Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-12-17 / 25-26. szám
V polt egyszer egy suszter, ertette a mesterseget, szorgalmasan dolgozott. Hogy, hogy nem, a vegen megis ugy tonkrement, hogy nem maradt egyebe, mint egyetlen par cipore vald bore. Abbol este kiszabta a cipot, hogy majd masnap elkesziti; tiszta volt a lelkiismerete, nem sokat emesztette magat a jovendon, gondolta, majd lesz valahogy, tisztesseges ember csak nem pusztul ehen; lefekiidt, es bekesseggel elaludt. Masnap jo koran folkelt, es neki akart iilni a munkajanak; hat ott allt keszen az asztalan a par cipo. A suszter amult-bamult, nem tudta, mit szoljon a dologhoz. Kezebe vette a cipot, alaposan vegignezte, minden varrast, minden szogelest aprora megszemlelt; nem volt azon semmi hiba, nines az a mestermunka, amelyik kiilonb lehetett volna. Hamarosan vevo is jott. Nagyon megtetszett neki a cipo. Folprobalta: eppen raillett a labara. — Mintha csak nekem keszitettek volna! — mondta orvendezve, es mert ugy talalta, a suszter keveset ker erte, valamivel tobbet adott az aranal, pontosan annyit, hogy eppen ket parra vald bdr tellett ki belole. A suszter este ezeket is szepen kiszabta. — A tobbi munkat majd megcsinalom kiink a muhelyiinkben? Az asszony raallt a dologra, hiszen maga is sokat toprengett mar rajta, csak hat nem mert elohozakodni vele az uranak. Mecsest gyujtott, es foltette a szekreny tetejere, aztan elbujtak a sarokban. Onnet figyeltek, hogy lesz, mi lesz. Mikor a toronyban ejfelt iitott az ora, egyszer csak valami kaparaszast, topogast, izges-mozgast hallottak; az ajto egy arasznyira kinyilt, es ket kedves kis mano surrant a szobaba. Se szo, se beszed, odaiiltek a suszter asztalkajahoz, fogtak a kiszabott boroket, es munkahoz lattak. Olyan furgen, olyan iigyesen dolgoztak, paranyi kis ujjakkal olyan szaporan varrtak, tiiztek, szogecseltek, hogy a suszter azt sem tudta, hova legyen amulataban. A manok addig egy szempillantasra sem hagytak abba a munkat, mig a cipok el nem kesziiltek, es fenyesre pucolva ott nem sorakoztak az asztalka mellett. Akkor egyet futtyentettek, s ilia berek! eltiintek. Masnap reggel azt mondta a suszteme asszony: — Meg kell halalnunk ezeknek a ma-Grimm A. suszter mandi holnap reggel — gondolta —, raerek a dolgomtol. De mire masnap folkelt, keszen allt a ket par cipo, neki a kisujjat sem kellett megmozditania. Vevo is akadt mind a kettore, j 61 megfizettek ertiik, s a suszter a penzen most mar negy parra vald bort vasarolhatott. Harmadnap reggel azt a negy par cipot is keszen talalta. S igy ment ez tovabb naprol napra, hetrol hetre. Amit este kiszabott, az reggelre elkesziilt. A cipesz hamarosan tisztes jovedelemre tett szert, es megint jdmodu ember lett belole. Karacsony tajan egy este szokasa szerint ismet kiszabta a masnapi cipokhoz a bort, aztan, mielott lefekiidtek, azt mondta a felesegenek: — Hallod-e lelkem, mi lenne, ha ma ejszrka fdnn maradnank, es meglesnenk, ki az, aki ilyen szorgalmasan segit nenoknak, hogy jomodba juttattak minket. Puceron szaladgalnak az istenadtak, meg jo hogy meg nem fagynak! Tudod mit? Varrok nekik ingecsket, kabatkat, mellenyt, nadragot, kotok nekik harisnyat is, te meg csinalj mindegyiknek egy par szep kis cipot. Egesz nap ezen dolgoztak; az asszony kezeben szaporan jart a kototii, csattogott az olio, kesziiltek a kis ruhak, az ember meg a szeken kuporgott, es kalapalt, szogelt, forgatta a kaptafat, mig a kis cipoket meg nem csinalta. Este aztan a kiszabott bdr helyett az ajandekokat raktak oda az asztalra; szepen elrendeztek mindent, elbujtak a sarokban, es kivancsian lestek, mit szolnak majd a manok. Azok szokas szerint pontban ejfelkor meg is jelentek, es tiistent dologhoz akartak latni. Hanem ahogy az asztalra esett a pillantasuk, lecsaptak a szerszamaikat, s azt sem tudtak, mihez kapjanak, mit simogassanak, minek orvendezzenek. Egy-kettore bebujtak a kis ruhakba, felhuztak a kis cipot, futtyentgettek, rikkantgattak, egyszerre csak cincogva notazni kezdtek: Ugye milyen csinos fiuk vagyunk? Tobbet bizony nem is suszterkodunk! — enekeltek; koriiltancoltak az asztalt, szokdecseltek, ugrandoztak, vegiil aztan kiperdiiltek a szobabol. Nem is jottek vissza soha tobbet. A suszternak pedig elete vegeig jol ment a sora, mindig volt munkaja, es minden sikerult neki, amihez csak hozzakezdett. Rainer Maria Rilke Az angyalok A szaja mindnek mela, bagyadt, a lelkukfenyes, vegtelen. S valami vagy (tan bunre vagynak) almukban neha megjelen. Egymashoz mind hasonlit egykent. Az Ur kertjenek hajlatan hallgatnak, nema hangkozokkent az O hatalmas dallaman. De egy-egy szarnymozdulatukra a leg orvennyel megtelik, mintha szobraszkezebe fogva az Ur lapozna sustorogva a Kezdet sulyos konyveit. Nemes Nagy Agnes forditasa
