Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-10-08 / 20. szám
Em Oktober 10. — Hetven eve halt meg Stromfeld Aurel, a Magyar Tanacskoztarsasag Voros Hadseregenek vezerkari fonoke. — Szaznegyven eve sziiletett Terezia Vansova szlovak realista frond. Oktober 14. — Szazhetven eve sziiletett Zichy Mihaly magyar festomuvesz, grafikus. Oktober 20. — Szaztiz eve sziiletett Fazekas Istvan magyar festo es grafikus. Oktober 22. — Szaztizendt eve halt meg Arany Janos magyar kolto. cjpijike ...mind a ketto hiba: mindenkinek hinni es senkinek sem, de amaz, mondhatnam, becsiiletesebb hiba, ez hasznosabb. (Seneca) Csak nyelvem eskiidott, eszem nem volt vele. (Euripidesz) Nagy bun a biinre megeskudni, de: Eskiit, biinost, megtartani nagyobb. Rendes dolog: hogy mig hu marad egy, Az eskiibonto milliokra megy. ...nem sok eskiibol all az igazsag, Hanem egyetlen nyilt, hu fogadasbol. Ami nem szent, ahhoz hiaba hivod A legszentebbet tanunak. (Shakespeare) Eskiihoz mindig a hitszegok folyamodnak. (Racine) SEPTEMBER vege 19971 M ostanaban gyakran jut eszembe egy kicsi falu valahol Portorozs es Fiume kozt, az Isztriai felsziget kozepen. Nem ismerem a nevet. Minddssze nehany haz bujik ossze benne dreg kovekbdl. A kovek kopottak, csorbak, de szepen faragottak. Talan meg a romaiak feledtek ott. Nem lehet tudni, kik laknak a hazakban: szerbek, olaszok, szlovenek, horvatok? Es kik fognak lakni benniik szaz ev mulva, e nyugtalan fold kozepen, par szaz meterre a tengerpartok fenyes palotasoraitol, ahol mar teljesen mas a vilag. Nem hiszem, hogy a Portorozsban tanacskozd kozep-europai kormanyfok kozul barki is gondolt erre. Avagy megis? Amig autonk atfutott a kicsi telepiilesen, Nietzschere gondoltam, aki 1897-ben e kulonos tajon koszalt maganyosan, fejfajasaitol gybtorve, hogy eltunjon az emberek kivancsi tekintete elol. Itt vetette papirra hirhedt-hiresse valt jelmondatat: „Elj veszedelmesen!“ Azota az elso es masodik vilaghaboru, s az ot evig tarto mostani haboru megmutatta, hogy a nagy nemet filozofus gondolatai termekeny talajra hullottak. Amikor kozel husz eve ott jartam, meg beke volt. Az utkeresztezodesben acsorgo, lobogo tekintetu, borostas, marcona bama dalmat ferfiak vallan hatizsak logott, most ki tudja, talan geppisztoly, es a csenevesz cserjesben sem kiscserkeszek taboroznak. Nietzsche jelmondata tehat valora valt, nagyon is idoszerii lett e nemzetisegileg vegyes tajon. Sokkal idoszerubb, mint a nemet filozofus hihette volna. Sokan elnek itt veszedelmesen. Majdnem mindenki. Ennek a kicsi dalmat falunak a nepe is. Mert nem kellett nekik, vagy meg inkabb a politikusaiknak a beke. Elegendo volt egy szikra, egy rossz szo, egyetlen loves, es az egesz videk langba borult. Pedig az egesz taj, mint minden sivar taj, arasztotta a melankoliat, a kiizdes foloslegesseget, remenytelenseget. A sziklak bizonyara most is sziirken feketek, akar a dalmat eg, amikor elborul. Es a karszt fuve is hamusziirke, mint a ferfiak area. Csupan a csenevesz bokrok virultak mar nyaron is szeliitotten, vordsen, langoloan, akarcsak nalunk szeptember vegen, oktober kozepen, hogy ereztessek veliink Petofi szazotven eve irt szepseges versenek igazat: ,,Meg nyllnak a volgyben a kerti viragok, Meg zoldell a nyarfa az ablak elott, De latod amottan a teli vilagot? Mar ho takara el a berci tetot... “ Mert: „Elhull a virag, eliramlik az elet... “ Az ember nem vehet el a szomszedjatol semmit, akkor se, ha mas nyelven szol hozzank, es nem tarthat meg mast, mint onmagat, amig vegiil a nagy elmulasban azt is elvesziti. Mindent elveszit, es akkor egyszerre nagyon lassu, nagyon nyugodt, nagyon bekes lesz, mint azok a ferfiak, akik akkor ott allottak hatizsakkal a kicsi dalmat falu utkeresztezodeseben, ha egyaltalan eletben maradtak. Hat erdemes volt? Erdemes veszedelmesen elni? Mennyi kockazat, mennyi veres hare, mennyi elbukas es eroszakos halal lepten-nyomon. Elszantan eliink es fogesikorgatva valamennyien. Emberek, nepek marakodnak egymassal gogbsen, hogy aztan mindannyian megveretve megkerdezziik: hat erdemes volt? Mint, ahogy most kerdik a szerb, horvat, moszlim gerojok kozul sokan szegyenkezve: hova, merre menjek a lerombolt hazabol? Ki rejt el engem, mert keptelen vagyok a volt joszomszedom szemebe nezni. Isztria bokrai kicsik, cseneveszek, Szerbia hegyei el nem rejthetnek es a vilag vadlo tekintete el nem bocsajt. Hat erdemes volt? Az ftelet kemeny, s ott zeng mar a nagy nemet filozofus lantjanak hurjain is, csak vannak, akik sohasem olvassak vegig a mondatokat. Zarathustra koteltancosa maga zengi: aki nem tud bekessegben elni, es „a veszelyt valasztotta hivatasul“, ha elbukik, a vilag halabol „a ket kezevel as neki sirt:“ Kemeny ftelet, de igazsagos! SZOKE JOZSEF- kethetente megjelend csaladi lap. A kovetkezo szam 1997. oktober 22-en jelenik meg. A cimlapon Potocky Anna felvetele. Foszerkeszto: Szoke Edit. Szerkesztok: Bettes Istvan es Deak Terez. A szerkesztoseg cime: Priekopnicka 15., 822 07 Bratislava. Telefon/ Fax: 07/244 769. Kiadja a Megbekeles Alapitvany. A lap a Szlovak Koztarsasag Kulturalis Miniszteriuma, valamint a Megbekeles Alapitvany tamogatasaval kesziil. Nyomja a LAMA PRESS nyomdavallalat. Regisztracios szam: 1596/97. Terjeszti a PNS, a D. A. Czvedler Kft. - Samorin, valamint maganterjesztok. A szerkesztoseg a beerkezett keziratok szerkesztesenek, roviditesenek jogat fenntartja, keziratot nem oriz meg es nem kiild vissza. A kozolt irasok nem feltetlenul tukrozik a lap velemenyet.
