Életünk, 1998 (3. évfolyam, 1-33. szám)

1998-03-25 / 6. szám

Egon Erwin Kisch Ami valoban nyomdafesteket latott (reszlet) „Salzburg fovarosa Salzburg. Nagyanyam megfenyegetett: ,,Jonnek a pofonok, ha nem hagyod abba az ilyen buta beszedet." Mire en dacosan: „Nem beszelek butasagokat, azt tanulom, ami a konyvben all." Minden szavat biztos hatarozott­­saggal hangsulyozva mondta: „Ha azt tanulod, ami a konyvben all, nem szo­­lok egy szot sem.“ Rendben van. Lassuk, allja-e a szavat, hogy egy szot se szol, ha azt tanulom, ami a konyvben all. „Salzburg fovarosa Salzburg..." Mar csattant is a pofon. Mint mon­­dottam, negyedikes voltam. Egy ne­­gyedikest nem lehet csak ugy pofoz­­gatni, legkevesbe pedig egy tudoma­­nyosan megallapitott teny miatt, ami a napnal is vilagosabb. Toporzekoltam es uvdltdttem. de most mar nagy­anyam is uvdltdtt, elszaladt a pamut, s vele egyutt vege szakadt a turelme­­nek is. Anyam besietett a szobaba es 6 is lekent egy pofont, ezzel az indoklas­­sal: „Mit mergesi'ted a nagyanyadat?" „Nem mergesitem, hiszen csak azt tanulom, ami a konyvben all, a nagy­­mama pedig azt hiszi, hogy mokazom." „Hulyesegeket beszel, ahelyett, hogy tanulna", kiabalt bele nagyma­­mam a vedobeszedembe. „... csak azt tanulom, ami a konyv­­ben all." „Azt fecsegi, hogy Salzburg fova­­rosa Salzburg, meg hasonlo badarsagokat." „Au“, uvdltdttem, mert anyam ma­­sodik pofonja is elcsattant. „De hiszen itt all, hogy Salzburg..." „Mutasd!“ mondta anyam, s koz­­ben utesre emelve jobbjat, belenezett a konyvbe. Bizony, ott volt. „Anyacskam“, mondta anyam az anyjanak, „itt valoban az all, hogy..." „... hogy Salzburg fovarosa Salzburg." „Remek!“ rikacsolta nagyanyam. „Ez aztan igazan remek!" Egeszen magankfvul volt. „Ez aztan nagyszeru!" Ilyen duhosnek meg nem is lattam. ,,Igazan? Igy all ott? Salzburg fovarosa Salzburg, azt mon­­dod? Hat meg mi all ott? Csehorszag fovarosa Csehorszag? Bees fovarosa Bees — talan bizony az is ott al?“ „De anyuskam, ha igazan..." „Akkor nem kell megtanulnia. Ezt igy is, ugy is tudhatja. Mlada Boleszlav Mlada Boleszlavnak a fovarosa!" Nagyanyam egyik testvere Mlada Boleszlavban volt ferjnel, a ma­­sik Pilsenben, a harmadik pedig Brunnben. A„Mlada Boleszlav" szonal mar tudtam, hogy felsorolasabol nem maradhat ki a ket testver s Pragaban elo anyam sem; igy is volt, mar folytat­­ta is a kiabalast: Pilsen Pilsennek a fo­­varosa, Brunn Brunn-nek a fovarosa, Praga Praganak a fovarosa. Tobb testvere nem leven, azt hittuk, hogy ezekkel a fovarosokkal vegre befejez­­te. De meg nem tartott a vegen: „Afri­­ka Afrikanak a fovarosa, Nemetorszag Nemetorszagnak a fovarosa — ha ez mind ott all a konyvben, akkor mit kell tanulni rajta?" Felugrott es honismeret-konyve­­met felragadva — az en igazan taka­­rekos nagyanyam! — irtozatos duh­­vel, hatalmas ivben kihajitotta az abla­­kon. „Egy petakot sem adok az egesz tanulasodert, ugy eljek! Italianak Italia a fovarosa, mondhatom, igazan remek!" Hiabavalo volt minden probalko­­zas, nem lehetett lecsillapitani. Nagy­anyam duhkitorese csucspontra ert. Egy kepzeletbeli terkep elott tancolt ide-oda, egyik vilagreszrol a masikra szokkent, orszagrol orszagra, varosrol varosra. Kinyujtott karral szonokolta tovabb, hogy Ausztria fovarosa Auszt­ria, Amerika fovarosa Amerika, Berlin fovarosa... Valaki becsengetett hozzank, s mar az