Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-10-28 / 29. szám
Egy tizenliet eves Lajai szemianu 1848=49=rol Mielott oskolank vegzodnek, megemlitem, hogy 1848 marcius tizenbtodike felvirradt, s a tizenket alkotmanyi pontok alairattak, minel fogva nagy orom es vilagitasok tortentek a varosban, s mi vetelkedtiink minel szebb kokardakat hordani. Mit meg tanarunk is a csuklyaja gallera alatt feltuzve viselt. * Miert is mar piinkosd vasarnapjan oskolankat bevegzok, tanarunk elbucsuzek toliink, intven a hazaszeretetre es osszetartasra mindnyajunkat, s ha sziikseg a nemzetet es jogat fegyverrel is vedeni, mely intes nem is maradt kdztiink hatas nelkiil, s az kiilonben sem volt sziikseges rank nezve, mint a kovetkezes megmutata, miutan tobbnyire kiilonfele szaszloaljakhoz honvednek csaptunk fel nagyobbara. * En vegezven az iskolat a legelso csapat orsereggel, mely Okerre kiildetett, sajat puskammal, mint onkentes mentem le. * Elso volt, hogy masnap, azaz november ho 1- en feleskettek benniinket a haromszinu lobogo ala, hoi ilyenforma eskiit tevenk le: Eskiiszunk az elo Istennek, magyar alkotmanynak, hazamnak es kiralyomnak, V. Ferdinandnak, fuggetlen magyar miniszteriumnak es Kossuth Lajosnak... * Olykor el-elmerengtem szemeimmel a tulparton, hoi a racok csinalak vakondok turasaikat. Szerencsetlen vakok ti nem jobban tennetek-e, ha Magyar huszarok kdzelharcban. Jelenet a delvideki harcokbol, Vincenz Katzler litografiaja. azon erot, mit mi romlasunkra pazaroltok, veliink egyesitenetek; mig igy egymast pusztitvan, hagyjatok magatokat eszkoziil felhasznalni egy lathatatlan kez altal. Jaj nektek, ha gyoztok: sajat sirotokat astatok meg s a mienket; s oriiljetek, ha veszittek, mert magyarhoz nem hagyja veszni a testver baratot, habar megbotlott is, hisz nem tudja, mit cselekszik... * A csata sulya jobb szarnyunkon nehezedett. Mig mi itt a lovasokkal kiizdenk, az alatt jobb szarnyunk a gyalogsag es az agyukkal. Miutan azonban segitsegiik erkezett csatarlancunknak, elfogtak egy fel zaszloalj gyalogost es kilenc agyut, mi aztan reank igenjol hatott, minthogy eloszor leven tuzben, mintegy sorsunkat veltiik latni az elso csata kimeneteleben. A csata, mely mintegy masfel oraig tartott, lassan-lassan csendes huzodasokba olvadt, a csaszariak visszavonultak, s aztan jobb szarnyunkat megkeriilve Kereszturnak tartottak. A magyar hadsereg pedig, megtarta a csatatert, szazadunkat az eloorsegben felvaltottak, s Tarcalon ismet megtelepiilt a tabor egy resze, mig mas resz Kereszturnak sietett az ellent megelozendb. Tehat a jobb szarny Kereszturon, a bal Tarcalon fedeze a tokaji hidat, melynek megvedhetesetol fiiggott Debrecen sorsa, hoi ekkor a magyar kormany tanyazott. A kapolnai csata utan egy napon a sereg notabilitasai osszehivattak Debrecenbe, az elnok szallasara, bizonyos iinnepelyre s teny vegrehajtasa alkalmara. Ez iinnepely, mint par nap elott nyilvanosan tudva volt, a hadvezerek erdemrendekkeli feldiszitese leendett. (...) Kiinn a varoshaz elott egy egyszerii, zoldre festett parasztszeker allt meg, a lovakat valami kopott omagyruhaba dltozott fiatalember hajtotta; minthogy a varoshaz ele a neptomeg miatt nem lehete hajtani, megallt szekerevel az utca kozepen, a gyepliit odavetette hatul iilo kocsisanak, s maga kiugrott a terdig ero sarba, s konyokkel furva maganak utat a neptomeg kozott, a varoshaz lepcsoin elsietett. Alig vette mas eszre, mint aki mellett elsuhant. Ki gyanitotta volna; hogy ez a kopott, saros ember Magyarorszagnak elso hadvezere - Gorgei. Odafenn, meg sem toriilve csizmait, benyitott a fenyes urakkal tolt terembe. Nagy