Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-07-01 / 13. szám
Ivo Andric * Juliusi nap A legszebb szarajevoi napok egyike volt ez. A nagy forrosagok mar elmultak. A termeszet bosege csucspontjara ert: az almaban feketedni kezdtek a magok. Mar semmi sem novekedett tovabb, de meg hervadasnak sem indult: a termeszet lelegzete mintha elallt volna. Ezekben a nyugodalmas es pompas napokban a varost megcsapta a zendules, a lazadas fuvallata. A novenyek zold szinei es a ragyogas felhevitette a varatlanul bekovetkezo esemenyeket. Az emberek azonban a felszin alatt ontudatlanul is megsejtettek a veszely es a halal kozelseget. Lappango hianyerzet bujt meg bennuk. Ez ket ellentetes erzest valtott ki a tbmegekbol. Az onfelaldozast, nagy erkolcsi erzekenyseget es szigorusagot sajdt maguk es masok irant, sovargast a meltosag es a felemelkedettseg utan, masreszt pedig a legkulonbozobb klvansagokat es szenvedelyeket, s beteges igyekezetet, hogy minel jobban kihasznaljak azt a par napot, amely meg hatravan. Az embereket betoltotte az ido fontossaganak es iinnepelyes nagysaganak tudata. Zordan, fegyveresen es meltosagteljesen jarkaltak az utcakon, mindenkiben felmerult az a vagy, hogy iinnepelyes szigora atragadjon a tobbiekre is. A nemzetgyules betiltja a palinkamerest. A csendorok az utcan elfogjak a munkanelkuli fiatalembereket, s az eroditmenybe kiildik oket, hogy reszt vegyenek a loszer rakodasaban, meg ha annak vegeztevel ujra csak munkatlanul iildogelnek is. Mindenki tenni akar hat valamit a koz drdekeben: segedkezni, rendezkedni, tisztogatni. A dzsamik tele vannak emberrel, boseges alamizsnat adnak a koldusoknak. A kereszteny hazak is csendesednek es kihaltnak tiinnek. Lakoik nem alszanak es nem foznek rendszeresen: gyermekeikkel hoi a pincebe vonulnak le, hoi a padlasra mennek fel, hogy a tetonyilasokon at nezelodjenek. Es szunteleniil imadkoznak Istenhez. Mindenki imadkozik. A varos legtavolabbi es legszegenyebb negyedeiben is mindenki megsejti, hogy a hatalom megingott, elszabadult azok kezebol, akik eddig birtokoltak, bar azt meg nem tudjak, hogy ki ragadta magahoz. Az altalanos nyugtalansagban es izgatottsagban mar senki sem dolgozott. Mindenki vart valamire. Az utolso juliusi nap mar hajnalban meglepetessel kezdodott: szabadon bocsatottak a fegyenceket. Ket nappal azelott a nemzetgyules elhatarozta, hogy kiiiritteti a varos osszes bortonet, s hogy azokat a rabokat, akik kepesek a fegyverforgatasra, csapatokba szervezik es eszakra kiildik. A dontes gyorsan es varatlanul sziiletett, sok egyeb ktilbnos es elhamarkodott dontes mellett. Azt sem lehetett pontosan tudni, hogy ki allt elo eloszor ezzel a javaslattal: ugy latszott, azok, akik felvetettek, szegyelltek nyilvanosan meg is vedeni, masreszt pedig elleneszegiilni sem mert senki, nehogy erelytelennek es megbizhatatlannak nezzek. A nep aznap mar hajnalban gyiilekezni kezdett a Hajt mejdanon. Pirkadat utan vezettek ki az elso rabokat. A kapu kozvetlen kozeldben varakoztak a rokonok, figyelmesen ndztek oket, mindenki a hozzatartozojat kutatta a tekintetevel. S ha feltunt vegre, akit vdrtak, konybkiikkcl utat vagtak maguknak a tomegben es kiragadtak az dr karjabol. Csakhogy sokkal tobben voltak azok, akikre senki sem vart. Ezek egy ideig felenken es tanacstalanul korbejarattak tekintetuket, majd pedig, a jarastol