Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)
1996-02-14 / 7. szám
Bjornstjerne Bjornson Veszedelmes leanykero H ogy Aaslaug hajadonna serdult, Husaby fenekestul felfordult. Ezjrol ejre ott verekedtek-marakodtak a szallas legdelibb legenyei. Szombat ejjel volt a legnagyobb dulakodds; de olyankor az oreg Husaby Knut le sem vetette a bornadragjdt, es nyirfahusangot tett az dgya eld. - Ha mar leanyom van, hat meg is drzom - mondogatta. Neset Tore zsellerfiu volt, de a nepek csak azt beszeltek, hogy megis o jdr a legtobbet a husabyi gazda leanydhoz. Nem szerette ezt az dreg Knut, tagadta is, mindig azt mondta, hogy szinet sem latta annak a legenynek. De a nepek csak kuncogtak magukban, es azt beszeltek, hogy ha az dreg Knut odafenn, Aaslaug padlasszobdjdban kutatott volna, ahelyett, hogy a nagyszobaban huzakodndk a tobbivel, akkor meglelte volna Toret. Kitavaszodott, 6s Aaslaug a joszaggal a hegyi legelore ment. Most, hogy rekkeno hoseg ulte meg a volgyet, husen emelkedett ki a hegy a rezgo parazatbol, szoltak a kolompok, ugatott a kutya, Aaslaug meg kurjongatott, es fujta a havasi tulket fenn a reteken - akkor fajt am a legenyek szfve, mig odalenn tekeregtek a foldeken. Es a legelso szombat este egyik a masik utan lopodzott felfele. De hamarabb lejutottak, mintsem felertek volna, mert odafenn az esztenanal egy legeny fogadta a kapuban, es ugy helybenhagyta oket, hogy nem is felejtettek el azutan a bucsuszot: - Gyere csak maskor, kaphatsz meg tobbet is! Tudtak is azt valahanyan, hogy az egesz gyulekezetben csak egyvalakinek van ilyen Okie, az pedig Neset Tore. Nem is tetszett a modos gazdalegenyeknek, hogy ez a zsellerbak olyan fennen oklelddzik Husaby Aaslaugnal. De nem tetszett az oreg Knutnak sem, mikor fulebe jutott, es ugy gondolta, hogy ha senki mas nem bir vele, hat majd 6 meg a fiai megkiserlik. Knut akkortajt lassacskan mar venulni kezdett, tul volt a hatvanon, de azert meg olre ment a legnagyobbik fiaval, ha nagyon is csendesnek talalt egy-egy mulatsagot. A husabyi esztenahoz egyetlen ut vezetett, az pedig a husabyi tanya udvaran ment keresztul. A kovetkezo szombat este Tore az esztenahoz indult, atlopodzott a tanyaudvaron, es mar konnyebben lepegetett a csur mellett, mikor egy legeny derekon ragadta. - Mit akarsz? - kerdezte Tore, es ugy foldhoz vagta a masikat, hogy csak ugy zengett. - Majd mindjart megtudod - szolalt meg a hata megett masvalaki, az elso tamado batyja. - Ehol a harmadik - szolalt met most az oreg Knut is, es olre ment Toreval. A veszedelem megsokszorozta Tore erejet. Hajlekony volt a teste, mint a fuzfavesszo, az okle csapasa szinte egetett, minduntalan kisiklott ellenfelei markdbol, es oda sujtott, ahol legkevesbe vartak. Ha leddntottek, talpra ugrott; no, vegul is elagyabugyaltak, megpedig tisztessegesen, de az dreg Knut sokszor mondogatta azota, hogy markosabb legennyel meg nemigen kotott ki. Addig dulakodtak, mignem mdr ver folyt, de akkor elkialtotta magat a husabyi gazda: - Megdllj! - majd azt mondotta meg: - Ha jovo szombat este megmenekulsz a husabyi ordastdl meg a kolykeitol, tidd a leany! Tore valahogyan hazavdnszorgott, odahaza pedig lefekudt. Sokat beszeltek a szdlldson a husabyi verekedesrol, es mindenki azt kerdezte: - Mi keresnivaloja volt ott? - Csak egyvalaki nem kerdezte azt, mdgpedig Aaslaug. Nagyon varta a legenyt azon a szombat esten, mikor pedig megtudta, hogyan jart az 6 apjdval, csak leult, sirva fakadt, es fgy szolt magdban: „Ha Tore nem lesz az enyem, semmi ordmet sem lelek tobbe a vilagon.” Tore egesz vasarnap fekudt, es hetfon is ugy erezte, hogy meg nem kelhet fel. Kedden nagyon szep volt az ido. Ejszaka esett, friss zold zsendiilt a hegyen: az ablak nyitva volt, lomb illata aradt be; kolompszo hallatszott a hegyrol, es valaki kurjongatott odafenn - ha az anyja nem ult volna odabenn, Tore sirva fakad tehetetlen bosszujaban. Eljott a szerda; Tore meg mindig fekudt; de csutdrtdkon mar ugy erezte, hogy szombatig talan erore kap; penteken