Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 1. szám - Debreczeni Imre: A hetedik műszak

van ilyen ember. Hiába a bizonyítvány ott, ahol a képesség hiányzik. Visszamegyek a géphez, átadom a helyemet. . . Jobb lesz, hidd el, mindenkinek jobb lesz.

Hallgattunk, sokáig hallgattunk, aztán megszólalt Vigyázó. Inkább magának mondta, mint nekem.

— Tíz évi pártmunka után ugyanabban az üzemben gép mellé? ...

— Amit elveszít az ember, ott kell megkeresnie, ahol elveszítette. Te szoktad mondani.

Azóta is keresem. Hetedik napja keresem már, pedig akkor azt hittem, csak oda kell állnom a géphez, s minden rendbe jön egyszerre.

És most itt ülök az öltöző padján, a harmadik cigarettánál tartok, s nem tudom visszamenj ek-e? Nagyon el tud bizonytalanodni az ember a maga igazában, ha mások nem bíznak benne.

Aztán mégis visszamentem.

Valaki közben új kést tett a gépembe. Indítottam. Nézem a kis Vargát, nem néz fel. Elmerülten dolgozik, csak a szája mozog. „Beállók a téeszcsébe, twist..

Majd adnának neked twistet a téeszben a hülyegyerek frizurádra! Már öt darabos előnye van. Számba veszem a készdarabjaimat. Megszámlálom még- egyszer.

Kettővel kevesebb, mint amennyit az imént itthagytam.

Elvitték. Valaki elvitte. Ki vihette el? Ugyanazt a műveletet csak ez a kölyök végzi, mint én. Hogy jön ahhoz, hogy velem mókázzon?

Ivánkái lépett a gépemhez.

— Na, hogy megy, Jani bácsi? — Nézi a gépet, látszik az arcán, hogy sokallja a fordulatot. És ekkor megint eltörik a kés. — Igen, a forrasztás. Túl vastag a réz. — Veszi a sublert, megméri a csonkot. — Vastagabb — mormolja —, majd öt tizeddel vastagabb.

Hátamban érzem a többiek tekintetét. Mindenki engem néz.

— Nem létezik — dadogom, s nyúlok a gép alá, hogy elővegyem a tapintómércét.

Nincs a helyén. Eltűnt.

Ivánkái sorra méri készdarabjaimat. Két túlméretest talál.

— Szerencse, hogy vastagabb. Vastagból lehet vékonyabbat csinálni — mondja, s lép tovább.

Kést cserélek s kimegyek Ha bánt valami, nem bírom ki cigaretta nélkül.

Visszajövet már az ajtóból látom, hogy további két készdarab hiányzik tengelyeim közül. És éppen a két túlméretes. Eldugták, hogy ne tudjam kijavítani.

Megyek egyenesen a kis Vargához. Most is dudorász.

— Ide figyelj, kölyök! — sziszegtem a képébe —, ha azonnal vissza nem adod...

Néz rám, gyerekesen ártatlan a szeme.

Nem akarok veszekedni, megyek vissza a gépemhez. Olyan mindegy már . ..

Később rövid áramszünet volt, leálltunk. Kimentem cigarettázni. Félrehúzódtam, egészen az ablakhoz, hátat fordítva a többieknek. Látni sem kívántam őket.

Aztán énekelni kezdtek a motorok. Végigszívtam a cigarettát s csak azután mentem, vissza.

Gépem mellett a készdarabok. Mind a tizenegy. Egy sem hiányzik. Ügy

108