Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)
1998-03-25 / 6. szám
EGONEK Kosztolanyi irta 1910-ben magabiztosan: „A mult nagy hatalom. Ami elmult, drokre e/.“Ugy tunik, mara ez az igazsag is megkopott. A vilag, egy nehez evszazad soran, alaposan megfaradt. Csupan a politikusok ficankolnak tovabb. No meg az ujsagirbk, ha jol megfizetik oket. Ha nem, egykori kedvenc cehtarsaikat is elfelejtik. Ez kerem az amerikai tempo. Ami elmult, elmult. Csend honolt EGON ERWIN KISCH halalanak otvenedik evfordulojan is. Fagyos, nema csend. Meg folyton kakkukolo cehtarsai se emlekeztek meg a mai ujsagfras egyik nagy megteremtojerdl. Nos: Egonek nem csupan „csahos“ volt, becsuletes is. Atarsadalmi igazsagossag „csahosa‘'. Ha ugy tetszik, baloldali „csahos“, akivel a penzert mindenre kaphato csahosok nem tudnak mit kezdeni. Ezert hallgatnak Egonekrol, errol a magyaros nevu pragai nemet, osztrak, cseh, zsido „szaguldo ripoderrol", akit az egesz ujsagolvaso vilag egyszeruen Egoneknek nevezett. Nehany eve meg csehek, nemetek, osztrakok, zsidok versengtek erte, akarcsak Kafkaert. Kie legyen? Mi, szlovakiai magyarok akkor se szalltunk be a versenybe. Szerettuk. Tudtuk, hogy a mi fajtank. Ketszeresen, haromszorosan kisebbsegi, aki maga is vonzodott hozzank. Nem csupan a neve miatt. Lelekben volt egy veliink. A haboru utan akkor thrt haza Pragaba, amikor onnan minden nemetet eluztek es minden zsido menekult. Hazajott es azonnal levelet kuldott a regi baratnak, a koltd Forbath Imrenek: „Hogy vagy, dreg Imre?" Hazatert, mert kulonbul volt otthon a szaztornyu varosban, ahol szuletett, mint Benes. Es Benesek nem tudtak vele mit kezdeni. Es amikor Gottwaldek 1948-ban mindenkitol bevontak a vilagutlevelet, Egonek volt az egyetlen, akivel ezt nem mertek megtenni. Mert milyen is lett volna a vilag Egonek nelkul, aki otthon volt a vilagon mindenutt? Jelenseg volt, pantallos Szindbad, akirol fantasztikus dolgokat meselt Forbath Imre, az egykori jobarat a pragai Viola Kavehaz marvanyasztalanal. Legyen most is ove a szo: Pragaban az elsok kozott, kiket megismertem, ott volt Kisch. A kocsmabol, ahol orak hosszat kerdezett, elcipelt otthonaba, a hires medves hazba. Josagos edesanyja pompas rostelyosttalaltelem, burgonyaval. Ez volt a specialitasa, ezzel vendegelt meg azutan is, ki tudna megszamolni, hanyszor. Egon elvitt mindenhova, bemutatott mindenkinek, irodalmi nagysagoknak csakugy, mint utcalanyoknak. Az utobbiakat angyalkamnak szolitotta. Sokan ismertek, sokan szerettek. Praga hiressege volt, legendas figura, akirol sok anekdota keringett. Zbmok termetu, izmos ferfi, barna arcu hatalmas koponyajan gesztenye szinu, gondbr hajzat, szemei vidamak es furkeszdk, ajka sarkaban cigaretta. Hihetetlenul furge volt, turelmetlen, kivancsi, trefas, harcias. Pragabol elrobogott Berlinbe, s onnan ki az egesz vilagba. De igazi otthona Praga maradt, oda tert vissza minden nagy utjarol, imadott oreg edesanyjahoz, testvereihez, barataihoz, baratnoihez. A huszas evek elejenek szaguldo ripodererdl rajzoltam egy vidam portret, melyet o nagyon szeretett: Uraim es hdlgyeim! Szep a reformatorok kettos tokaju Luther-arca. A generalisok stratega-abrazata is erdekes. De en Kisch ripoder-fiziogndmiaja mellett torok landzsat. Gondor hottentotta hajzat, mely szerfdlott sapadt homlokot ovez. Mintegy ordkosen furkeszo szemek, rancok kozott, mik Jozefina kdlddkenel zsenialisabbak. A szaj bal csucskebol cigaretta fityeg, mint kotelzet egy kalozhajo bugjan... De ebbol eleg, barha szep is, a koltd jellemez, de nem hizeleg! Most valoszinuleg Nicaragua dsszeeskijvdi kozt ul egy lebujban. Hatulrol agyupark fenyegeti, ket terden harom egzotikus leanyzo csucsul. 6 mit se banja, bosz vicceket mesel, mik a mixed is, ki majbajos, megnevettetik. Egonek neha megijed, de nem fel sohasem: s en ezed e bator ripoder drok hive vagyok! Ez a kep persze trefasan egyoldalu es ezert hamis. Kisch viselkedesevel, stilusaval, konyvci'meivel ugyanis szuggeralta a szaguldo, szenzaciokat hajszolo, kalandos riportert. Sokan ilyennek is veltek, es sokaig nem voltak hajlandok tudomasul venni, hogy igazi, nagy fro. SZOKE JOZSEF Az elozo evszazad keresztezi letemet; tizenot kozos esztendon osztozunk egymassal. Mar regota nem kuporgok szerkesztve, nyomtatva es kiadoi gondokkal telten a pult alatt. Csak a ladikot hasznalom. Valamikor froasztalom es pihenom volt, most pedig koltoi es prozai mu'veim lerakodo helye. Meg szfndarab is rejtozik benne; sajnos, „A varoshaz oraja" cfmu, masfel felvonasos szinmu szamara a lada deszkai jelentik csak a vilagot jelento deszkakat. Nagy drdmom telnek benne, ha muveimet tenyleg nyomtatasban latnam. De maris itt a de: „Mindazokat, akik ujsagoknak vagy folyoiratoknak frnak, meg abban az esetben is, ha bekuldott muveik nem jelennenek meg, a legszigorubb buntetes, sziikseg eseten kizaras sujtja." Ezekkel a hivatalos stilusban hangzo szavakkal probalkozik a „Cs. es kir. kozepiskolak tanuloinak fegyelmi rendtartasa" elfojtani egy fiatal ostehetseg barmino megnyilatkozasat. „A legszigorubb buntetes.