Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-11-11 / 30. szám
Mit tudunk a folyoban uszkald halakrol, ha soha fel nem dobjak magukat a habok foie, hogy megin utatkozzanak? Semmit! Nem tudjuk, hogy leteznek, voros az uszajuk, eziistos a hasuk, borongosan sziirke a hatuk, es hogy ok is fenyre vagynak. Peterfi Viltnosrol se tudtam tobbet, amig kezembe nem keriilt A templomepito c. regenye, amely a reklamoldalan het eddigi miivet sorolta elem (Holdfogyatkozas. Versek, 1948; A zsirosbodbn. Drama, 1991; Szeplotelen asszonyok. Drama, 1992; Az ofdmeltdsdgu elnoki csalad kronikdi, avagy valasztdsok Magyarorszdgon, 1994- ben. Regeny, 1994; Az elet szentsege. Regeny, 1994; A pozsonyi boszorkdny. Regeny, 1995; es vegiil A templomepito. Regeny, 1996.) Feltetelezem, hogy azota is ir, de ami leginkabb felkeltette erdeklodesemet, az a hezag volt, amely elso miivenek megjelenese (1948) es masodik kbnyve kozt (1991) iddben ott tatong a felsorolasban. Nos, amint sejtettem, Peterfi Vilmos az alatt a negyvenharom ev alatt nem letezett. Regenye, amely szerencsenkre sok oneletrajzi elemet tartalmaz, elarulja, hogy a szerzo csaladja osi pozsonyi eredetii, maga kitanult epitomuvesz, akit 1943 oszen behivtak katonanak es, mint miiszaki tiszt resztvett a Tatar-hago megerositeseben, majd a budapesti es a bakonyi vedelmi vonal kiepiteseben. Itt er veget a regeny cselekmenye es valdszinii, itt kezdodik annak az elveszett 43 evnek a tortenete, amelyet emlitettem. Ezek az evek Nyugaton folytatodtak, ahonnan az ird a barsonyos forradalom utan tert vissza Budapestre, es kezdett ismet irni, emlekezni. Mert Peterfinel az iras zarandoklas a multba, toprenges regi dolgok ertelmerol. Mert nem lehet, hogy ami tortent, ertelmetleniil tortent. Nem lehet, hogy a lerombolt szekesegyhazat ne lehessen ismet ujraepiteni, megha a satan segitsegevel is?!... A templomepito fohosenek ez az erkolcsi dillemaja teszi Peterfi Vilmos regenyet igazan maiva. Szabad-e templomot epiteni az ordog segitsegevel?... Szabad-e nemes cel erdekeben bunds eszkozoket igenybe venni? A kerdes naponta ott log mindannyiunk elott, es valasztanunk kell, vagyis a jelen ugy szerepel Peterfi regenyeben, mint tortenelem. Szereploi ismerosek, szobai, hazai, a regi Pozsony, Bees utcai, amelyeket elenk buvol olyan regiek, misztikusak es furcsak, hogy a mai ember ahitattal lep belejiik. Es megis, megis ismerosek. Koziink van hozzajuk, visszhangot tamasztanak benniink. Rokonvisszhangot, amelyet csakis mi hallunk. SZOKE JOZSEF Peterfi Vilmos A vadasz ( Reszlet A templomepito c. regenybol) Geza felocsudott dermedtsegebol. Meg feloraja sem telepedett le az arokmenti vastag gerendara, ahol - par, rovid pillanatra - elvesztette eszmeletet. Egesz elete lepergett elotte, mint egy film a mozivasznon. Geza akaratlanul adta at magat teljesen ennek a koriilmenynek es tortenesnek, amely kellemesen elboditotta. Olyan lankadtnak, konnyunek es szabadnak erezte magat, mint a vandor, aki vegre elerte celjat es mielott atlepi a mennyei kuszdbot, leveti minden addig viselt terhet. Valami arra kenyszeritette, hogy kinyissa szemet es az erdei utra iranyitsa. Az ut mindket oldalan a suru fenyves sotetedni kezdett es mogorvan susogva varta az ejszakat. De az liton kiildnos vilagossag kozeledett. Geza elorehajolt es szemet eldretetve az utra meresztette. Valami furcsa jelenseg kozeledett feleje, koriilveve sargas, vakito fennyel. Fel akart kelni a gerendarol, de teste nem engedelmeskedett. Mintha oda lett volna lancolva. Kozben a jelenseg egyre nagyobb lett. Mind jobban kivehetove valt. A kovetkezd pillanatban mintha valaki vagy valamilyen ero megoldotta volna lancat: szabadnak erezte magat, konnyeden ugrott fel a gerendarol. Most mar vilagosan latta a jovevenyt: egy vadasz. Fejen siiveges vadaszkalap volt, vaddisznosortes csokorral; testet prembunga fedte es a laban hegyesvegu, barna csizmat viselt. Jobb vallarol toltenytaska logott, bal vallan puskaszij tartotta duplacsoves vadaszfegyveret. Jobbjaban lobalta vashegyu, kampos vadaszbotjat. Area volt a legjellegzetesebb: hosszu, hollofekete haj, bozontos, felfele ivelo, fekete szemoldok, melyen iilo, szurds, villogo szempar, kiilonleges sasorr allandoan mozgo orrcimpakkal, husos, szeles ajkak, eloreugro all, fekete kecskeszakall es ket nagy, hegyes fiil. A jelenseg lenyugozo volt. Tiszteletet parancsolt, felelmet gerjesztett. Geza elebe sietett. Nagy megkonnyebbiilessel udvdzolte, kinyujtva feleje mindket karjat.