Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-06-03 / 11. szám
Ernest Hemingway Bucsu a fegyverektol (reszlet a regenybol) Egy orvos jott ki az ajton egy apolonover kfsereteben. Valamit hozott a ket kezeben, ami egy frissen nyuzott nyulhoz hasonlftott. Vegigsietett vele a folyoson, aztan becsukodott mbgdttuk egy ajto. Utanuk mentem, s amikor a szobaba leptem, lattam, hogy egy ujszulottel bajlodnak. Az orvos folemelte a csecsemot, hogy en is lassam. A sarkanal fogva logatta es utogette. — Hogy van a gyerek? — Nagyon jol. btkilos kisfiu! Nem ereztem iranta semmit. Mintha semmi kozunk nem lett volna egymashoz. Nyoma sem volt bennem az apai erzesnek. — Nem is biiszke a tiara? — kerdezte a nover. Megmosdattak es bebugyolaltak valamibe. Nezegettem sotet arcocskajat es sotet kezet, de a csecsemo meg sem mozdult, es nem is si'rt. Az orvos mindenfelet probait vele csinalni, es nagyon idegesnek latszott. — Nem vagyok ra buszke — mondtam. — Majdnem megolte az anyjat. — Errol nem tehet az artatlan kis joszag. Nem ki'vant fiut maganak. — Nem — mondtam. Az orvost teljesen lefoglalta a csecsemo. Megint felemelte a sarkanal fogva, es utogette. Nem bfrtam tovabb ezt a latvanyt. Kimentem a folyosora. Most mar bemehettem volna a mutobe, de en csak a karzat ajtajan neztem be. Az apolonoverek, akik a korlatnal ultek, intettek, hogy uljek mellejuk. Megraztam a fejemet. Eleg volt, amit az ajtonal lathattam (...) (...) Egy ido mulva kilepett az orvos. — Hogy van a felesegem? — Jol. Vegignezte a mutetet? Nagyon faradtnak latszott. — Csak azt lattam, amikor osszevarrtak a sebet. Nagyon hosszunak latszott a vagas. — Gondolja? — Azt hiszem. Ki fog simulni a vagas helye? — 0 igen. Kesobb aztan kitoltak a tolokocsit, es vegigsiettek vele a folyoson a felvonohoz. Veluk mentem en is. Catherine fel-felnyogdtt. Odalent bevittek a szobajaba, es agyba fektettek. Szeket huztam az agy labahoz es leuitem. Egy apolond maradt velunk. Folalltam, de ott maradtam az agyanal. A szobaban nem egett a villany. Catherine kinyujtotta kezet. — Hol vagy, edesem? — kerdezte. A hangjat alig hallottam, olyan gyenge volt. — Itt vagyok, edesem. — Milyen a gyerek? — Csitt! Nem szabad beszelni! — szolt az apolono. — Fiunk van. Nagy, es kover, es feketehaju. — Egeszseges? — Igen — mondtam. — Nagyon. Lattam, hogy a nover csodalkozva nez ram. — Halalosan faradt vagyok — mondta Catherine. — Es most borzasztoan faj. Te jol vagy, szerelmem? — Nagyon jol. Ne beszelj. — Te nagyon jo voltal hozzam. Jaj, milyen borzasztoan faj most, szfvem. Szep a gyerek? — Nagyon. Mint egy nyuzott nyul. Olyan rancos a kepe, mint egy aggastyane. — Kerem, hogy menjen ki a szobabol — mondta a nover. — Mrs. Henrynek art a beszed. — Majd odakint varok — mondtam. — Menj es egyel valamit, kedvesem. — Nem vagyok ehes. Kint maradok a folyoson. Megcsokoltam Catherine-t. Faradtnak es erotlennek latszott, es area meg mindig egeszen szurke volt. — Szeretnek magaval beszelni — mondtam az apolononek. Kijott velem a folyosora. Elmentunk az ajto elol. — Mi baja van a kisfiunak? — kerdeztem. — Maga nem tud semmirol? — Semmirol sem tudok. — A gyerek nem elt. — Halva szuletett? — Nem birtak a legzest megindi'tani. Ugy tudom, hogy a koldokzsinor a nyaka kore tekeredett. — Es meghalt. — Meg, szegeny. Borzaszto dolog ez. Egy ilyen oriasi eros kisfiu! Azt hittem, mar tudja. — Nem tudtam — mondtam. — De most mar menjen vissza a felesegemhez. (...) Az emeleten epp szembetalalkoztam az apolonovel. — Most hi'vtam fol a szallodajat — mondta. Valami megrokkant bennem. — Mi tortent? — Mrs. Henry veromlest kapott. — Bemehetek hozza? — Meg nem. Az orvos van nala. — Sulyos? — Nagyon sulyos. A nover visszafordult, es beesukta a szoba ajtajat. Megint a folyoson ultem, megsemmisulten. Nem gondoltam semmire. Nem is bfrtam gondolkozni. Tudtam, hogy meg fog halni, de imadkoztam, hogy ne haljon meg. „Add, hogy ne haljon meg, Istenem, ne engedd meghalni. Ezentul minden ugy lesz, ahogy te akarod, csak ne hagyd meghalni. Istenkem, ne hagyd meghalni. Kerlek, kerlek, kerlek, ne hagyd ot meghalni. Edes Istenkem, ne hagyd ot meghalni. Mondd meg, hogy mit tegyek, es azt fogom tenni, csak ne hagyd ot meghalni. Elvetted a gyereket, de ne hagyd ot meghalni, jol tetted, hogy elvetted, de ne hagyd meghalni ot is. Kerlek, kerlek, edes Istenkem, ne hagyd meghalni Catherine-t.“ A nover kinyitotta az ajtot, intett, hogy mehetek. Bementem a szobaba. Amikor beleptem, Catherine nem nezett fol. Odamentem hozza es megalltam az agyanal. Az agy masik oldalan allt az orvos. Catherine folnezett ram es mosolygott. Az agya foie hajoltam es si'rva fakadtam. — Szegeny szfvem — mondta Catherine nagyon gyongeden. Area hamusziirke volt. — Meggyogyulsz, Catherine — mondtam neki. — Hamarosan egeszseges leszel. — Meghalok — mondta, aztan vart egy kicsit, es azt mondta: — Gyuldldm a halalt. Megfogtam a kezet. — Ne nyulj hozzam — mondta. Elengedtem a kezet. Ram mosolygott. — Szegeny szfvem. Fogd meg a
