Életünk, 1997 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-20 / 8. szám
Tomorkeny Istvan Novibazari emlek Ha valaki mostanaban Albaniat emliti elottem, Tomorkeny Istvan jut az eszembe, aki 80 £ve, 1917. aprilis 24-en hunyt el, s aki az elsb hiteles kepet festette a magyar irodalomkedvelo ember sza* mara az igazi Balkanrol. Tomorkeny fiatal katonakent 1888-ban erkezett a torok megszallas utan a Berlini kongresszuson Ausztrianak juttatott Bosznia-Hercegovinaba, a mai Albania teruletere, ahol bekefenntarto szolgalatot teljesitett. Itt irta elso novellait, amelyekben a mai olvaso szamara erdekfeszitoen keverednek a valosaghoz ragaszkodo haditudositas es novella elemei. A novibazari em* lek cimu irasaban, amelybol az alabbi reszleteket kozoljiik, mint* ha az elmult 110 ev alatt mi sem tortent volna a Balkanon, ilyen mondatokat talalunk: — Hogy mit oriztiink, azt nem igen tudom, azt csak a berlini szerzodes tudna megmondani, mert nem volt ott a mienk semmi mas, csak az eletiink... — Egy kis darab helyorseg volt az egesz alakulatunk lenyomva a senki es semmi koze, a hatalmas Isten hata moge... — Meg igy is sok volt az unalombol. Mert ha a tisztelt alban hazafiak nem nagyon jartak idaig fol rabolgatni, naponta csak hatvanegy ember ment szolgalatba... A katonai eligazitas minddssze ennyi volt: — Ha egy bennszulott szandekosan meglok es nem vagod bele rogton a bajonetet, az gyavasag es ket evi bortbn; ha egy torok nd elol teljes tisztesseggel ki nem tersz, az hitvanysag ds tiz evi bortbn... — Nagyon kellemetlen helyzetben voltunk. A szerbseg a szabaditojat latta bennunk, ellenben azalbanok gyuloltek bennunket. — Szoval igen kulonos ellensegek voltunk mink ott akkor... A vedelmet varo nep felenk tekintett. Es nem lehetett a vedelmere semmit se tenni. Arnig bennunket nem bantottak, nem volt szabad meg az ujjunkat se mozditani. — Sajatos helyzet volt az: negyszaz fiatal, joizmu fegyveres allott a nep vedelmere, de teljes es tokeletes mozdulatlansagra karhoztatta oket a berlini szerzodes. Gondolom, a tizedik pontja. Ugye mennyire ismerds mondatok. Mintha a mai Balkanon szolgalo katonak irtak volna. De meg inkabb megdobbenunk, ha az iras egy teljes epizodjat is felidezzuk. (szoke) Azt mondja vacsora alkalmaval a tuzerhadnagy: — A helyzet kezd ugyanis komolyra valni. Nem kellene ezt mar turni tovabb. — No, — mondjak a tobbiek — tudjuk, hogy baj van, de a baj nem lett nagyobb, mint tegnap volt. — Hat — mondja a tuzer — Bogulovics mar nagyon kozel jar. Ennek a Bogulovicsnak a neve ott olyan hirt viselt, mint nalunk annak idejen Rozsa Sandore. Alban volt, a torok seregben szolgalt egy ezredorvosnal mint szolga, megolte a gazdajat, kirabolta s folcsapott rablovezernek. — Hat majd elintezik a captiek — felelnek neki. Ez meg a torok csendorok neve. Derek, jol lovo emberek, akik azonban szinten az orokos penzhianyban sinylodtek. A penzt lehet, hogy kiadtak Carigradban nekik, de a pasaknak sok felesege van es sok selyemruha kell a harembe. Azt mondja a tuzer: — Az ejjel egy ember bemaszott a sancomba. Ketszer ralottek az orok, megis bemaszott. Ugy maszott a bozotban, mint a vadmacska. Mikor elebem hoztak, azt mondta: inkabb lojjetek agyon, minthogy ehen haljak. — Mifele ember? — Innen lent valami falubol. Bogulovics kirabolta, az egesz csaladjat megolte, 6 maga ot nap ota nem evett. Kerlek — fordult a szamvivo tiszthez — en most etetem ezt az embert, mert nem birom a sancbol kidobni: az etap-relutot folszamithatom? A szamvevo nem szolt semmit, de egy ember azt mondja: — Hatha igy all a dolog, a helyzet csakugyan kezd komollya valni. A taborig hosszu az ut, az ornagy ur jol tenne, ha gondoskodna arrol, hogy ejszaka fegyveres orseg kiserje haza a lakasaig. — Ugyan, — mondja az ornagy — ne lassatok mindenutt remkepet. Mi az ordognek az orseg? A hadnagyunk beleszol: — Minek az? Nem kell az ide. Rend van itt. Es ha nincsen, majd trunk a kajmakamnak. A hadnagy ugyanis irodeakja volt az ornagynak. Nem zaszloalj-segedtiszt, hanem konzuli titkar, mivelhogy az ornagy ott egyuttal konzuli minosegben is kepviselte az orszagot. A konzuli titkarnak tehat ezen minosegben kotelessegeben allt, hogy a kozigazgatas ellen intezett militaris tamadasokat kelloleg kivedje. Ez is furcsa foglalkozas — egyenruhaban. De tortennek ilyesmik is. Azt mondja gunyosan a tuzer: — Teszerinted minden rendben van itt, pajtas? — Hat persze, hogy rendben van — mondja a hadnagyom. — Hat — kotekedik a tuzer — ha olyan rendes itten a kozbiztonsag, legy szives es csinalj egy setat fol a fanalehoz. — Miert ne? — mondja a hadnagyom. — De ingyen nem csinalom meg. — Tiz uveg menesi cabinet, — mondja a tuzer. — All-e a fogadas? Bar a penz odalent eleg dusan allt a hazhoz, mert a nehezebb szolgalatot jobban dijazta az allam s mindent aranyban fizetett, ami abban az idoben meg husz szazalek kiilonbseget is jelentett, de azert tiz uveg menesi bor nem volt megvetendo nyereseg. Igen megdragult, mire leert, mert ha Amerikaba kuldik, kevesebb viszontagsag eri. Altaian ott nagy fenyuzes volt magyarorszagi bort inni, de az ottvalot meg nem hivtak semminek sem, savanyu volt es fekete es suru, hogy szinte megallott volna benne a kanal. — All a fogadas — mondta a hadnagyunk. — De en setarol beszelek es nem orjaratrol — mondja a tuzer. — Abban nincsen semmi virtus, ha folriasztod a keszenletet s tiz emberrel folmaszol a hegyre. Setat mondok en, teljesen egyedul. Fegyver nelkul, kard nelkul. Teljesen egyedul. — Jo, — mondta a hadnagyunk. — Egyedul, fegyver nelkul, csak a kutyammal. Csak a kezi lampat viszem magammal. Most tizenegy ora, a fanalehoz nappal haromnegyed oranyi az ut, ejjel egy negyed oraval tobb. Ejfelkor font leszek. A jelzes az lesz, hogy a fanale elott a lampat haromszor korben (reszlet)