- Isten hozta! - szolitotta meg a jovevenyt.- Hat azt eppenseggel nem mondanam - hangzott a vadasz szajabol, nem kis giinnyal. - En hoztam magamat. De hagyjuk ezt. Fontosabb dolgokrol van szo.-Nem tudtam, hogy valamifele jelenseg kozeledik-e hozzam, vagy valosagos ember - szabadkozott Geza.- Ez nalunk egyre megy - valaszolta kisse turelmetleniil a joveveny. - Mondtam, hogy fontos iigyben jarok.- De megis, mondja kerem, merrol jott? Olyan hirtelen tunt fel az uton, mint valamilyen latomas. Bakobnybelbol vagy Bakonykoppanybol jott? Mi a helyzet arrafele? Vannak ott katonak?... Nekem vissza kell ternem Zircre, jelentdst tenni a zaszloaljparancsnokomnak. Milyenek az utak? Sok a ho?... Reggel a csapatom elment koriilnezni es most varom oket vissza - hadarta Geza, izgatottan varva a valaszt.- Megengeded, hogy tegezzelek? fgy jobban tudunk tarsalogni - nezett csillogo szemevel Gezara. - Egyebkent is: idosebb vagyok naiad. Nem is tudod elkepzelni, hogy mennyivel vagyok oregebb, mint te.- Nem latszol tobbnek, mint otvennek; en pedig negyvenot vagyok.-Mindegy. Ezt nem firtatom. Te engem nem ismersz, viszont teged en mar regota figyellek - mondta a joveveny, erosen kihangsiilyozva a „regdta” szot. - Essiink tul a bemutatkozason. Te Sziklay Geza tartalekos szazados vagy; civilben muepitesz.- Hat akkor te megis talalkoztal a hdt katonammal, akik elmentek Bakonykoppanyba koriilnezni. Hol vannak? Jonnek ide vissza? A szakaszvezetom azt igerte, hogy ertem jonnek, ha szabad a ter.- Azok mar nem jonnek ide vissza. Cserbenhagytak - mondta a joveveny kegyetlenul. Ket mely barazda jelent meg ajka korul, amelynek nem volt kezdete, sem vege, mint ket villamcsapas. Szuros szemet raszegezte Gezara, majd kisse sertodotten megszolalt:- Hat nem ismersz fel? Az emberiseg nagy resze ismer engem - jelentette ki ketelkedest nem turo hangon. - Nezz jol az arcomba! Mit, azaz kit latsz?- Vadaszt. - Igen. Kulsoleg annak nezek ki. Bizonyos mertekben az is vagyok - nevette el magat, ami ugy hangzott, mint a 16 rohogese. Majd folytatta: - Csak nem abban az ertelemben, ahogy te gondolod. No megis, kire hasonlftok? - stirgette Gezat. Geza kis ideig meg vizsgalta a joveveny arcat, majd lemondoan megrazta a fejet.- Hat ne haragudj, kerlek, de nem tudlak senkivel sem osszehasonlitani.- A nevem: Satan! - dorogte a leny olyan hangon, hogy a fak agairol es leveleirol leesett a ho. Mintha egy pokoli szelroham zugott volna keresztiil a tajon. Geza onkenteleniil visszatantorodott. Hideg futott vegig a testen, hideg veritek tilt ki homlokara. Hirtelen nem jol erezte magat.- Uram, en elvezem az On humorat - magazta akaratlanul -, de most sokkal komolyabb iigyrdl van szo!- Ebben igazad van. Hiszen eppen azert jottern.- Kerem, hagyja abba izetlen trefait, vagy kerem, hagyjon magamra.- Geza! A nevemben tenykedo, munkalkodo banyak, kuruzslok, boszorkanyok es egyeb gonosz manok es szellemek trefalnak, de en nem. En mindezek legfelso ura vagyok: en vagyok a Satan! Dolgom van veled.- Uram, en kimertilt vagyok es fazom - valaszolta Geza. - De el kell mennem a zirci paranesnoksagra jelentest tenni. Katona vagyok es teljesiteni fogom a kotelessegemet. Indulok hat, uram. Ha velem akar tartani, szivesen fogadom utitarsamnak, egyebkent egyedtil megyek.- Allj meg, te foldi leny! - kialtotta Satan es kezevel visszatartotta Gezat. - Allj! Egy lepest sem tehetsz akaratom nelkiil. Hatalmamban vagy. Meg kell, hogy hallgassal! - Satan leengedte kezet, majd folytatta: - Engem sokfele modon abrazoltak az emberek. Nezz ream! Szarvakkal - vette le vadaszkalapjat es elotuntek szarvai. - Lopatas lab - mutatta labat. - Es a tobbi, mind a gyarlo ember elkepzelese szerint. Rolad azt hittem, hogy mint logikus embernek, neked nem igy, a „megszokott” modon kell bemutatkoznom, ahogy a nagy fantaziaju miiveszek szoktak abrazolni... Most, hogy lattad, ki vagyok, hiszel-e nekem? Hiszel-e bennem!?