fel is kelt. Most aztan eszebe jutottak Aaslaug apjanak szavai: - Ha jovo szombat este megmenekulsz Knuttol meg a farkaskolykeitol, tied a leany! - Egyre a husabyi tanya fele tekingetett. „Ott megint csak elpaholnak” - gondolta magaban. A husabyi esztenahoz csak egyetlen ut vezetett, amint mar mondottuk, de aki legeny volt a talpan, eppenseggel feljuthatott oda, meg ha nem is jart az egyenes uton. Ha korulevezte az eloreugro nagy szirtet es a hegy tulso oldalan kotott ki, akkor onnan is feljuthatott; az igaz, olyan meredeken, ahol meg a kecske is iiggyel-bajjal jar, pedig a kecske nem ijed meg a hegytol. Eljott a szomat, es Tore reggeltol estig odakint ddongott. Ragyogo szep volt az ido: ugy tuzott a nap, hogy csak ugy sercent a lomb, es szakadatlanul hallatszott a hegyrol a hivogato kurjongatas. Tore meg ott ult a haz kapujaban, mikor mar leszalloban volt az este, es kodpara gomolygott felfele a reteken; feltekintett a hegyre, de ott minden csendes volt, azutan a husabyi tanya fele nezett, majd eloldotta a csonakot, es korulevezte a szirtet. Napi munkajanak vegeztevel Aaslaug ott ult az esztenaban. Arra gondolt, hogy Tore nem johet fel ezen az estdn, de helyette anndl tobben jonnek majd; es hogy erre gondolt, eleresztette a kutydt, es senkinek sem mondta meg, hovd megy. Olyan helyre ult le, ahonnan az egesz volgyet beldtta, de azutdn felszdllt a kod, es Aaslaug valahogy nem is szivesen ndzett arrafele. Tovabbment hat, ds andlkul, hogy meggondolta volna, dtkerult a mdsik oldalra. Ott leult, ds ndzte a fjordot; nyugalmas, jo drzds volt elndzni a sima viztukor felett. Ulteben dalolni kerekedett kedve; hosszan elnyuld ndtdba kezdett, hangja tovaterjedt a csendes djben. Aaslaug bruit a tulajdon hangjanak, uj ndtdba fogott hdt, mikor az elsonek vdgere drt. De mikor a masodikat is vegigenekelte, ugy remlett neki, mintha valaki odalentrol valaszolna. „Ugyan mi lehet ez? - gondolta magaban Aaslaug, odaldpett a meredely szelere, ds atolelt egy karcsu nyirfdt, melynek lombja mar a szakadek felett rezgett; lenezett, de semmit sdm latott. Csak a fjord sima vize volt odalenn, meg madar sem repult felette. Aaslaug leult, es megint ndtdba kezdett. De most aztan valdban felelt valaki odalentrol, ugyanazon a hangon, de erosebben. „Megiscsak kell ott valakinek lennie.” Aaslaug felugrott, es megint a szakadek foie hajolt. Es ekkor meglatott odalenn egy csonakot a hegy Idbdnal kikotve; aprocska kagyldnak latszott csupan. Aaslaug tekintete feljebb hatolt, es egy piros sapkan akadt meg: egy ferfi igyekezett a csaknem sima sziklan felfele. „Ki lehet ez?” - tunddott Aaslaug, eleresztette a nyirfdt, es hatrahdkolt. Nem mert felelni a sajat kerdesere, noha tudta jol, ki jon ott. Levetette magat a tube, ket kezzel gorcsosen belekapaszkodott, mintha csak oneki kellett volna ugyelnie arra, hogy vissza ne csusszek. Mikor a fucsomo meglazult, Aaslaug felsikoltott es csak meg gorcsdsebben kapaszkodott. Imadkozott a Mindenhatohoz, hogy segitse meg Toret, majd az jutott eszebe, hogy Tore vakmero utjaval istenkisertesre vetemedett, ezert hdt nem is varhat az Istentol segitseget. „Csak most az egyszer - kdnydrgott Aaslaug -, csak most az egyszer segi'tsd meg!” - es atolelte a kutydt, mintha csak Tore volna; szorosan tartotta, es vegighempergett vele a fuvon; vegtelenul hosszura nyult az ido. De egyszerre csak kitepte magat a kutya. - Vau, vau! - csaholt a szakadek fele, es a farkat csovalta. - Vau, vau! - csaholt Aaslaug fete, es felugralt raja ket elsd labdval: - Vau, vau! - megint csak a szakadek fele, es akkor egy piros sapka bukkant fel a meredely szelen, es Tore Aaslaug olebe rogyott. Egy hosszu percig mozdulatlanul hevert ott. Megszolalni egyikuk sem mert, amit pedig kesobb beszeltek, abban nem sok volt az drtelem. Hanem amikor az dreg Husaby meghallotta ezt, olyasmit mondott, amiben ugyancsak volt ertelem: ugy az asztalra sujtott, hogy zengett bele a haz: - Ilyen vo kell nekem, az ove legyen a leany! KEMENY FERENC fordi'tasa