eldszobabol hallottuk Popperne hangjat, de nagyanyam nem akart vagy mar nem is tudott te­­kintettel lenni a vendegre, s tovabb hajtogatta foldrajzi megallapitasait: „Berlin Berlinnek a fovarosa, Popperne Poppernenak a fovarosa", kiabalt, egyre csak kiabalt, s vegul Babicet, a kicsiny falucskat, melybol elszarmazott, Babice fovarosanak nyilvanitotta. Masnap foldrajztanarunk, egy si­ma modoru es szinte tulsagosan jol dltdzott ur, szokasa szerint ora elejen vegigsetalt a padsorok kozt, hogy el­­lenorizze, ott-e a foldrajzkonyv min­­denki elott. Az enyem is ott volt, sot tiszta kek vedopapirban diszelgett. Sajnos, kisse vastagnak talalta a konyvet, felvette, megnezte, es meg­­allapitotta, hogy a francia nyelvtan. „Hm, hm, hoi a honismeret­­konyve?" ,,Otthon felejtettem." Ugy veltem, lehetetlenseg megmondanom, hogy nagyanyam tegnap kihajitotta az abla­­kon. „No, nem baj", jegyezte meg kep­­mutato baratsagossagaval, es meglo­balta hosszu fekete szalagon fityego arany csiptetojet. „Ha a fejeben van a honismeret, akkor nines is szuksege konyvre. Kezdje csak el." Valoszinuleg akkor is kihivott vol­­na, ha nem hianyzik a konyvem, mert az utolso oran a feleltetest Kinzlnel, abecebeli eldzomnel hagyta abba. Mindenesetre honismeretkonyvem tegnapi magas ropte az esemenyek tovabbi roptere is befolyast gyakorolt. „Mit tud Salzburg hercegsegrol?" Beszelni kezdtem, nagyon hango­­san, nagyon gyorsan. Eszreveszi, hogy Salzburg hercegsegrol pontosan tajekozva vagyok, s akkor talan — igy remeltem — valami mas kerdest ka­pok. ,,Salzburg hercegseg terulete 7153 negyzetkilometer. Lakosainak szama 192 760. A sik foldek lakossa­­ga fokent foldmuvelessel es allatte­­nyesztessel, egyes videkeken pedig sobanyaszattal is foglalkozik. A varos­­okban jelentos ipar es kereskedelem is talalhato. A nepesseg csaknem ki­­zarolag nemetekbol all. Salzburg fo­­varosa Salzburg..." Kis szunetet tartottam. ,,Tovabb“, mondta a tanar, s koz­­ben szemuvegenek zsinorjat forgatta a levegoben. Az utolso mondatot megismetel­­tem, abban a remenyben, hogy talan errol majd eszembe jut a folytatas. ,,Salzburg fovarosa Salzburg..." ,,Ezt mar ketszer hallottuk. Az csak magatol ertetodo, hogy Salzburgnak Salzburg a fovarosa." Ez mar tobb volt a soknal. Nagy­anyam tegnap olyan valoszinutlen­­nek, olyan hihetetlennek es olyan le­­hetetlensegnek tartotta azt a monda­tot, hogy Salzburg legyen a fovarosa Salzburgnak, hogy rajott a duhonges, most pedig egyszerre „az csak maga­­tol ertetodo!" — „Egyaltalan nem ma­gatol ertetodo!" kiabaltam pulykavdro­­sen. ,,Hogyhogy nem magatol erteto­­do?“ kerdezte a tanar, s ugy kove me­­redt a szemtelensegemtol, hogy meg a csiptetoje zsinorjat is elfeledte lobal­­ni. ,,Hogyhogy?“ ,,Tessek megkerdezni a nagy­­anyamat!" Azonnal az igazgato ele rendelt, aki tanari konferenciat hivott ossze. A tanari konferencia dontese: ot orai zarka. Mikor az igazgato kozolte ve­­lem az iteletet, meg hozzafuzte: ,,Hogy pedig mit jelent az, ha ezek utan bar csak a legesekelyebb iskolai vetsegben is hibazik, azt tudja." Persze. Tudtam. Olyan rendesen viselkedtem, ahogy csak birtam. Tani­­tas utan mindig egyenesen hazaira­­modtam, nehogy barkivel is ossze­­akaszkodjam. Estefele bent ultem a boltunkban, verselve es almodozva, foleg arrol almodozva, hogy verseimet nyomtatasban latom.

Next

/
Thumbnails
Contents