csizmaibam csaknem nyakig jart - az az omagyi ruha, mit mult ev szeptemberben felvett, s azota le nem vetett, meg volt kopva minden oldalrol, a galler aranypaszomantjan mar jobban latszott az ezust, mint az arany, s egyik konybkere akkora folt volt vetve: hogy azt eppen nem lehetne eltitkolni. Feje le volt nyirva csaknem kopaszra; nagy izmos kezei feketek, s egesz alakja oly saros, amilyen csak lehet valaki, aki tavasszal Tiszafuredrol Debrecenig a lovakat hajtja. Amint belepett, akik nem ismertek, szinte kedvetleniil Iattak diszes tarsasagukban e ki nem kefelkedett alakot megjelenni, mig ellenkezoleg ismerosei, ezek kozt legelol Kossuth, onkenytelen udvariassaggal siettek ot elfogadni, s egy perc mulva mint futotuz terjedt el a korben: “ez Gorgei”. Mindenki rabamult, mindenki odatolakodott hozza. Gorgei jol tudta: hogy ezek kozt egy sines, ki neki vagy imadoja, vagy halalos ellensege ne volna, de mindez 6 legkissebbe sem latszott megilletni. Kossuth mosolygo, lekotelezo iidvozleset egy igen hideg, feszes fohajtassal viszonza. Meszaros felig folkel szekerol elotte, mire Gorgei egy kisse megbillentette fejet, de nagyon kissd. A fohadiparanesnok allt meg utjaban, Kiss Emo. Gorgei ugy tett, mintha a pompas, galaba bltbzott arisztokratat eszre sem venne, masfele nezett, mikor mellette elment, de azon percben egy hatarozatlan gunymosolyt lehete ajkain eszrevenni. Egy foga hianyzott elol, mely miatt ugy nezett ki ilyenkor, mint egy mosolygo leopard. Kiss Emo nem varta ezt a banasmodot, s egeszen megutodve erze magat altala.- Hm. Pedig szaztiz agyut foglaltam el. (Hab doch hundert zehn Kanonen eroben) - mormogta fogai kozt. Gorgei levetette magat egy szekre minden kinalas nelkiil, nagy csizmait hosszan elnyujtotta, s beszelt a hozza legkozelebb esokkel, kik eppen nem voltak valami nevezetes emberek, mig a jelenlevo notabilitasokkal szoba sem ereszkedett. Kovetkezett maga a ceremonia. A tabomokok sorbaalltak, Kossuth szemelyesen tiizte fel melliikre az erdemkereszteket, s mindenkinek monda akozben egy iranymondatot. Elso volt Meszaros.- Az osz becsiiletessegnek! - mondta az elnok, a koszorus keresztet a mellere tuzve. Azutan jott Kiss Emo.- Az elso gyozelem hosenek! Utana Guyon.- Az uj haza legvitezebb fogadott fianak! Vegre Gorgeire keriilt a sor. Miert maradt vegiil, maga vonult-e hatra, vagy Kossuth hagyta ot utol? 6 volt az utolso a sorban. Midon Kossuth hozza kozeledett, a kbt ferfi szemei talalkoztak. Gorgei joval magasabb volt Kossuthnal, o le, Kossuth felnezett orea. Es Kossuth kezei remegtek, es Gorgei halavany volt, mint a fal, midon az erdemrendet mellere tiizte. Alig hallhatoan, megtort, elfolytott hangon monda Kossuth:- Engesztelodest - a haza neveben... A legkozelebb allok kbziil is alig halla egypar e szavakat, de mindenki odanezett, es mindenki latta, mily kerve, mily engeszteloen nezett fel Gorgeire Kossuth, nagy, beszedes kek szemeivel, mint reszketett keze annak mellen; es latta mindenki, mily vad, mily megveto tekintetet vet ra Gorgei, mily nevtelen diihvel alltak meg szemei mereven az elnokre tekintve, azon emberre, kit o ugy gyulolt, kit oly kevesre becsiilt, kivel jatszott, kit tizszer megharagitott, s ugyanannyiszor egy szavaval kiengesztel, kit gyengenek latott, ki ot sajht hatalmaval megkinalta, kirol tudva: hogy otole fel, mint senkitol a vilagon, s megis ohozza ragaszkodik, mint senkihez a vilagon - es akit a nep megis balvanyoz, szeret; mig ot alig emlegeti... Kik e percben Kossuthot es Gorgeit Iattak egyutt, egymas mellett, azon jelenetet el nem fogjak feledhetni soha. Jokai Mor Erdemrendek kiosztasa