— megszokott korulmenyek kozt nem nagyon ijednek meg ettol, az ilyesmi tobbnyire par oras zarkat jelent, ennyit igazan aldoznek a hfmevert. Kizarast viszont csak „szukseg eseten" alkalmaznak az irodalmi kfserlet bunevel, illetve annak elkovetdjevel szemben. Nalam azonban mar rosszabb a helyzet. Haromszori zarka egyetlen tanev folyaman mar automatikusan magaval vonja az iskolabol tortend kizarast. S engem az 1899—1900-as tanevnek mar az elejen az a balszerencse ert, hogy ketszer egymas utan zarkaba dugtak. Az elso eset az iskola udvaran lezajlott verekedes kovetkezmenye volt. Ellenfeleimmel szep kdzosen leuitem a negy orat, es egyikunk megengedte a tobbinek, hogy lemasolhassak a buntetesi feladatot, ami nem akadalyozta, hogy a vegen engesztelhetetlen szfvvel bucsuzzunk. A masodik buncselekmeny nem is az en hibam volt, hanem a nagyanyame. Hivatasomnak elve, hanyszor gondoltam vissza erre a groteszk epizodra, hanyszor tortent meg kesobb, hogy a szerkesztok, eppugy, mint annak idejen a nagyanyam, kifogasoltak a munkamban osszehordott tenyeket. Vajon az en oldalamon volt-e az igazsag a nagyanyammal szemben? Iteljek meg bnok. Negyedikes voltam, tizennegy esztendos, otthon ultem es honismeretet tanultam, pontosabban „Az osztrak birodalmi tanacsban kepviselt kiralysagok es orszagok" foldrajzat. A „Salzburg hercegseg" fejezetnel felutott konyv elottem az asztalon, es meg nekikdnybkdlve allamat a tenyerembe tamasztottam. A tanar tegnap Kinzl nevu osztalytarsamnal hagyta abba a feleltetest, az pedig pontosan elottem volt a nevsorban, holnap talan engem hfvhat ki elsonek. „Salzburg hercegseg terulete 7153 negyzetkilometer, lakosainak szama 192 760." Megismeteltem a szamokat: ,,7150, 7153 es 192 760." A szoveg igy folytatodott: „A sfk videkek lakossaga fokent foldmuvelessel es allattenyesztessel, egyes videkeken pedig sobanyaszattal is foglalkozik. A varosokban jelentos kereskedelem es ipar talalhato." Ezt nem kellett tulsagos megeroltetessel beleverni a fejembe. Mint mar eddig is tanultam, az osztrak korona orszagaiban az ipar es kereskedelem a varosokban jelentosebb volt, mint a sfk videkeken, viszont a foldmuveles es allattenyesztes sohasem viragzott a varosokban. Az egeszben csak a sobanyaszat volt uj. Ezt hat elismeteltem magamban:....egyes videkeken pedig sobanyaszattal is foglalkozik." Aztan tovabb tanultam: „A nepesseg csaknem kizarolag nemetekbol all. Salzburg fovarosa Salzburg..." Halk brummogas utotte meg a fulemet. Valami dongo? Nem lattam dongot. Talan csak kepzelodtem, hogy valami brummogott; nyilvan akusztikai tevedes. Nagyanyam ott kbtogetett a kozelemben. Bizonyara nem is brummogott semmi; honnet kerulhetne ide dongo szeptemberben? Megint beleneztem a konyvbe, hogy folytassam a tanulast. Hol is hagytam abba? „A nepesseg csaknem kizarolag nemetekbol all. Salzburg fovarosa Salzburg..." „Ne mokazz, tanulj", mondta baratsagos es josagos hangon nagyanyam. Ertelmetlenul bamultam ra, o azonban nem vette eszre kerdo pillantasomat; szepen kotbgetett tovabb. ....csaknem kizarolag nemetekbol all. Salzburg fovarosa Salzburg", ismeteltem. „Ne mokazz, hanem tanulj." Nem volt neheztelo ez a hang. Inkabb valami baratsagos tanacskent hangzott, mintha csak tanacsolna, hogy ne mokazzak, hanem tanuljak. „Hiszen tanulok, nagymama." „Jo, jo, fiacskam." Felbosszankodtam ezen az egykedvusegen s meg egyszer elismeteltem a szoveget, ha lehet, valamivel hangosabban is, mint amennyit az a boles megallapftas, hogy Salzburg fovarosa Salzburg, megerdemelt volna. Talan egyaltalan nem is kellett volna megismetelnem. Talan valamit megis hibaztam a dologban? Akarhogy all is a helyzet, ma mar elkesett minden onkritika vagy vedobeszed. Jteljenek bnok", mondottam nehany sorral elobb.