elszokva, a foldre ereszkedtek, kozvetleniil a varakozok laba melle. A nep dohanyt es kenyeret adott nekik, abbol, mit oveinek hozott. Most ereszkedtek le a hegyrol azok fegyencek is, akik a masik fegyhazba voltak bezarva. Ezek sulyosabb biindzok voltak, hosszabb idore itelve. Volt kozottiik behemot, nagy darab ember es apro emberke is. Rongyok fedtek a testiiket, arcukat benotte a szor, mezitlab voltak, nagy resziik meg is volt belyegezve, csonkltva. Volt, akinek a fiile, orra, laba hianyzott, voltak koztiik kancsalok, vakok is. Legyengiilten es bilincshez szokva nehezen es iigyetleniil lepdeltek, csak allati figyelemmel teli tekintetiikkel vagdaloztak maguk koriil. Senki sem varta oket. A hid mellett az iizletsor elejen az arnyekban ket boltos allt es beszelgetett. Az idosebb arcan a tortentek miatt elegedetlenseg latszott: nem tetszett neki a rabok kiengedese. Szaja koriil a bor megereszkedett, majd szamtalan rancba ujra osszehuzodott. A masik boltos nyugodtabban fogadta az esemenyt. — De hisz senki sem bocsatja oket szabadon. Ha ilyen idok jonnek, a bdrtbnok kapui maguktol megnyilnak. — Hiszen konnyu is kinyitni oket. Hanem ha egyszer kinyilnak, becsukni nehez lesz. Ldtod ezt a nyiizsgest? — Eh, minden zendules ilyen. Amig igy beszelgetnek, lassan kozelukbe er egy most szabadult rab. Meg nehezen huzza a labat, de a tekintete mar szabadon es tolvajmodra rbpkod. Jobbra-balra forgatja a fejet, mintha szaglaszna. Egeszen kozel megy hozzajuk, s hang-jaban valami tompa fenyegetessel rekedten odaszol nekik: — Aga, adj nehany szem szilvat! Az idosebb boltos keseriiseggel es ellenkezessel teli grimaszba torzitja az arcat. A fiatalabb felreforditja a fejet. A fegyenc odalep a fonott kosarhoz, elvesz egy marek korai szilvat, keblebe dugja, majd sulyos, hangtalan leptekkel tovabball. A ket boltos nema marad. A fiatalabb sapadt es zavart, az idosebb pedig elzoldiil a meregtol. Hirtelen megrazkodik es nekikezd, hogy bezarja a boltjat. — Nyugodtan bezarhatsz te is — mondja a fiatalabbnak. — Ma csak egy marek szilvat vett el toled, de ne adj a az Isten, hogy egy ev vagy akar egy honap mulva a gyumdlcsdst is elvegye, ahol megtermett. Ha egyszer elkezdodik! Es mikozben sietve lehuzza az ajtoredonyt, a keze reszket az elkeseredestol: az egesz lenye fellazadt a fejetlenseg es a haracsolas ellen. Mielott a nap lebukott volna es magaval vitte volna a hoseget is, az osszes rabot kiengedtek. A varos gyorsan elnyelte, magaba fogadta oket: ok maguk is igyekeztek minel jobban elvegyiilni a nep kozott. Egyesek kozuliik meg delutan fegyvert kaptak a dzsami udvaran, s a tobbi onkentesnel nagyhangubbak es buzgobbak leven, mar a varos utcain portyaztak. De sokan kozuliik rogton elbujtak a tavolabbi varosnegyedekben, vagy egyenesen a kornyekbeli falvakba menekultek, mert attol tartottak, hogy a hatalom meggondolja magat es visszaviszi oket a bortonbe, ahonnan valamilyen csoda folytan megmenekiiltek. Ezen a juliusi napon tehat a fegyencek kiengedese is puskaporosabba tette a lazadas levegojdt, m£g nagyobb leptekkel kozeledve a vegkifejlet, a robbanas fele. Thor Tamas illusztracios felvetele (1892—1975) Szerb ird. 1961-ben Nobeldijat kapott. 1941-ben hazajanak berlini nagykovete volt. Hazaterve, bezarkozott belgradi otthonaba, es a szerb nep tortenetevel es a haborus idok megbrbkitesevel foglalkozott.
