Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-04-22 / 8. szám
Gelleri Andor Endre Nyari vacsora Ufkumicsnek tele van a szi've; aradni, omleni szeretne; az ajka is suhogni, buvolni, boldogitani. Szeretne megmondani a felesegenek, hogy kedveli; mert aranyos papucsait mindig elhagyja valahol; kedveli, mert amint egyet lep, maris leszalad draga, uj harisnyajan a szem. Kedveli, mert kozmasokat szokott olykor fozni; szereti, mert asit, amikor erdeklodnie kellene; am megiscsak kedveli, mert olyan am, mint a kismadar, olyan billegos, csipogos, ijedtes. S ha egyszer is volt, regen, hogy ugy hullottak a csillagok, ugy aramlott a jazminos szel, s a madarak is oly unnepelyesen usztak at az esten, szep ez az emlek, amikor 6 valami imadsagfelet erzett magaban es huseget es igaz vonzalmat es vallomast tett. S Agenka szeme a vallomas utan tele lett konnyel: - Mit sir kedvesem, dragam... - kerdezte. S Agenka csak a szemevel felelte: mindenert sirok, sirhatnekom van, mert en mar olyan vagyok... Hogy milyen ez az „olyan“, azt Ufkumics talan sohasem tudja tisztan maga ele rajzolni, megoldani, kitudni. Bubaj es bavasag; haragokozat es andalito, megnyugtato kedely... Ma, nos, ma, hatodik eves hazasok, es Ufkumics szeretne vallomast tenni. Csakhogy Ufkumics is furcsa legeny am... a hivatalban is... szeretne azt mondani a direktoranak: On kisse furcsa, valamint ideges ember, de a tudasa rengeteg. Ha egyszer megmondana neki, mas volna kbzottuk a viszony, de Ufkumics szegyell vallomast tenni. Es szegyell tanacsot adni is. Nem tudja biztosan, mikor szokott le e ket targyrol, es gyakran gondol emiatt visszafele a multjaba... Talan, amikor a vajas krumplijat kfnalta oda egy fiucskanak, s az a foldre fordi'totta? Vagy amikor az apjahoz sfmult unnepnap, s megrangatta a kabatjat, hogy azt mondja: - Istenke eltesse apamuram... de erre az apja rakialtott: - Mi vagy te... kutya vagy te, hogy rangatsz, mars innen, mert elbotlokl... Ulnek otthon, az evfordulon. Ufkumics azt remelte, hogy halaszle lesz, sor, eras fekete... S ekkor 6 a vacsora utan hatradul a szekeben, elmelaz, meg-megsimogatja felesege holldszin hajat, aztan fustblogve, lassan, komolyan megteszi a vallomasat... megmondja, hogy a sok harag, a rosszkedv az elet nehezsege miatt van... hogy az egesz vilag mindig csak harcol az emberrel; s mire az ember hazater, mar ingerult, mar faradt, mar szomoru... s ilyenkor azt szeretne, ha valaki levenne rola a ruhat, megmosdatna egy teknoben, mint regen, s kezebe adna egy badogkanalat, mint valaha, aztan felkapna, vastag kendobe csavarna, s bevinne az agyba aludni. Ha - amikor hazajon - nem a szamlakat rakna elebe; ha, amikor hazajon, nem varna ra a gond. Mert milyen jo lerugni a cipot, ezt az atkozott bortonbelit, amely hivatalba cipeli az embert. Milyen jo volna egy kis mennyorszagba hazaerni, ahol telen piros tuz eg a kalyhaban, es nagy a csend, a setetseg... s ehelyett fustol a kalyha, nines fa vagy szen, nines gyufa, nines cigaretta... Megmondana, hogy haragja, porlekedes nem Agenkanak szol. A vilagnak, a komor hullamu eletnek, a rossz, remito tarsadalomnak. De azert... csak krumpli van, s a szaraz krumpli mindig megakad kiskora ota Ufkumicsnek. S egy kis hus is van, vekony szeletke, alig harap bele, mar nines is. Miert olyan kicsi ez a hus? - gondolja Ufkumics s megmondja neki ragton a szive: - mert keves a penz, s draga a hus... Ebadta penz, csak lenne neki belole, a kek ezresekbol lenne neki, hat hajot csinalna beloluk, s ezeket a hajokat otthagyna egy parkban a kisgyerekeknek. Egy konyv van Ufkumics elott: A csillagos eg szerkezete a ci'me. Csillagok ragyognak benne, csillagok suhannak benne, mint osmeretlen, szep nagy halak, a Mindenhato kegyelmebol. Ha elolvassa Ufkumics ezt a konyvet, lassan 6 maga is a magassagokba kerul, a fold olyan neki, mint egy elhagyott, dreg haziko, ahol oregasszony pipazik es kopkod. Ranez az Uranus-csillagkepre, es Agenkara siklik a tekintete, most - gondolja -, most megmondom neki, hogy mi a csillagon vagyunk, Agenka, az urben, s beszelgetunk, kez a kezben, es en megvallom neked, hogy a vonzalom olyan, mint volt, es hogy szerelmesen erzek irantad, Aphroditem. De Agenka eppen a semmibe bamul s fogat piszkalja. Aj, miota piszkalja a fogat! S miert? Mert rosszak am a fogai, de nincsen penz fogorvosra, mert ahhoz is egy egesz vagyon kell. Nemcsak az egben, az emberben is szikrazik villam! Nemcsak a horizont borul be szeszellyel, hirtelen, hanem a lelkunk is. Igy van ez.- Hat akkor lefekszunk - mondja Ufkumics komoran.- Megvetem az agyat - mondja Agenka.- Megvetheti -toldja Ufkumics, s var egy szavacskara, egy kis ezustos szavacskara, ami eszebe jutna az asszonynak. De az meg az unnepi viragokra se nez, hanem a fogvajojat otthagyja a fogai kozott, mint egy tengeri hal, akinek csont akadt a szajaba. S Ufkumics levetkozik: Ez a jo - gondolja -, aludni, elsiillyedni, betakarozni, s nem tudni magunkrol reggelig. Eszre se veszi, hogyan alszik el, meg a felesegenek se koszont jo ejszakat, szep almokat. De alma, az van neki. Ehes. Nez jobbra-balra, keres, kutat. Egy jo vastag hust szeretne. Sort. Ej - gondolja -, nines itthon semmi. Az asszony sines itthon. Fogom magam s megyek vacsoralni. S mar alom kozben fel is ul az agyan s gondolja: ebersegen vagyok vagy alom kozben? Mindegy, ennem kell, mert remeg a gyomrom. Halaszlet kell ennem. S feldltozik. Mar a szoba kilincsen a keze, de akkor feleszmel: Mit szol Agenka, ha nem talalja itthon se. Agenka ugy alszik mindig reggelig, hogy legtobbszor neki kell felebresztenie. Nos, nos, elmegy
