Egyháztörténeti Szemle 18. (2017)
2017 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Sági György: Kalocsa megmentője, Grősz József érsek
66 Egyháztörténeti Szemle XVIII/4 (2017) tatóan hatott a hívekre. Október 21-től 1945. április 29-ig megszűnt az áramszolgáltatás, csak a jezsuita gimnáziumban működött egy kisteljesítményű dinamó, ezzel elsősorban egyházi épületeket láttak el.1’ A kiürítés levezénylésével a kalocsai csendőrséget bízták meg. Tíz nappal később, október 25-én - mint ahogy az érsek beszámol róla naplójában - két csendőrhadnagy kért sürgősen bebocsátást hozzá. Az érsek név szerint nem említi, de a levéltárban fellelhető iratokból mégis ismerjük őket: Palocsay Zoltán és Pittner Tivadar voltak. Szerencsések vagyunk, mivel az ekkor történtekről öt személy szemszögéből is értesülünk: közvetlenül a jelen lévő Grősz Józseftől, Gombos Károlytól,* 20 Palocsaytól és Pittnertől; illetve az eseményekről a Palocsayn keresztül informált Cselényi István21 sátoraljaújhelyi kórházlelkész tollából. A csendőrök közölték a főpappal, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni Kalocsa, valamint környékének kiürítését. Hangsúlyozták, hogy az ellenkezőkkel szemben a hatóságok akár fegyverrel is felléphetnek. Az érsek válaszul határozottan kijelentette, hogy ő bizony nem hagyja el székvárosát, a pápa iránti engedelmessége22 és hívei iránti felelőssége sem engedné, hogy így döntsön. Közölte, hogy híveivel marad, legfeljebb csak akkor távozik, ha már mindenki más elhagyta a várost. „Egyébként rendelkezésükre állok: ha csendőrgolyótól kell elpusztulnom, hát legyen! [...] Ha már mindent el akarnak itt pusztítani, nem lesz kár értem sem.”2s A parancsot, amit a csendőrök kaptak, őrültségnek nevezte, amit ki is fejtett. A parancs ugyanis nem tartalmazott konkrétumokat. Nem szögezték le benne pontosan, hogy hogyan kell, hogyan lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban végrehajtani a térség kiürítését. Grősz álláspontja szerint a Dunántúl ekkorra már túlzsúfolttá vált - ami meg is felelt a valóságnak. Az érseknek afelől sem voltak kétségei, hogy a kelet felől érkező szovjet csapatok előbb-utóbb a Dunántúlra is el fognak jutni, még ha ez idáig még Kalocsát sem érte el a front, így hasztalan menekülni. A beszélgetés végére egyre élesebb hangon fakadt ki, és bírálta az ország vezetőségét vakságáért, beleértve Szálasit is. „A nép már végsőkig el ‘9 Asbóth Miklós - Romsics Imre: Kalocsa múltja és jelene. Kalocsa, 1998. (továbbiakban: Asbóth-ROMSICS, 1998.) 159-160. p. 20 Gombos Károly (1907-1982) - A Bács-Bodrog vármegyei Újverbászon született, 1932-ben szentelték pappá. 1935-től főszentszéki iktató és jegyző, érseki szertartó, h. teológiai tanár. 1940-től érseki titkár, 1944-1950-ig érseki irodaigazgató, 1948-ban segédpüspökké nevezték ki, majd kinevezését visszavonták. 1951-ben egy mellékperben 5 évre ítélték. 1956-ban kilépett a papi rendből (hosszas lelki vívódás után kérvényezte a pápától, de nem azért, mert hitét vesztette volna el, a meghurcoltatása viselte meg), 1959-ben megnősült. Vö.: Viczián János: Gombos Károly. In: MKL. IV. Bp., 1998. 130-131. p.; HETÉNYI VARGA KÁROLY: Papi sorsok a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában. 2. A kalocsa-bácsi, Csanádi, erdélyi, nagyváradi egyházmegyék üldözött papjai. Abaliget, 1994. 54-56. p. 21 Cselényi István (1879-1950) - kassai egyházmegyés, mesterkanonok, pápai kamarás, szentszéki titkár 22 Az érsek ugyan három hónapra elhagyhatná székhelyét az 1917-es CIC 338. kánon (a felhasznált szövegkiadásra ld. 5. sz. jegyz.) rendelkezései alapján, de ennek lejártával vissza kellene térnie székhelyére. Grősz látva az események alakulását úgy ítélte meg, hogy erre belátható időn belül nem lenne lehetősége. =3 GN. 30. p.
