyunk, a magyar kultúrában való helyét és szerepét sem ítélhetjük meg a maga valóságában, és ezzel összefüggően azt sem dönthetjük el egyelőre még, hogy Bartók művészi progresszivitás tekintetében hova helyezhető a magyar alkotó művészek sorában. Egy azonban már most kétségtelenül biztos, hogy sem a proletárköltő József Attilához, sem a proletárfestő Derkovits Gyulához az ő művészi progresszivitása nem hasonlítható, ahogy ezt egyesek teszik. Bár megközelítőleg egyazon társadalmi szövevényben éltek, csupán valamivel később indultak ők ketten Bartóknál, és nyilván ez idő alatt társadalmunk szövevénye tisztult, erőteljesebben polarizálódott, de ezt betudva is, saját koruk művészi vetületét ők összehasonlíthatatlanul messzebb a haladás irányába lökték előre a maguk művészi eszközeivel és művészeti ágában. Hozzájuk képest Bartók, mint kora magaslatának legképzettebb zeneszerzője, előadó- művésze és zenepedagógusa, a XX. századi modern zeneirányzatok, hatások alatt formálódva végülis egész zenei folklorizmusával és a paraszt zenéből megalkotott magyar és nemzetközi műzenéjével, a nacionalizmusából átváltódó anti- fasizmusával és végül is amerikai emigrációjával megmaradt a haladó polgári világkép képviselőjének. Megmaradás helyett — Derkovitshoz és József Attilához képest — nyugodtan mondhatnánk megrekedést is. Tehát Bartók életművét nemcsak a polgári esztétika tartja és tarthatja polgári jellegűnek, vagy ahogy Zoltainál láttuk, „megalkuvónak, kompromisz- szum-keresőnek, az igazi avangárd renegátjának”, hanem mi is annak tarthatjuk nyugodt lélekkel és sérelmezhetőség nélkül. Richard Petzoldt korábban említett tanulmányának másik helyén18 a késő polgári korszak zenéjéhez sorolja Bartókot, mégpedig annak ahhoz a részéhez, amely részt kíván venni a társadalmi fejlődés szolgálatában. Semmi szükségünk sincs tehát arra, hogy Bartók életművének polgári jellegét elhallgassuk vagy ne merjük kimondani, mert hiszen helyét és szerepét sem a magyar kultúrában, 119
