Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-01-04 / 1. szám

Peli Fazekas Rozalia: Felmaroknyi mult Abban az idoben, amikor en meg gyerek voltam, igen sze­­rettem a szombat esteket, mert Andras batyam olyan­­kor szokott atjonni hozzank egy kis rokoni tereferere. Ahogy lilt az en iigyes kezu apam altal fabrikalt karszek­­ben, olyan volt, mint egy ki­­kopott magnas. Elneztem csodalattal az oralancan fi­­tyego dukatot, melyrol azt mondta: Kossuth idejebol valo eziist. Hittem, miert is ne hittem volna? Neki ole­­zanc volt, mit hiszek en. It­­tam minden szavat, meseit, a vacsoram is kihulhetett. Va­­lojaban leginkabb a negy­­vennyolcas szabadsagharcot istenitette. Mestere volt a hu­­mornak. Egyszer a temeto ki­­serteterol meselt, gondolvan, azzal agyba riaszt benniin­­ket... ... Ejnek idejen a falu kol­­dusa a temeto arkaban nott akacara maszolt fel egy kis szaraz gallyert, hogy meg ne vegye az isten hidege. A teli­­hold a fa tetejen megvilagi­­totta a feher vaszongatyajat. A muzsikus ciganyok ez ido tajt mentek haza a kocsma­­bol, ahol ejfelig cincogtak par filler elleneben a kapott hegedun. De ahogy a kiserte­­tet meglattak a fa tetejen, ha­­nyatt-homlok menekiiltek, a honuk ala szoritott kopott he­­gedut is eldobtak. Maskor meg, amikor meg­halt angyomasszony anyja, Andras batyam apammal ej­­jel mentek az asztaloshoz ko­­porsdert. Tel volt, csikorgott a ho a taipunk alatt. A kopor­­sot a kis szankora kotbttek, s amikor a temetobe ertek, ki­­talalta a ven kujon, hogy megboki a szankot, es az le­­siklik a volgybe a koporsoval egyiitt. Az am, de a fekete sereg epp akkor ment haza a kocs­­ma cincogasabol. S a szanko, mintegy parancsszora, a ban­­da koze siklott, a gazdatlan koporsoval. Volt is fogvacogassal kisert hidegrazas! Elo farkastol sem riadhattak volna meg ennyire! Harom hetig nem lehetett oket az agybol kihe­­gediilni! De angyomasszony a har­­madik het utan kenyeret akart siitni. Elkiildte a nagya­­nyamhoz Andras batyankat egy taliga futoert. Este leven, de az en aldott lelku nagya­­pam addig toltogetett a kiirti szolohegy nedujebol Andras batyam poharaba, hogy mire hazafele indult, eppen szel­­lemjaras ideje volt. A dade­­sereg, ahogy meglatta a feher lepedobe kotdtt venyiget himbalozni a talyigan, futott vissza a kocsmaba, ahogy a laba birta. Andras batyam legnagyobb csinytevese megis egy tajtek­­pipa historiaja. Volt a primas­­nak egy hosszu szaru tajtek­­pipaja, amelyrol azt allftotta, hogy az Ukapja kapta egy in­­diai maharandzsatol. Kapta? No ezt ugyan senki sem hitte, de a pipa remekmu volt, annyi szent. Kertek tole, de haromszoros arert sem adta. A primas meghalt, a pipa maradt, de Andras batyam fejeben ott motoszkalt a gon­dolat: hogyan tudna megsze­­rezni a primas pipajat? Amikor Liza asszony el­ment hozzajuk oles utan egy kis hurka-topbrtyuert, a ven salabakter a pipara terelte a szot, laposat pislantott, s azt mondta:- No Liza, a primas azota mar a purgatoriumban pipa­­zik. De vajon van-e ott pa­­razs, amivel meggyujtsa?!- Jaj, Andras gazda, deho­­gyis pipazik 6 a masvilagon, hiszen nem vitte magaval!- Micsoda? Nem tetted a koporsojaba? Meglasd, haza­­jon erte! Az en Bogyi batyam is hazajott a kalapjaert! Liza asszony szeme kerek­­re nyilt, mint a zsebora fedolapja. Felt. A foga is va­­cogott. Masnap, ugy ejfeltajt, Andras batyam magara te­­kerl egy nagy vaszonlepedot, s bekopogott Liza ablakan. Siri hangon megszolalt:- Liza, hun a pipa? Hideg van a koporsoban, legalabb a pipa melegitsen! Igy lett az brdongos ven betyare a tajtekpipa, amitol olyan budbs lett a mi kis szo­­bank, hogy szelloztetni kel­­lett, amikor hazament. De hogy a csinytevessel szerzett pipa hova lett, azt a csaladi kronika nem jegyezte fel az utokornak. Elvitte volna Andras batyam a masvilag­­ra? A pokolban biztosan van parazs, amivel meggyujtsa. A szerzo felvetele

Next

/
Thumbnails
Contents